Halhatatlan lélek

Lelkem örök viszályban él
Próbálok jót cselekedni
S közben fájdalmaim feledni
Próbálok romantikus lenni
S közben szerelmemet bizonygatni
Próbálom mit sok ezren
Az örök halhatatlanságot keresni
egy női szívben.

Szeretnék egy meseerdõt, olyan álommal szõtt,
elérhetõt, kis házikót patakokkal, lágyan formált dús fodrokkal.
Virággal telt selymes rétet, tücsökhangút, mely
dalra késztet, elsuhanó pillangókat, szivárványon hintázósat.
Magas hegyen lágy szirteket, rajta délceg törzsû fenyveseket,
Szélben hajló búzatáblát, mely égig nyújtja dús kalászát.
Ezerszínû rózsakertet, mi illatával könnyet ejtet,
hegyoldalon zuhatagot, mely a napfénytõl tükröt ragyog.

VÁRNAI ZSENI:Száguldó idõ

Azt mondják, hogy a szív égõ sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idõ!
Én elhiszem,
de egyre inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nõ.

Talán azért, mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvesszõ, ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!

Bodnár Éva - A fáradt szív panaszai


Halkan, most halkan beszélj!
Csak az õrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!

Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.

Túl sok a zaj - belefáradtam.
Símogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktetõ sebek.

Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát..

Síró szemek

Én sokat nézek a síró szemekbe
S éjente magam is sírok sokat
És messze, zord sötét tájak felõl
Magamba szívom a bánatokat.


Mi messze zajlik vérzõ távolokban,
Mind megtalál és mind olyan enyém,
Hogy arcomat sápadtra komorítja
S ifjú szemembõl is elfogy a fény.


Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek,
Virággal kén' övezni homlokom,
De ajkamon, lásd, könybefúl az ének,
Ciprus vagyok én minden sírokon.


Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak,
Feléd hajlók és könnyen nevetõk,
Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak,
És egyre telnek, mind a temetõk.

"Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy. Amikor visszaszületek, nem leszek abban a helyzetben, hogy keresselek, mert nem fogok emlékezni rád. De megismerlek majd. És ha tudván tudom is, hogy én fogyok el hamarabb, akkor sem ugrom el töbé a szerelem elől. Halálugrottam és lezuhantam. Nem tudok megbocsátani magamnak."

"S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették.

,,A fájdalom senkit nem kímél.
Megtanít, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság.
Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek.
Alázatossá tesz.
Beárnyékol.
Megfeketít.
Kivilágosít.
A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele." 
 

Victor Hugo

Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.

(fordította: Nemes Nagy Ágnes)

Álmodunk és vágyakozunk... mert mindezek nélkül szegényebbek lennénk. Álmodni annyi, mint átváltozni; hiszen sosem álmodjuk azt, hogy alszunk, és álmodunk. Álmodunk, és értetlenül állunk a világ elõtt, melybe álmodjuk magunkat. Álmodjuk, hogy nevetünk, és álmodjuk, hogy sírunk. Álmodjuk, hogy hatalmasok vagyunk, és álmodjuk, hogy porba hullunk. Álmodjuk, hogy élünk, és álmodjuk, hogy meghalunk. Álmodjuk, hogy az élet valóság, majd pedig hiszünk benne, hogy álmaink valóra válnak.

"Istenem segíts.
Te adj erõt, hogy bízni tudjak,
Ha megbántanak, ne zokogjak.
Te add meg, hogy eltûrjenek,
Hogy hibáimmal szeressenek.
Te erõsítsd meg erõtlenségem,
Hogy hõsként vigyem a keresztem.
Te légy árvaságom erõs támasza,
Tudom, Te vagy a gyengék gyámola.
Te õrizd meg gyengülõ eszem,
Hogy éltem nagy teher ne legyen.
Ó adj azoknak szeretetet,
Akiknek én adtam életet.
Légy szívükben jóság, irgalom
Öregségemet értõ szánalom.
Áldd, õrizd õket, édes Jézusom,
Hogy találkozzunk Nálad egykoron.

Rabindranath Tagore:
Anyaság

- Honnan jöttem? - kérdezte édesanyját a gyerek. - Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
- Szívemben rejtõzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha isten szobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sõt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan õrzõszelleme táplált emberöltõk óta.

Becsukom a szememet,
Átjárja a lelkemet,
Felajzza a testemet,
Lázba ejti szívemet.
Kinyújtom a kezemet,
Kinyitom a szememet,
Felemelem fejemet,
Szeme űzi szememet,
Keze fogja kezemet.
Nem szól semmit, nem nevet.
Nincs kérdés se felelet.
Nincs más... csak a szeretet.

Kalkuttai Teréz Anya
Öröm

Az öröm imádság, az öröm erõ.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendezõ imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szeretõ szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.

Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

"Nem birtokolok sem földet, sem házat, mégis enyém, mit szemem megláthat: hogy zöldell a rét, s patak mossa a mohos sziklákat. A lét bőkezű ahhoz, ki szépségére éhes. Ki megnyitja szívét a világnak, nem vallhatja magát szegénynek! Hisz születésünk joga a boldogság és az álom. Bölcs emeli fel e mérhetetlen gazdagságot, s kapzsié sosem lesz, csak a nyűg és a bánat."
(John Clare)

Ne állj meg sírva nyughelyem elött,
ne hidd hogy alszom, hisz ott sem vagyok.
A halkan fúvó szellõben találsz meg,
és a hóban, mely gyémántként ragyog.
Vagyok a napfény érett búzatáblán,
õszi esõ, mely gyöngéden alászáll.

Ha kora reggel egyszer arra ébredsz,
hogy madárraj száll arra szárnysuhogva,
ha szíved csendes éjben engem érez,
én sugárzom rád, csillagként ragyogva.

Ne állj hát sírva nyughelyem elött!
Emlékezz rám, és a halál
nem vesz rajtam erõt!

Vigyük végbe saját jótetteinket, ne várjunk rá, hogy mások tegyék meg helyettünk.
A legkisebb jótett is elnyeri jutalmát.
Vegyük a dolgokat könnyedén, de mégse vegyük túl könnyen õket.
Ami fontos és komoly dolog, az megfontolt döntést igényel.
Az élet balgaságain, pedig tudjunk nevetni...
Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést.

Örök fény

Csak enyhíteni akartam sajgó lelkem.
Hûsíteni veled, mint nyári zápor az út porát,
És elhallgatni csend a csendben
szíved meg-megdobbanó lágy ritmusát.

Én nem akarlak a lehetetlennel bántani.
Csak ments meg önmagamtól, ha kérhetem!
Romjaimból felépíteném álmaim,
hogy te légy benne beteljesült végzetem.

Halványodnak, tompák a csillagok.
Te jössz, beragyogod kínzó életem.
Lelkem forrása rubintvörös mosolyod.
S szemed kékje hoz örök fényt nekem.