A nagyapa kint az udvaron hasogatta a fát az öreganyónak, mert be szeretett volna gyújtani a kályhába. A kisunokája ott állt mellette. Megkérdezte a nagyapját: - Te nagyapa szereted még a nagyagyát? Az öregapó nem válaszolt csak hasogatta tovább a fát. Miután befejezte a munkát, minden egyes fán végighúzta a balta élét. Észrevette ezt az unoka és megkérdezte: - Te nagyapa, miért húzod végig a fákon a balta élét? - Tudod kisunokám - mondta a nagyapó-, a mamád már nagyon öreg, és rosszul lát.

 A megbocsájtás képessége

A megbocsátás képessége Istentõl származik. Megbocsátani annyit jelent, mint a megbocsátáson túl a szívünket is átadni. Megbocsátani annyit jelent, mint a másiknak vétkét magunkra vállalni, szeretetünkre váltani. A megbocsátás titkos felhívás arra, hogy önmagunkat legyõzzük és önmagunkat elfelejtsük. Mindez azért nehéz, mert az ember legérzékenyebb pontját érinti, a személyes méltóságunkat, ezért minden megbocsátás egy hõsies tett.

Levél egy Édesanyához...

Te szeretsz, dolgozol és szenvedsz.Ez az életed.Szereted a férjedet és a gyermekeidet.Éjjel és nappal csak értük dolgozol.Gyakran elfáradsz.Gyakran a könnyed is kicsordul. Néha a férjed bántja meg a szíved, néha a gyermekeid. Lehet, hogy a férjed rideg és szeretetlen, a gyemekeid durvák és hálátlanok.Ha felnõnek lehet, hogy minden gondoskodásod ellenére rosszá válnak.
Igen, anyának lenni azt jelenti: szeretni, dolgozni és szenvedi; lélekben szegénynek lenni, mindenben Istentõl függeni.

Wass Albert: Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felõl
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...

75. William Shakespeare: LXXV szonett    

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fûszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idõ ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tõled kaptam s még kapok.

Vártál, s vártalak

Csak álltam ott. Sok éve már..
lent az utcán, hideg októberben
néztem ablakod.
Vállamon teherként kemény akaratom,
könnyebb lett volna, tudod,
ha azt otthon hagyom...
lágyan, selymesen lépni
könnyebb lett volna,
majd kötényt kötve, fûszeres illattal
kérdés nélkül, magam nélkül...
éltünk volna úgy, ahogy sokan:
boldogtalan-gondtalan

Vártál, s vártalak.
Kemény csörte....,
te sem, én sem adom magam
leszek boldogan rabod, tudtam én,
rab, de maradok lánctalan.
Vállamon a terhem most is:
a hideg októberben
Küzdesz, s küzdök értünk
s te értem, Istenek rebbennek
szemeink tüzén, ahogy vitázunk
atyáink, népeink szellemén...

"Várok rád, pedig tudom, hogy nem jössz el soha. Mennék hozzád, pedig tudom, nem megyek soha. Hiányzol, és ez a hiány nem múlik el soha. Szeretlek, pedig tudom, hogy Te nem szerettél soha. Hûséges vagyok hozzád, pedig tudom, ezt a hûséget Te nem érted meg soha. Érted élek, de ezt Te nem érzed meg soha. És mégis. Tudom, hogy soha, de van valami, ami több a tudásnál, és több a biztos ?soha?-nál. Mintha egyszer már mindez megtörtént volna. Velem, velünk, mintha a levegõ emlékezne és súgná, hogy volt egyszer már soha, és lett belõle mindig."

Sík Sándor: Te Deum

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyûjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetõvel,
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Õsi Norvég vers: TANULJ

Tanuld meg a víztõl követni utadat,
Tanuld meg a tûztõl: mindbõl hamu marad.
Tanulj az árnyéktól õrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellõtõl, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tõlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtõl: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.