"A megbocsátás annyiból áll, hogy elengedünk egy terméketlen, segítséget nem adó gondolatsort."

/Kurt Tepperwein/

Azon gondolkodom, meddig kell az embernek hálásnak lennie.

Vajon ha valaki egyszer tesz értem valamit, akkor egyszer teszek érte és egál? Vagy életem végéig hálásnak kell lennem? Akkor is, ha az illető később a lábát is belémtörli?

Szerintem ha érdemet lehet szerezni, azt el is lehet veszíteni. Ha valaki tett értem, aztán később csúnyán alámtesz bármi másért, akkor nem tartozunk egymásnak.

Az a nagy igazság, hogy mindenki önző. Soha senki nem a maga hibáját tárja a világ elé, csakis a sérelmét.

Ismét beszélgettem belső szellemi tanítómesteremmel. Ezúttal nem volt valami kedves hozzám. Kérdeztem, miért. Íme a válasz:

Olyan tulajdonság, hogy kedvesség, nincs.

Ne zúgolódj, ne kezdj ellentmondani, mielőtt hallanád, amit mondani fogok. Gondolkodj, utána meghallgatlak, ha még akkor is lesz mondanivalód.

Ha valaki békében van önmagával és jó a kedve, vagyis belül kiegyensúlyozott, kedélyes, megelégedett és kedves (itt ezt úgy értsd, mint mikor nedvet öntök rád, s te nedves leszel; ha kedved van, akkor kedves vagy), akkor tud másokra figyelni, emotív lenni.

Nem a magam akaratából vagyok. Legalábbis nem tudok róla, hogy én akartam volna. Amit pedig nem kértem, különösen ha sokszor örömöm sem telik benne, azért hálás nem tudok lenni.

Valahogy úgy alakult, hogy eltelt éveim alatt nem sajátítottam el a társadalmi sztereotípiákat. Tágra nyílt lelki szemekkel tudok csodálkozni azon, mikor emberek arról beszélnek, hogy mennyire szeretik a munkájukat, a hobbijukat, az életet, stb. Vajon mennyi belőle az igazság? Vajon akkor is így gondolja, mikor rossz passzban van?

"Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés."

/Weöres: A teljesség felé/

* Ha így van, mi hasznom abból, ha a végtelenbe nézek? Azt az illúziót keltheti bennem, hogy több vagyok magamnál. Valójában nem vagyok több, mint a térben szorongó ember. Mit sem segít sorsom jobbra fordulásában, hogy a végtelenbe tekintettem.

* Inkább itt és most kell élnem.

Na, ez egy egészen homályos értelmű bejegyzésnek indul. Magam sem tudom, mi sül ki belőle. Ha valaki megérti, mit akarok írni, írja meg nekem is!

Szóval:

A környezetem mintha beskatulyázott volna, mint megrögzött elégedetlenkedőt, örök lázadót. No igen, valóban úgy tűnhet, hogy nekem semmi se jó. Hiszen azt szóvá teszem, ami nem tetszik a világban, azt meg nem mondom el, ha valami megnyeri a tetszésemet.

Az esetleg nem jelent valamit, hogy nem mindenre sütöm rá a negatív bélyeget?

Azon gondolkodom éppen, hogy megszaporodtak a közösségi oldalak. Már ha ez a helyes szak(barbár) kifejezés.

Network, facebook, iwiw, stb.

Nekem már követhetetlen. Néhányban ugyan benne vagyok, mert berángattak olyan emberek, akiket szeretek, kedvelek, azzal, hogy ez aztán igazán. Dehát egyik ilyen oldalra sincs túl sok időm. És tényleg egy citromaillal is tökéletesen ellevelezgetek.

Nagyon szeretek egyedül lenni.

Mostanában az a furcsa érzésem támadt, hogy esetleg én olyan lassan érek, hogy most jutottam kamaszkorba, amit rendesen tizenévesen él át a többség. Olyan pattanásos a lelkem, hogymég!!!

Én most csinálok akkora baromságokat, mint a fiam 14 évesen.

Most akkor mi van???

"Az élet nem küzdelem, hanem folyamat. Minden gyengeség helyrehozható, soha nem késő egy elrontott életet jó irányba terelni.

A rosszban meg lehet találni a parányi jót, csak keresni kell, majd azt  felnagyítani és máris van értelme az egésznek." (nemtomki)

"Az élet leckék sorozata. Minden lecke az ember megerősítését szolgálja." (Németh Gabriella)

A közhelyek mindenkit utolérnek. Amin nevettem hajdan, most úgy tűnik, valós érzés: Öregszem, mert a mai kor jópár csodájára nincs igazán igényem, vagy érzékem.

Például ezek a nemtudoménmicsodák, mint a network.hu, vagy az iwiw.hu.

Megtörtént már az iwiw-en, hogy valakinek a jelölését azért nem fogadtam, mert tudtam, hogy egy sort sem fogunk váltani. Ő kissé sértődött felhanggal a betűi mögött kérdezte, hogy "tényleg nem ismerem"?

Ezek után szó nélkül fogadtam a jelölését.