Időtlenség

Mikor majd az utolsó óra is megáll

és selyméből foszlik a pókfonál,

a utolsó csillag az időtlenségben

fénytelent-búsulni, vajon hova jár?

Mikor majd minden szél elül,

s lepergett levél-had összegyűl

színtelen, színeveszejtetten

vajon majd a semmibe repül?

Mikor elporladnak a hegyek,

és kaviccsá őrlik az emlékeket,

még utoljára délceg indulattal,

egekbe karcolják a vétkeket?

Mikor majd a víz elcsendesedik,

erejéből egy utolsó hullámra telik,

mi mossa majd tisztára a partot,

ha morajlását a csendek elnyelik?

Aztán ha a csend is csendbe roskad,

s a zenék majd némaságba halnak,

ebben az időtlen, néma semmiben,

marad egy nyoma embernyi-magunknak?