"Ezt a napot az Úristen adta, hogy örvendjünk és vígadjunk rajta..." 

Ha majd elnémulnak a zúgó harangok,
Belülről, csendesen egy új élet fakad,
A megszentelt barka erejéből
Zárt szívedet kitárod,
Hogy az életnek te is átadd magad.

Ha majd felnézel a keresztként ácsolt fára,
Melyről egy szerető tekintet néz rád
Holtan, szemlehunyva,
Szemedből könnycsepp hull alá,
S lelked megtisztul,
Megálsz megnyugodva.

Ha azt érzed, hogy kereszted túl nehéz,
Felfogod, hogy terhed ne egyedül hordjad,
Belső melegség izzó parázsként járja át lelkedet,
Értelmet kap számodra a holnap.

Ha feltekintesz magasan az égre,
Hol felhők takarják el a Napot,
Szívedben új reménnyel telve,
Köszönj meg bátran mindent, mit adott!