Egy idegen napszálltakor a néptelen Mexikói tengerparton kószált. Séta közben észrevett egy másik férfit a messzeségben. Közelebb érve látta, hogy az odavalósi illető fáradhatatlanul hajladozik és valamit a vízbe dobál.
Miután még inkább megközelítette, megállapította, hogy a mexikói a dagály által a partra mosott tengeri csillagokat szedegeti össze és egyenként visszahajítja őket az óceánba.
Barátunk elképedt.
- Jó estét uram! - Szólította meg a férfit-, azon tűnődtem, hogy min fáradozik itt.
- Visszadobom ezeket a tengeri csillagokat a vízbe. Tudja a dagály partra vetette őket, a ha nem segítek rajtuk elpusztulnak víz nélkül.
- Értem, dehát százával hevernek itt a fövenyen. Ekkora tömeget nem tud visszajuttatni a vízbe. Meg aztán gondoljon csak bele: nyilván ugyanez a helyzet végig a parton, sok száz kilométeren át.
Akárhogy töri magát, nem lesz látszatja a munkájának.
A mexikói elmosolyodott, lehajolt, felvett egy újabb tengeri csillagot és a hullámok közé dobta.
- Ennek az egynek mégsem mindegy!
Kommentáld!