Ismét beszélgettem belső szellemi tanítómesteremmel. Ezúttal nem volt valami kedves hozzám. Kérdeztem, miért. Íme a válasz:

Olyan tulajdonság, hogy kedvesség, nincs.

Ne zúgolódj, ne kezdj ellentmondani, mielőtt hallanád, amit mondani fogok. Gondolkodj, utána meghallgatlak, ha még akkor is lesz mondanivalód.

Ha valaki békében van önmagával és jó a kedve, vagyis belül kiegyensúlyozott, kedélyes, megelégedett és kedves (itt ezt úgy értsd, mint mikor nedvet öntök rád, s te nedves leszel; ha kedved van, akkor kedves vagy), akkor tud másokra figyelni, emotív lenni.

Ha tehát azt mondom, hogy kedves vagyok, akkor egy rám, a meglévő, vagy vélt tulajdonságomra vonatkozó jelzővel fejezek ki, nevezek meg egy részemről mások felé megnyilvánuló attitűdöt, magatartást.

A fentiek fényében már megértheted, miért nem mindegy, hogy belőlem, ti. a belső egyensúlyomból fakad-e kedvességem, vagy csak ezt a tulajdonságot vettem valamiért magamra.

Utóbbinak csalhatatlan jele, hogy azt sem küldöm el a fenébe, aki szerintem megérdemelné, mert a választott tulajdonságom szerint nekem figyelmesnek, mosolygósnak, udvariasnak, készségesnek, segítőkésznek, aranyosnak kell lennem, vagyis...kedvesnek.

Nos, ez nem kedvesség. Ez hazugság, ami hosszú távon nekem is, emberi kapcsolataimnak is árt. Engem felületesen ismerő emberek, akik csak a felszíni "kedvességemmel" találkoznak, természetesen jó véleménnyel lesznek rólam. Aki viszont jobban megismer, az mögé lát hamar az álarcomnak. A szörnyű az, hogy magamat is azzal áltatom: én egy kedves ember vagyok. Ilyen embernek pedig nem lehet a szemébe mondani, hogy ne hazudj, látom, hogy el akarsz küldeni a fenébe. Nem fogja elismerni soha.

Megbosszulja magát ez a szellemi öndeformálás. A lélek a testen keresztül fog üzenni, betegség, allergia formájában.

Valóban nem voltam ma kedves hozzád. Mert magamban dühös vagyok. Nincs kedvem téged ajnározni. Ha dühömet leraktam, újra szívesen látlak.

Kívánsz még valamit tőlem, ifjú barátom?

Elmosolyodtam és útjára engedtem a mestert, aki eltűnt a hajnali hóesésben.