Rabindranath Tagore:
Anyaság

- Honnan jöttem? - kérdezte édesanyját a gyerek. - Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
- Szívemben rejtõzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha isten szobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sõt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan õrzõszelleme táplált emberöltõk óta.

Becsukom a szememet,
Átjárja a lelkemet,
Felajzza a testemet,
Lázba ejti szívemet.
Kinyújtom a kezemet,
Kinyitom a szememet,
Felemelem fejemet,
Szeme űzi szememet,
Keze fogja kezemet.
Nem szól semmit, nem nevet.
Nincs kérdés se felelet.
Nincs más... csak a szeretet.

Kalkuttai Teréz Anya
Öröm

Az öröm imádság, az öröm erõ.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendezõ imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szeretõ szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.

Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

"Nem birtokolok sem földet, sem házat, mégis enyém, mit szemem megláthat: hogy zöldell a rét, s patak mossa a mohos sziklákat. A lét bőkezű ahhoz, ki szépségére éhes. Ki megnyitja szívét a világnak, nem vallhatja magát szegénynek! Hisz születésünk joga a boldogság és az álom. Bölcs emeli fel e mérhetetlen gazdagságot, s kapzsié sosem lesz, csak a nyűg és a bánat."
(John Clare)

Ne állj meg sírva nyughelyem elött,
ne hidd hogy alszom, hisz ott sem vagyok.
A halkan fúvó szellõben találsz meg,
és a hóban, mely gyémántként ragyog.
Vagyok a napfény érett búzatáblán,
õszi esõ, mely gyöngéden alászáll.

Ha kora reggel egyszer arra ébredsz,
hogy madárraj száll arra szárnysuhogva,
ha szíved csendes éjben engem érez,
én sugárzom rád, csillagként ragyogva.

Ne állj hát sírva nyughelyem elött!
Emlékezz rám, és a halál
nem vesz rajtam erõt!

Vigyük végbe saját jótetteinket, ne várjunk rá, hogy mások tegyék meg helyettünk.
A legkisebb jótett is elnyeri jutalmát.
Vegyük a dolgokat könnyedén, de mégse vegyük túl könnyen õket.
Ami fontos és komoly dolog, az megfontolt döntést igényel.
Az élet balgaságain, pedig tudjunk nevetni...
Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést.

Örök fény

Csak enyhíteni akartam sajgó lelkem.
Hûsíteni veled, mint nyári zápor az út porát,
És elhallgatni csend a csendben
szíved meg-megdobbanó lágy ritmusát.

Én nem akarlak a lehetetlennel bántani.
Csak ments meg önmagamtól, ha kérhetem!
Romjaimból felépíteném álmaim,
hogy te légy benne beteljesült végzetem.

Halványodnak, tompák a csillagok.
Te jössz, beragyogod kínzó életem.
Lelkem forrása rubintvörös mosolyod.
S szemed kékje hoz örök fényt nekem.

- Most nem fogjátok érezni az esőt,
mert mindegyikötök sátor lesz a másik számámára.
- Most nem fogjátok érezni a hideget,
mert mindegyikötök meleget
fog árasztani a többiek felé.
- Most nem lesz többé egyedüllét,
most ti két személy vagytok, de csak
egy élet áll előttetek.

- Legyenek a földön együtt töltöt napjaitok
jók és hosszantartók!

Mikor reggel felébredsz, gondolj arra, nem biztos, hogy megéred a naplementét.
Nem ez-e a legfõbb ok, hogy mindennap köszönetet mondjunk annak, aki a világmindenség mozgatója, és aki mindent irányít, azért, hogy a földet ilyen szépre teremtette.
Nem ok-e ez arra, hogy megcsodáld az életet, bármilyen formában is találkozol vele.
Legyen az akár fûszál, észrevétlen borzongása az esti szellõben.
Nem ok-e ez arra, hogy megragadj minden alkalmat, keressed az értékes embereket, keressed a lehetõségeket és mindent, ami reményt fakaszt?