Csak a szomszédos hegycsúcs, Intipunku kilátótornyából mérheti fel a látogató Machu Picchu monumentális méreteit. A fellegvár rendkívüli teljesítmény várostervezésben, kultúrmérnöki munkában, építõmûvészetben és kõfaragásban egyaránt. Kik hozták létre a kövek e szimfóniáját, e roppant épületegyüttest, mégpedig oly kiváló minõségben, hogy még a perui dzsungel könyörtelen markában eltöltött öt évszázad is csak a szalma és nádtetõktõl tudta megfosztani ? Az építészeti megoldások félreismerhetetlenül az inkák sajátja, e jegyek eredetét azonban a sziklabástyák közt gomolygó kora reggeli ködhöz hasonló sûrû homály fedi. Úgy tûnik, mintha a furcsán rézsútos ajtófélfák között bármely pillanatban megjelenhetne aranyviseletben egy tollkoronás inka harcos.

Meredek lépcsők vezetnek a gránitszentélyekhez, szökõkutak és virágok díszítik a faragott kõbõl épült lakóházakat. Machu Picchut egyesek az inkák utolsó menedékének tartják, ám sokkal valószínûbb, hogy liturgikus város volt, ahol az inka fõpapok és a Nap szüzei imádkoztak isteneikhez, és tanácskoztak az égiekkel. Peruban, az Amazonasba torkolló Urubamba folyó vízszintje fölött kb. 450 m magasságban állnak Machu Picchu romjai. A fellegvár északnyugati irányban 112 km-re található az inka fõvárostól, Cuzcótól, "a világ köldökétõl", melynek alaprajza egy hatalmas puma alakját formázza.

A titokzatos inkák nem ismerték a kereket, nem rendelkeztek írott nyelvvel, mégis 3680 km hosszan elterülõ birodalmat alapítottak az égig nyúló Andok magasában. Az õ városuk volt ez a Cuzcótól 112 km-re északnyugatra, az Andok keleti lejtõin 2300 m magasságban, a sziklaszirtre felépített település ? A város szó nem a legmegfelelõbb kifejezés, mert e kõteraszok és lépcsõk csendjét sosem verte fel a mindennapi ügyeiket intézõ közemberek lármája.

Machu Picchu templomok, paloták és csillagvizsgálók együttese volt, az uralkodó réteg lakhelye. A város nyugati szélén áll a szent kõ, az Intihuatana, azaz "a Nap tartóoszlopa". A kis csonka gúla közepébõl a sziklatömbbõl kifaragott, szépen ívelõ, óriási kõ napóra áll ki.

A fõpapok obszervatóriumként használták, megfigyeléseik és számításaik alapján feltérképezték a csillagos ég változásait. Oly tudáshoz jutottak ez által, mely mind vallási tekintéllyel, mind világi hatalommal felruházta õket. Az áldozati lámák beleibõl jósolták meg az idõjárást és a következõ aratás idejét.

A Napot és a Holdat az inkák istenként tisztelték. A napisten, Inti különösen nagy tiszteletnek örvendett, mint az uralkodó õse, minden inkák atyja. Bátyja s egyben férje volt a Holdnak, Mama Quillának, akinek kísérõit a bolygók és a csillagok képezték (a Vénusz kivételével, amely maga is istennõ volt). A téli napforduló szertartásán Imit jelképesen az Intihuatana oszlophoz kötözték, így biztosítván visszatérését a következõ évben. Az Inti tiszteletére rendezett ünnepségeken gyakori volt az állat és gyermekáldozat.

A fellegvár sziklás, mindegyik oldalán meredek lejtõvel határolt hegyháton emelkedik, s ez a földrajzi adottság csodálatos természetes védelmül szolgált, ugyanakkor nagyszerû rálátást nyújtott a szûk Urubamba-völgyre, melyen az ellenségnek végig kellett vonulnia, ha a fõvároshoz, Cuzcóhoz akart eljutni. Bármilyen spirituális értékkel rendelkezett is a hely, a stratégiai szempontokat sem hagyták figyelmen kívül, ahogy az elvárható egy olyan néptõl, amelyik Julius Caesaréval vetekedõ méretû birodalmat hozott létre.

Katasztrófák idején feltehetõen sor került emberáldozatokra is, az inkák mégis inkább más, mai szemmel nézve éppoly bizarr szokásokat követtek. A koponyatorzítást, pl. a magas rangú nõknél alkalmazták, feltehetõen a divat parancsára. Születése után a csecsemõ fejét deszkakeretbe fogták, szíjakkal jó erõsen rögzítették, s csak a késõ ifjúkorban, amikor a fej már teljesen deformálódott és megcsontosodott, távolították el. Talán ez a különös szokás tette szükségessé a még különösebb koponyalékelést, melynek során a koponyacsont meglehetõsen nagy darabjait vágták ki a tumis-nak nevezett rituális késekkel.