Hányszor érezted már ezt? Hányszor akartál bárhol lenni, bármit tenni, csak akkor és ott ne legyél! Elfutni, menekülni, feladni. Valahol máshol újból és újra kezdeni. Ahol senki nem ismer, ahol tiszta lappal indulhatsz. Mondd az a lap nem a lelkiismereted? Amit sosem lennél képes elhagyni. Bármennyire szakadt, vagy piszkos. Akkor is te vagy, a részed.

Olyan lennél, mint az az ember, aki a saját árnyéka elől futott, és addig hajtotta magát, míg bele nem szakadt a rohanásba. Megérné?  Lesöpörni az asztalt, törik, ami törik, felállni és otthagyni mindent? Nem tudnád megtenni! Feladataid, kötelességeid vannak. Megalkudni sem akarsz, hisz ember vagy! Egyedi, saját gondolatokkal, vágyakkal, érzésekkel. Hiába próbálták beléd táplálni évekig, évtizedekig, mit tehetsz, mit szabad gondolnod, miben kell hinned. Túlnőttél programozóidon. Látod hibáikat, titkaikat, de tudod szeretni ezekkel őket. Teszed a dolgod, köszönetet sem vársz érte, csak annyit, fogadjanak el, olyannak, amilyen vagy. Ne akarjanak álságos érdekekkel, érzelmekkel megkötni. Hagyjanak nevetni, szeretni, ölelni. Gondolkozni a magad módján. Ne írott és íratlan szabályok miatt végezd a dolgod, hanem azért mert szereted, és ezt akarod tenni. Mert addig senki sem akar szökni, amíg rá nem zárják az ajtót. De ha egyszer becsukták…

Azzal elveszett minden önkéntesség, csak csupa kötelező van. Kötelező megértés. Kötelező gondoskodás. Kötelező munka. Kötelező szerelem. Te sem az vagy, aki ebbe bele tudna törődni. Lázad tested-lelked. Még ha aranyból vannak is a rácsok. Akkor is, csak rácsok. Mikor figyelnek rád? Amikor hiányzik a tej a hűtőből? Ki kellene cserélni egy csapot, újrafesteni a konyhát? Vagy valami kellemetlen dolgot elintézni? S te nem tetted meg, mert fáradt voltál, vagy beteg.

Akkor is csak a sértődés van. Mert te nem lehetsz rosszkedvű, nem fájhat semmid. Te vagy a motor, ami, míg jár fel sem tűnik, mert megszokták. De ha egyszer elhallgat, van kapkodás, fejetlenség. Ha még egyszer, netalán tán többször történik ez, jön a kétség. Megjavítani, vagy lecserélni? Kezded feleslegesnek, pótolhatónak érezni magad. Miért érzed ezt? Magadtól, vagy ezt sugallják? Beszélgetni akarsz, kicsit változtatni, több szabadságot szeretnél, és mindenki elborzadva néz rád. Megsértődnek, mert nem ezt várták volna, azért amit érted tettek. Érted tették? Vagy magukért, a saját kényelmükért? Kétségeid vannak, valami eltörött. Vagy csak homok van a fogaskerekek között és azért csikorog? Magad sem tudod. Csak kellene valami, de nem tudod mire. Csak azt tudod, hogy pöttyös…

Legalább tudsz valamit! Nem csak az vagy, aki egy cseppben meglátja az óceánt, hanem az, aki az óceánban is megtalálja azt az esőcseppet!  Véget ért a téli álmod. Már nem tudják becsukni a ketrecedet, mert ha menni akarsz, szét fogod feszíteni. Érzed magadban az erőt. Még vannak kötelezettségeid, feladataid. A másik oldalon viszont az utad, a te utad. Amin menned kell! Ami visszavezethet ide, de már ketrec és lánc nélkül. Vagy más emberek közé. Többé már nem lehet bezárni. Ismered magad. YESS