Vártál, s vártalak

Csak álltam ott. Sok éve már..
lent az utcán, hideg októberben
néztem ablakod.
Vállamon teherként kemény akaratom,
könnyebb lett volna, tudod,
ha azt otthon hagyom...
lágyan, selymesen lépni
könnyebb lett volna,
majd kötényt kötve, fûszeres illattal
kérdés nélkül, magam nélkül...
éltünk volna úgy, ahogy sokan:
boldogtalan-gondtalan

Vártál, s vártalak.
Kemény csörte....,
te sem, én sem adom magam
leszek boldogan rabod, tudtam én,
rab, de maradok lánctalan.
Vállamon a terhem most is:
a hideg októberben
Küzdesz, s küzdök értünk
s te értem, Istenek rebbennek
szemeink tüzén, ahogy vitázunk
atyáink, népeink szellemén...

"Várok rád, pedig tudom, hogy nem jössz el soha. Mennék hozzád, pedig tudom, nem megyek soha. Hiányzol, és ez a hiány nem múlik el soha. Szeretlek, pedig tudom, hogy Te nem szerettél soha. Hûséges vagyok hozzád, pedig tudom, ezt a hûséget Te nem érted meg soha. Érted élek, de ezt Te nem érzed meg soha. És mégis. Tudom, hogy soha, de van valami, ami több a tudásnál, és több a biztos ?soha?-nál. Mintha egyszer már mindez megtörtént volna. Velem, velünk, mintha a levegõ emlékezne és súgná, hogy volt egyszer már soha, és lett belõle mindig."

Sík Sándor: Te Deum

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyûjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetõvel,
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Õsi Norvég vers: TANULJ

Tanuld meg a víztõl követni utadat,
Tanuld meg a tûztõl: mindbõl hamu marad.
Tanulj az árnyéktól õrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellõtõl, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tõlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtõl: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.

Kedves Gyermekem ...

Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, legyél hozzám türelmes és próbálj megérteni.

Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idõk, amikor én tanítottalak erre!

Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot, ne szakíts félbe, hallgass végig.

Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.

A Szeretetrõl

Ha az ember szeretettel él, nincs idõ. Idõtlenség van. Csend és nyugalom. Ahol nincs meghitt szeretet, ott semmi sincs.

Az élet sohasem adja fel, az egyedüli valóság maga az Élet! A tudat bármely pillanatban, amikor úgy tetszik neki, emlékezhet, kicsoda is valójában, emlékezhet a valóságra, emlékezhet a szeretetre.

Ösztönösen tudom: mi mindannyian az élet gyermekei vagyunk, az életé, és a szereteté.

Ki elõbb, ki késõbb rájön erre az örök igazságra...Az élet állandóan jelenlevõ.

Michelangelo Buonarroti: Az én szemeim    

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

Amikor megkaptam a sorokat, az e-mailt, rögtön arra gondoltam, ez nem lehet, ez nem lehet igaz. Hiszen egy, vagy talán két hónapja még közöttünk voltál, mosolyogtál, viccelõdtél, nem láttuk az arcodon a fájdalmat a szenvedést. Olyan voltál, mint máskor, talán csak egy kicsit szomorkás volt a nézésed, a tekinteted. Nem tudhattuk milyen iszonyatos, és emberfeletti küzdelmet vívsz az alattomos kórral. Csak Te tudhattad, hogy mennyi mindent kellett átélned, mennyi fájdalmat és gyötrelmet cipelsz a testedben és a lelkedben.

"Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

"Nincs oly mélység, ahová

el nem ér segítő kezem,

hisz magam vagyok a mélység.

Nincs oly fájdalom, melyre

gyógyírt ne jelentenék,

hisz magam vagyok a balzsam.

Nincs oly súlyos magány, melyet

Veled meg nem osztanék,

hisz magam vagyok a jelenlét.

Nincs oly félelem, melyet

szerte nem oszlatnék,

hisz magam vagyok a békesség.

Nincs olyan Lélek, kit

alázattal ne szolgálnék,

hisz magam vagyok a szeretet."

JOHN ANDERSON,
SZIVEM, JOHN

Burns

John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt,
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,

együtt vágtunk a hegynek;
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

(Szabó Lőrinc)

"Rohanó életed egy perc csupán. Ragadd meg azt a pillanatot, amikor időtlenül létezel...

... az időtlen pillanatot, mikor a múlt és jövő összeér, a múlt örömére gondolsz, és a jövő kitárja kapuját.

Élj úgy, hogy ez a pilanat ajándék lehessen Neked!

Élj úgy, hogy életed ajándék lehessen mindazoknak akik szeretnek s tisztelnek Tégedet!"

Késõre jár. Már mindenki alszik,de nem jön álom a szememre, képtelen lennek egy szemhunyást is aludni. Vagy úgy gondoltad, hogy el tudnék aludni úgy, hogy a szavak kimondatlanul bennem rekednek. Olyan jól ismersz Lacim. Tudod, hogy mi fáj, nem nem írom le hiszen a szél szárnyán a gondolatok gyorsabban repülnek, mint ahogy papirra vetném a sorokat. Mennyi mindent elmondanék neked, Ó Istenem. Csak úgy csendesen, halkan... És nem akarnám, hogy Te szólj, egy szót sem Kedvesem.

Szabó Lõrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
        de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
        volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
        még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!

"Menj bátran, minél mélyebbre az erdõk közé. A fák alatt itt-ott még látod majd a harmatot, ahogy megcsillan a fûszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép elõtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan, puha illatlabdákkal. Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted.