Ha a szemedbe nézek én

Ha a szemedbe nézek én, a csillagokat látom,

te  vagy  mindenem  nekem  széles   e világon.

Mikor  álmodsz,  én titkon a  lélegzeted  lesem,

sokszor a  kicsiny kezedbe teszem én  kezem.

Hallgatom   lélegzeted  édes, halk  muzsikáját,

álmodban  veled   járom  be   álmaid  országát.

Lassan   két éve  már  hogy  együtt  álmodunk,

féltjük  életünk, szerelmünk,  óvjuk nappalunk.

Emlékszel?

Május   volt,  épp  csak  megszületett  a  tavasz,

benéztél szívem ablakán,  éreztem   maradsz.

Tudtam,  mikor  megfogtad  a  remegő  kezem,

Elárult engem a fénytelen, panaszos szemem.

Amiben    megláthattad   az   árva   gyermeket,

aki addig csak elérhetetlen vágyakat  kergetett.

Ki     mindig    remélte   a    hideg    éjszakákon,

hogy él valaki  ezen  az  árva,  bűnös   világon,

ki   elhiteti,   létezik   még    varázslatos    álom!

Azokból a vágyakból, egyszer csak valógág lett,

mikor   rám   emelted   a   tengerkék   szemedet!

S nekem  mondtad   követlek  bárhová  is  mész,

hogy  darabjaira  tört  szívünk,  mostantól  egész.

Hogy rám  bízod őszintén a  reszketeg  szívedet,

Mert  te is  velem  akarod  élni  magányos  életed.

Hozzám  bújsz, s vigasztalsz  ha félve  ébredek,

hogy két kézzel szorítod, s  melegíted  lelkemet.

Hogy álmomban vacogó testem féltőn  öleled át,

így    adva   nekem    még    sok   édes   éjszakát.

Csukd  le most  szemed, s jöjj értünk édes álom,

Maradj örökre mindenem nekem ezen a világon!

Valentin napra neked kedvesem!

2010. február. 14.

Vida Zoltán.