-Ehh, már megint szőrteleníteni kéne - húzta végig a kezét az Asszony a sok állástól sajgó lábszárán.
A nagy tömeg ellenére sikerült ülőhelyet találnia, megkönnyebbülve támasztotta sajgó hátát, a puha
műbőr ülés támlájának. Unottan fordította sápadt arcát az ablak felé, de nem nézett ki rajta. Igazából csöppet sem érdekelte a kígyózó bűzlő járműtömeg...
Az üvegen ragadt hajzsírfoltot bámulta révetegen anélkül, hogy tudatosult volna mi az.
- Mit is főzzek holnap? Ümmm, lássuk csak, van még egy kis darab füstölt kolbász, krumpli, hagyma.
Talán egy jó paprikás krumpli - ekképp tűnődött, amikor egy nagy huppanással egy csinos fiatal lány ült le a mellette lévő ülésre.
18 év körüli lehetett, fülében kicsiny fülhallgató. Az asszony rásandítva látta, hogy teljesen átszellemülve hallgat valami zenét, mert a lány szépvonalú cizellált profilja ütemesen meg-megbillent, ragyogó, dús haján, az ablakon beáradó tavaszi napfény is táncolt.
Az asszony ekkor behunyta fáradtságtól égő szemét, mélyen beszippantva a lány ragyogó fiatalságának illatát.
És akkor hirtelen, miként egy nyári zápor, úgy öntötték el lelkét az emlékek.
Azok a szenvedélyes csókok, őrült ájulásig tartó, áttáncolt nyári éjszakák,a vad szeretkezések sátrakban,tóparton,szülőhagyta otthonokban titkon.
Azok az önfeledt, hasfájós, gondtalan röhögések a haverokkal,a Nagy Álmok és Tervek, a hit, hogy ő más mint a többi,a nagy Spirituális-Filozofálós beszélgetések az öreg fenyő alatt...
Akkor és ott a 7-es buszon szemlecsukva, újra ugyanaz a csélcsap, eperszájú, jázminillatú zsenge leány volt, aki egykor...újra hatalmába kerítette az örvénylő szenvedély, szíve hevesen vágtatott...újra élte a Nagy Szerelmet és Csalódást, a lázadást,Tudásszomjat és Büszkeséget....
Révületéből erős kezek szorítása érces, dohányszagú férfihang riasztotta:

- Asszonyom! Végállomás!!!
Homályos tekintettel nézett körül, a busz már üres volt a lánynak semmi nyoma.
- Elnézést! - rebegte szégyenkezve, mint diák korában, amikor órán a tanár tépte ki álmodozásából.
Sietve leszállt, léptei könnyűek voltak, kimerültségnek már nyomát sem érezte. Szinte lebegve suhant hazáig, hiába a súlyos bevásárlókosár a karján.
Otthon már várták.
Nagyon Várták!