Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

 

 

Hogy rettenetes, elhiszem,
        de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
        volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.

 

 

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
        még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
        minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.

 

 

Félek mindenkitől, beteg
        s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
        és áldozat
örömét, és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.

 

 

Mert míg kell csak egy árva perc,
        külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
        se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.

 

 

Kit törvény véd, felebarátnak
        még jó lehet;
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
        börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.