Megjött újra a tarkaruhás Ősz,

már a jókedvem se olyan bősz,

mint napos Tavasszal s Nyáron,

puha fészkünkbe várom a Párom,

ahol összebújva ketten áttelelük,

ifjonti, szép emlékeket idézgetünk,

Télapós csengőszára ébredezünk,

Várjuk, hogy Tavasz nyíiljon nekünk!

Mostanra sok-éves lettem én,

Mégis evezek létem tengerén...

Nekem sincs Apám, se Anyám,

De van Párom-Lányom-Unokám...

Szívjóságuk gyógyír rám,

Ezért nem bánt a magány...

Értük élek szüntelen,

Lelkük legyen lelkemen...

Boldogság a  Kenyerem!

Sok-sok éve már, hogy találtam egy Embert,

Bejártuk együtt  a Földet és a Tengert...

Repültünk szárnyakon kék felhők felett,

Közben a szívünk Szeretet fészke lett...

Minket már nem csábít földi pompa, rang,

Ami elválaszthat, csakis a nagy-harang...

Ifjúság-Öregkor bennünk összeforrt erő,

A jó házasság titka, ha hűségünk a nyerő!

Akit már megfestett a dér,               az kemény lesz, mint a Tél...

Aki oly sok havat megér -                az elolvadó élettől se fél...

Rendezi múló dolgait e Földön,    biztosan áll fehéren és zöldön...

Éneke már nem is a nyitni kék,     halk esti sóhaj zárja le szemét...

De addig is vígan, hittel élj! -          minden napra Kánaánt remélj!

Örülj és szeresd a Családod,       míg Sorsod megváltását várod.

Ifjúság-Öregség, a nagy Élet-olló...             Kerti rigófüttyre kontrázik a holló...

Emlékünk szívesen visszafelé szalad...     de az Idő múlik, az Ősz felé halad...

Balsors, ha elkerül, reményünknek tere... Jó-Sors, ha kezet nyújt, béküljünk ki vele...

Ifjú, vagy aggastyán egy irányba halad...    az elhullott kalász megkeletlen marad...

Éljünk hát Örömben ifjan,avagy vénen,      míg megvagyunk, a kaszás se hal éhen...

Bízzunk önmagunkban és a Jó Jövőben...

Mi Anyánk, ki itt élsz a szívünkben...  /   Örökké őrzünk, belül a lelkünkben...

Tőled kaptuk ezt a szép földi Életet.../   Az Ég Áldása adassék meg Neked!

Anyáink Voltak, Vannak, Lesznek...    /   Kik méhükből e földi létbe tettek...

Szemükben fürdünk, amíg élünk...    /   Majd utánuk mi is égi útra térünk...

Megyünk a kék Csillag-Úton végig... /    Míg Unokáink álmukban felidézik...

Anyák, Nagyik és a réges-régi Ősök /    Kit Szerettek, Ők odaát is "hősök"...

Itt tik-tak-ol az óra, Ott kelepel egy gólya,

Szemfedő, vagy pólya, majdan virradóra.

Jönni és elmenni,egyszer meg kell tenni,

Hol nevetünk, hol sírunk,élő-harcot vívunk.

Élet,öröm,szenvedés, Ez a földi küldetés...

Vetünk-aratunk,míg bírunk,Életművet írunk.

Majdan elköszönünk, Béke legyen velünk,

Utódainkra szálljon...Jövendő és Álom...

Húsvétunk, a nagy Tavaszi Feltámadás,

Napfény, Kikelet, Termékenység, Áldás...

Virágok nyílnak, friss rügyek bomlanak,

Színes szirmokon méhecskék donganak.

Egy Tavasszal többet lapoz - a Naptár...

Mézzel telik majd meg a kiürült kaptár...

Életkedv ömlik lassan lüktető szívünkbe,

Rózsafát ültetünk újra lelki kiskertünkbe.

Boldog Húsvéti Ünnepeket!

Vajon miről nem írtak még verset ?

Talán,hogy az Ember furcsa szerzet...

Születik, él, majdan végleg elmegy,

Közben küzd, osztódik és szenved...

Nincs válaszunk a sok-sok miért-re,

Mi az mi megérte, ha hirtelen vége...

Élni mégis mind-mind hőn szeretünk,

Élők vagyunk, ameddig csak leszünk!

Sándor, József, Benedek...

A nagy Tavaszi Celebek...

Zsákban hoznak meleget,

Legyen Nekik Szeretet!!!