Tövismadár

A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, míg rá nem talál. Ott, az ádáz ágak közt rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, õt hallgatja, és Isten mosolyog az égben.

Életem ott van Isten tenyerén, azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rámtörhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: ne félj! Miért is, mitől is félhetnék én az Isten tenyerén!?

Kárász Izabella: Gyermek

Láttad már a szemét? Nézz bele! Ártatlan, nagy
tágranyílt csoda. Nézi vele a világot, téged, és
nincs mindíg egy véleményen veled. Benne több
van az égbõl, mint a földbõl. És téged is olyannak
akar látni mint az égieket.
Te errõl mit sem tudsz.Pedig te vagy az apja,
vagy az anyja. Úgy néz rád, mint te Istenre. Mit
jelentene ha nem megbízható, nem tökéletes, nem igaz,
és nem könyörülõ volna az Isten? Mi lennél te Isten nélkül?

A nagyapa kint az udvaron hasogatta a fát az öreganyónak, mert be szeretett volna gyújtani a kályhába. A kisunokája ott állt mellette. Megkérdezte a nagyapját: - Te nagyapa szereted még a nagyagyát? Az öregapó nem válaszolt csak hasogatta tovább a fát. Miután befejezte a munkát, minden egyes fán végighúzta a balta élét. Észrevette ezt az unoka és megkérdezte: - Te nagyapa, miért húzod végig a fákon a balta élét? - Tudod kisunokám - mondta a nagyapó-, a mamád már nagyon öreg, és rosszul lát.

 A megbocsájtás képessége

A megbocsátás képessége Istentõl származik. Megbocsátani annyit jelent, mint a megbocsátáson túl a szívünket is átadni. Megbocsátani annyit jelent, mint a másiknak vétkét magunkra vállalni, szeretetünkre váltani. A megbocsátás titkos felhívás arra, hogy önmagunkat legyõzzük és önmagunkat elfelejtsük. Mindez azért nehéz, mert az ember legérzékenyebb pontját érinti, a személyes méltóságunkat, ezért minden megbocsátás egy hõsies tett.

Levél egy Édesanyához...

Te szeretsz, dolgozol és szenvedsz.Ez az életed.Szereted a férjedet és a gyermekeidet.Éjjel és nappal csak értük dolgozol.Gyakran elfáradsz.Gyakran a könnyed is kicsordul. Néha a férjed bántja meg a szíved, néha a gyermekeid. Lehet, hogy a férjed rideg és szeretetlen, a gyemekeid durvák és hálátlanok.Ha felnõnek lehet, hogy minden gondoskodásod ellenére rosszá válnak.
Igen, anyának lenni azt jelenti: szeretni, dolgozni és szenvedi; lélekben szegénynek lenni, mindenben Istentõl függeni.

Wass Albert: Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felõl
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...

75. William Shakespeare: LXXV szonett    

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fûszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idõ ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tõled kaptam s még kapok.