Párizs gyomra, Párizs szívében találtatik. A tréfásnak hangzó megállapítás sokáig igy volt igaz. A nagy Vásárcsarnok, amelyet még Zola nevezett el Párizs gyomrának ( az iró a szomszédos Szent József utcában született) 1oo éven át a főváros kellős közepén állott. Évtizedeken  át folyt a vita el és áthelyezésről. Elvi jellegű döntésben nem volt hiány, de megvalósításukat sokszor  és sokáig meggátolta a környékbeli vendéglősök és italmérők ellenállása!

Mert ez a fogalom: Les Halles nemcsak a gyümölcshalmokat, a főzelékféleségek dombjait, husok, halak hekatombáját, vagy épen a virágok világát és és mind eme illatos , szagos dolgok furcsa egyvelegét jelentette, hanem a környező utcák és terek éjjel-nappal nyitvatartó bisztróit és éttermeit, ahol izes ételeket és jó borokat mérnek, és ahol a látszatdemokráciát romantikus  és egzotikus formában tükrözte, hogy estélyi ruhás hölgyek, szmokingos urak mellett henteslegények, amugy véresen és "erős emberek"(les forts des Halles), azaz rakodómunkások amugy izzadtan is betérhettek.

A Les Halles Metróállomás őrzi már csak az egykori vásárcsarnok  emlékét.

A XX. xzázad második felére  elégtelennek bizonyult a 12 milliós Párizs ellátására. Olyan ultramodern óriási vásárcsarnok kellett, mint amilyen az Orly repülőtér szomszédságában épült meg.  1972-ben minden kiköltözött oda. A Ballard épitette csarnokból éppen hogy csak hírmondó maradt.

A Saint-Eustache temlomban Raymond Mason szines naiv szoborcsoportja  örökiti meg " a zöldség és gyűmölcs távozását Párizs szívéből."