Értelmét a görög líra, vagyis lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték. A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától..A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

Dajkadalt, siratóéneket, szerelmes verset, harci riadót messze a történeti idők előtt is énekelt az ember.

A lírai költészet egy fokozott érzékenységű, átélő és befogadóképességű egyén érzéstartalmának a közösséghez szóló kifejezése.

A közösség amelyikbe a költő bekapcsolódik szélesebb értelemben mindig nagy nemzeti, vallási, vagy osztályközösság, lehet az egész emberiség, az egész világ.

Egy szűkebb közösség  versről, versre változhat,  a vers tárgya szerint. Sem az egyikből, sem a másikból nem lehet a költőt kitépni.

Egyszeri, soha meg nem ismétlődő csoda ő - összefügg millió hasonló csodával.

A lirikus lelki arcképet rajzol. Az ember, akit rajzol testetlen, érzésekből áll.

A lirikusok olvasása közben két lelki arcképet kell megtalálnunk: a költőét, s a magunkét.

A költői hallhatatlanság nem üres frázis. A költő csak azért hallhatatlan, mert valami örök emberinek örökszép formát tudott adni.

(=Benedek Marcell: Az olvasásás művészete)