Télen kihűltek már a szív-égető sírok...

Mától nem sírok, csak néha ríva írok...

Inkább örülök, mást hátha boldogítok,

s jó, hogy még üresek a fedetlen sírok.

Tavasz jön, mókus ugrál fenn a fán...

Mindig van még egy újabb nyitány...

Legyünk hát mi is vidámak, lelkesek,

dobogtassuk meg a túlélő szíveket!!!

Nőnek lenni oly dicső,

Ő a gyermeket Szülő -

A termékeny ős-Anya,

Méhéből kel Magzata.

Lány, Feleség, vagy Anya,

de akkor is, ha Ő - Maga,

férfi ajkán a "NŐ" szava...

egy boldogító, szép ima!

Nagyapám, ha azt mondta...hó! / Megállt a szekérrel a ló.../

Ha dundi nagy ökröket hajtott.../ "pruk"-ra balra, "csa"-ra jobbra tartott.../

Télen, ha leesett a hófehét porhó, / halkan siklott a nagy lovas szánkó.../

de elolvadt már a régi friss hó.../ égi szekerén trónol jó nagyapó.../

Kis unokáim a hóban játszanak.../  Az idő elszáll, a hóember marad.../

és ha újra halljuk, hogy hó-hó-hó, / Örüljünk, hogy még élünk: hahó-hahó!

- A Boldogság olyan, mint a csillagszóró, fényesen sziporkázik, majd eltűnik...

- A Boldogság olyan, mint az Égi Tejút: csillagokból áll, de ő maga nincs is...

- A Boldogság sivár Élet-utunk egy-egy oázisa, amelyből újra erőt meríthetünk...

- A Boldogság lelkünk örök "bújócskája", örülünk, ha sikerül megtalálnunk...

- A Boldogság inga-órája a szív, amely addig őrzi örömeinket, amíg meg nem áll...

Szent Estét és Szép Karácsonyt,

Zöld Fenyőt és havas bársonyt...

Szívjóságot, nagy Kalácsot,

Az Ég Áldása szálljon Rátok!

Boldog Karácsonyt kívánok!

Szeretettel: Kati és Feri.

Száncsengő cseng a téli csendben,

Cinegepár röpköd a havas kertben...

Vidám gyerekek hóangyalt játszanak,

A néma Hóemberrel néha szót váltanak.

Benn a zöld fenyő pompásan díszeleg,

Csillagfény tükrében az életet élvezed! -

Járjon át alatta Hit, Béke, tiszta Szeretet,

Boldog Karácsonyt kívánunk mi Neked!

2011.decembere... Dr.KF.-ék,

Kati és Feri.

Télen a lelkünkben rigó sem fütyül, / Fülemüle nem szól, tücsök sem hegedül.../

De ha Télapó száncsengője csendül,/ Érezzük, hogy nem vagyunk árván, egyedül.

Átölel fenyőillat, nagy kristály hólepel,/ Sok gyermekkori vidám emlék-pehely.../

Igéző élményét, amíg e Földön létezel,/Soha, még álmodban sem fejeted el!

Karácsonyfa, gyertyafény, hő szeretet,/ A tűz lángja és szívünk is ontja a meleget.../

Kántálók éneke a jégrózsás fák alatt, / Egy parányi évünk megint  tovaszaladt!

Vajon mivégre születik az Ember?!

A Föld az Élet - a Bánat a tenger...

A Szeretet a Rét, meg a sok Virág,

Létünk nyughelye a borús Túlvilág.

De tudjuk, - "amíg élünk, remélünk"-,

Szeretteinkhez Szívünkkel beszélünk,

Öleljük Őket örökké, élőben és holtan,

Míg eljő a Múltidő, amikor csak "voltam".

De addig ne féljünk, inkább vígan éljünk,

a Végzettől kegyelmet hiába ne kérjünk!

Inkább haladjunk a Csillagok fény-útján,

hogy mind meríthessünk az Öröklét kútján!

Ahol az Ég a Földdel körben összeér/ A Lelkünk ott vándor-gúnyát cserél/ Földi testét bábként hátrahagyja/ és elrepül örökös Égi otthonunkba...

Nem tudni vajon ki és mi várja odaát/ A Végtelen mossa el élete porát/ Emlékei az Űrben körbe-körbe szállnak/ és a dicső, nagy Feltámadásra várnak...

Szeretteink egyszer majd Mind ott gyülekeznek/ és hisszük azt, hogy örökre, újra velünk lesznek/ Nem lesz többé bánat szívünkben soha-soha már/ mert aki ott helyettünk meghal, az maga a Halál!

Higyjétek el, jó nekem most Egyedül,

Fülembe ezer emlék-tücsök hegedül,

Életem búját húzzák egyre csak egyre,

Míg Bánatom felér a Taigetosz hegyre.

Onnan kell lejönni Élve, vagy Holtan...

Nem tudom Vagyok-e, vagy csak Voltam?!

Lelkem katarzisa - Jó Anyám Emléke...

Néma Gyerek lettem, pedig sírni kéne!