?Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az õ törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet elõírta: biztos ítéletû, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erõ, de fel nem kavarhatja.

"Felnézel. Egyenesen rá. Látod szemében, amit máséban nem. Érzed pillantásában, tudja, õt akarod. Szemed tovasiklik, mint a menekülõ kígyó a forró sivatag talaján.

Hallod szíved dobbanását, érzed egyre erõsebb zakatolását. Zakatol akár egy vonat, egy fogaskerék, ami nem áll le. Hajtja valami, valami, de nem tudod mi. Egy láthatatlan erõ, egy elfeledett érzés, ami oly rég volt.

Emlékszel még milyen volt?

Szárnyaltál, de leestél, ahogy a madár elsõ szárnypróbálgatásainál.

Érintsd a lelkem

Érintsd a lelkem, érintsd a testem,
engedj közelebb,egyre közelebb,
hallgasd,hogy dobban a szívem,
behunyom szemem,várom a percet.

Símogasd arcom,símogasd lelkem,
a világ bajáról beszélni nem kell,
ölelésed kell,mint egy falat kenyér,
kell ez a csend, most ne beszélj!

Beszél most csillogó szemed,
ahogy vágyakozva nézel csendesen,
s ha majd a hold cinkosan kacsint,
akkor bókolj suttogva édesem.

Dobd le magadról, mindazt,mi fáj,
érintsd a testem, s vele a lelkem,
s szívemen nyílik a szerelemvirág,
lelkemben virágzik a boldogság.

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant,
megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket
és
elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktõl sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Elõfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hûséget, de volt hogy teljes erõvel mentem fejjel a falnak!

Édesek és mostohák

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy család. Az édesapának sok-sok gyermeke volt, édesek és mostohák. Az apa édes gyermekeinek mindent megadott, szépnek, értékesnek, gazdagnak vélte õket. Bár a mostohák is ott éltek vele egy fedél alatt, de nekik mindig mindenbõl csak a morzsákból jutott.
Azonban egyszer csak, mikor felnõttek a gyermekek, eljött a király és hívatta az apát:
- Hozd elõ házad népét, mutasd, kiket neveltél azokból a gyermekekbõl, akikkel megajándékoztalak?!

A mennyország kulcsa

I.János Pál pápa velencei bíboros, pátriárka korában a velencei San Lorenzo kórházban egy síró asszony betegágyához ment és megkérdezte: Mi bántja?
- Sírok, mert érzem, nem sok van már hátra...Félek is, mert egész életemben kerestem, de máig sem találtam még meg a mennyország kulcsát..
A pátriárka a zsebébe nyúlt és rózsafüzérét a beteg asszony kezébe tette.
- Íme, itt van a mennyország kulcsa. (Új E. 1978. X. 8.)

Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,
hanem csak egy szóval mond és meggyógyul az én lelkem.
Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,
de amikor megértettem, hogy eljöhetsz hozzám, valami melegség töltött el.
Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,
de nagyon vártalak minden percben.
Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,
de amikor eljöttél hozzám, meggyógyult a lelkem.
A nap még szebben ragyogott az égben,
a fû még zöldebb volt a virágok között a réten,
a szél még szebb dallamot dúdolt nékem,
a bárányfelhõk még fehérebbek voltak a kéklõ égen,
s lelkem szabaddá lett egészen, mert az élet nagy csodáját tiszta szívedet hoztad el nékem.

Tövismadár

A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, míg rá nem talál. Ott, az ádáz ágak közt rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, õt hallgatja, és Isten mosolyog az égben.

Életem ott van Isten tenyerén, azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rámtörhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: ne félj! Miért is, mitől is félhetnék én az Isten tenyerén!?

Kárász Izabella: Gyermek

Láttad már a szemét? Nézz bele! Ártatlan, nagy
tágranyílt csoda. Nézi vele a világot, téged, és
nincs mindíg egy véleményen veled. Benne több
van az égbõl, mint a földbõl. És téged is olyannak
akar látni mint az égieket.
Te errõl mit sem tudsz.Pedig te vagy az apja,
vagy az anyja. Úgy néz rád, mint te Istenre. Mit
jelentene ha nem megbízható, nem tökéletes, nem igaz,
és nem könyörülõ volna az Isten? Mi lennél te Isten nélkül?