Nem a magam akaratából vagyok. Legalábbis nem tudok róla, hogy én akartam volna. Amit pedig nem kértem, különösen ha sokszor örömöm sem telik benne, azért hálás nem tudok lenni.

Valahogy úgy alakult, hogy eltelt éveim alatt nem sajátítottam el a társadalmi sztereotípiákat. Tágra nyílt lelki szemekkel tudok csodálkozni azon, mikor emberek arról beszélnek, hogy mennyire szeretik a munkájukat, a hobbijukat, az életet, stb. Vajon mennyi belőle az igazság? Vajon akkor is így gondolja, mikor rossz passzban van? Egyáltalán gondol olyankor bármire?

Így vagyok a létemért érzett hálával is. Természetesen szeretem a szüleimet, és megragadok minden alkalmat, hogy elmenjek hozzájuk és viszem a gyerekeimet is. De az idegen tőlem, hogy hálás legyek nekik az életért.

A gyerekeimet sem fogom arra nevelni, hogy nekem hálával adózzanak, mert egy kéjes pillanatban nemzettem őket az utódokért való vágytól (meg másfélétől is, de ez gondolom természetes is) hajtva.

Sőt, magam részére érzem kötelességnek, hogy a lehetőségeimhez mérten a legjobban indítsam őket, hamár ebbe a siralomvölgybe rángattam.

Úgy általában nem értem semmi iránt a lelkesedést. Az a véleményem, hogy ha valaki nagyon lelkesedik valami iránt, csak azért van, mert az a dolog kielégíti valami igényét. Akkor érezném igaznak ezt az indulatot, ha akkor is meglenne, mikor semmi jó nem származik belőle az egyén részére.

Így vagyok a hivatástudattal is. Dolgozom valahol, mert ingyen nem élhetek. Pénzt kapok érte. Nem vagyok rosszban a munkatársaimmal. Mégis tiltakozom az ellen, hogy a napi 8 órán túl még bármire ott tartsanak, vagy behívjanak. Nem azért mentem oda, mert otthon nincs kivel beszélgetnem. Nem társaságot kerestem, hanem munkát.

És ha a munkahelyi bulin nem veszek részt, attól még nem utálom a munkatársakat.

Ezek és hasonlók miatt értelmetlen számomra a lét. Vagy másként fogalmazva: még mindig nem értem a lét célját.

Miért vagyunk?

Erre nem érzem válasznak azokat az ember számára elérhető mélyebb, vagy sekélyebb örömforrásokat, amit bárki számolatlanul fel tud sorolni. Sem a kötelességeket.

A válasznak valahol kívül kell lennie. Kívül, az emberi felfogóképesség és lét határain túl. Fel kell tételeznem egy értelmes és emberi agyammal felfoghatatlan, tőlem függetlenül létező rendező elvet, akiről azt sem tudhatom személy-e, vagy "csak" törvényszerűség, és aki/ami oka az ember létének.

Most ennyi.