Későre jár. Már mindenki alszik,de nem jön álom a szememre, képtelen lennek egy szemhunyást is aludni. Vagy úgy gondoltad, hogy el tudnék aludni úgy, hogy a szavak kimondatlanul bennem rekednek. Olyan jól ismersz Lacim. Tudod, hogy mi fáj, nem nem írom le hiszen a szél szárnyán a gondolatok gyorsabban repülnek, mint ahogy papirra vetném a sorokat. Mennyi mindent elmondanék neked, Ó Istenem. Csak úgy csendesen, halkan... És nem akarnám, hogy Te szólj, egy szót sem Kedvesem. Lehunynád a szemedet, kezedet kezembe tenném és a csönd ölelne át, de csak egyetlen percig. Addig amíg meghalljuk egymás szívének a dobbanását. És csak azután mesélnék neked. Nem tudom valaha lesz-e még erre alkalom, lesz-e még időnk, vagy a Jóisten nekünk csak ennyit adott...? Ha igen, azt is hálával és alázattal fogadom.

De legbelül, ott a szívtájékon ahol az érzések vannak, ott fáj... Rettenetesen, soha el nem múlóan. Imádkozom érted a rózsafüzért, és olyankor megnyugszom. Soha nem tudtam, hogy szeretni igy fáj. Valahol azt olvastam, "ha szerelem nélkül mentél végig az úton, akkor nem is éltél..." Mi akkor hányszorosan éltünk Kedves?Hiszen az Úr nem ad akárkiknek ilyen hatalmas érzéseket, és igen ilyen hatalmas bánatot. Csak azoknak akik megérdemlik egymást, akik megtanulnak küzdeni, csak azoknak akik meghalnának egymásért. Az évek elmúltak felettem... már nem az a csacsogós, bolondos nő vagyok, akit egykor megismertél. Negyven felé már lassan jönnek az ősz hajszálak, a ráncok... Asszony vagyok, és anya, és ember. Tudom, hogy most azt kérdeznéd, mit tartok a legfontosabbnak az életben? Azt, hogy a lányomat tisztességgel és becsülettel felneveljem, és azt, hogy Téged boldognak lássalak.

Nem akarom azt látni és érezni hogy bezártad a szívedet és szenvedsz. Megölnél ezzel,

mert nem tudnám a Te fájdalmadat elviselni. Utadra bocsájtalak, hogy menj, hogy élj,

és ne nézz vissza soha rám, csak akkor amikor a búcsú pillanata jön. Amit lehet késleltetni, lehet halogatni, de eljön, egyszer eljön. És ott állunk majd a lecsupaszított szívünkkel, kezünkben a lelkünkkel és egymást nézzük. És talán sohasem leszünk lélekben közelebb a másikhoz, mint akkor, mint abban a fájdalmas percben. Én elmegyek örökre az életedből,  és csak a gyengédség marad meg a szívemben és a szemem sarkában a könnyek..."