Féner Tamás Balázs Béla-díjas, érdemes művész, tavaly töltötte be 70. életévét, így kézenfekvő, hogy a fotográfiai generációkat elindító alkotó egy életmű-kiállításon mutassa be pályafutását. Azonban ez az, ami Féner Tamástól a legtávolabb áll, hiszen ő még mind a mai napig aktív fotográfus. Ezért nem a hagyományos módon értelmeztük az életmű-kiállítás fogalmát a Mai Manó Házban rendezett kiállításkor, hanem csak az elmúlt 10 év fotográfiáit mutatjuk meg az érdeklődőknek. Mindezek tudatában nem meglepő, hogy a kiállítás címe a zenei életből vett potpourri, amely egyveleget jelent; hiszen erre a szellemileg folyton változó életműre talán ez a legjobb kifejezés.

Féner Tamás (Budapest, 1938. november 17.)

EFIAP (1971) címmel kitüntetett, Balázs Béla-díjas (1973), érdemes művész (1984), illetve kiváló művész (2005), fotóriporter, aki 1997-ben megkapta a Budapest-emlékérmet. Az 1970 és 1990 közötti magyar fotográfiai közélet egyik meghatározó személyisége, a MÚOSZ Fotóriporter Szakosztályának vezetőségi tagja és MFSZ-tag (1966). 1978–1986 között az MFSZ főtitkára, az FFS egyik alapítója és első vezetője; számos jelentős sajtóorgánumnak dolgozott mint fotóriporter, és mint képszerkesztő is (1957–1986 között a Film, Színház, Muzsika fotográfusa, képszerkesztője és művészeti szerkesztője, 1986–1990 között a Képes 7 főszerkesztő-helyettese). Szakmai pályafutásának elismerését mi sem bizonyítja jobban, hogy huszonöt évig volt hazánk legrangosabb fotográfiai szaklapjának, a Fotóművészetnek a főszerkesztője. Oktatási tevékenysége is jelentős: 1979-től több éven át tanított a MÚOSZ Újságíró Iskolájában, 1992-től az ELTE Kulturális antropológia, valamint Média szakán oktat, illetve ugyancsak tanít az Moholy-Nagy Egyetem Továbbképző Intézetében. Jelenleg nyugdíjasként, az MTI szakmai tanácsadója. Érdeklődésének középpontjában kezdetben a művészvilág, különösen a balett állt. E témakörben készült legjobb fotói nem sztárképek, hanem a töprengő, erőt gyűjtő, vagy éppen kimerült alkotók drámai erejű portréi. Az 1970-es évek elejétől szociografikus, feltáró, analizáló sorozatokban gondolkodott, határozott társadalomjobbító szándékkal. Ezek a képei hozták meg számára az igazi ismertséget. A cigánytelepek életét dolgozta fel, majd egy bányászbrigád életét örökítette meg kamerájával, az ő kiállítása nyomán elhíresült Cserhalmi brigádét.  Munkamódszerét a belehelyezkedés, a kapcsolatok, viszonylatok kialakítása jellemezte. A képsorozat újat hozott a kortárs magyar fotográfiában, témaválasztásán, megközelítésén kívül szerkesztésmódjával is. Soha addig ilyen intenzíven nem foglalkozott senki hazánkban a fotográfia elmélete a képsorok tartalmi és formai kérdéseivel, dramaturgiájával. Első színes fotókat felvonultató kiállítása az 1400 fok, sokat foglalkozott a színek elméletével, kereste azt a színvilágot, amely alkatához, mondandójához, az általa használt technikához leginkább illik. A budapesti zsidók életét a születéstől az elmúlásig, újévtől- újévig nyomon követő nagy képsorozatát 1993-ban roppant óvintézkedések közepette, előbb betiltva, aztán megengedve állították ki a Néprajzi Múzeumban. 1984-től a tájkép, az urbánus emberben élő kép-táj kezdte érdekelni: az óbudai gázgyár lebontásáról, a Hortobágyról készült sorozataiban, és végül utánzók tucatjait ihlették meg ferde horizonttal, szokatlan kivágásokkal operáló városképei Budapestről, Rómáról, és Berlinről.

Ízelítő az ajánlókból:

http://www.origo.hu/programajanlo/20090119-arcot-olto-egyveleg-fener-tamas-eletmukiallitasa.html

http://www.kulturpart.hu/latvanypart/8303/bortonpotpourri_kulturpart.hu

http://kultura.hu/main.php?folderID=948&ctag=articlelist&iid=1&articleID=277854_kultura.hu