Ezzel a cikkel nem azt szeretném sugallni, hogy ne legyenek internetes barátaink, inkább azt, hogy ne csak azok legyenek.

Ebben az elérzéstelenített világban, amikor túl sokat követelnek tőlünk, alig jut már idő és energia az ellentmondásokkal teli élő kapcsolattartásra.

Felnőtt egy új generáció kiknek nincs idejük mély barátságokat ápolni, viszont az internetnek köszönhetően  rendelkeznek egy új kapcsolattartási hálóval, egy olyan tőkével emilyen egyetlen előző nemzedéknek sem volt.

Felnőtt egy olyan nemzedék amely már nem követi a társadalmi hagyományos szerepeket. Úgy érzik túlságos teher elkötelezni, barátságokat ápolni, családot alapítani. Az egyedüllét egy védőfalat jelent 

A közösségi oldalakon szívesen látunk mindenkit. Naponta szaporodik a barátok száma ami egy illóziót kelt bennünk, hogy nem vagyunk egyedül, nem vagyunk magányosak.

A barát egy híd a külvilág felé

A berozsdásodott emberi kapcsolatok  egyenes úttal vezetnek az elmagányosodás felé.

Ha már leszoktunk az emberekről - észre sem vesszük és beérjük a virtuális mosolyjelekkel miközben a monitor előtt ülve elfelejtünk mi magunk is mosolyogni

Az egyszemélyes életvitelt folytatókban is  működik a kapcsolattartási vágy.

Régen a büntetésvégrehajtás egyik eszköze volt a számüzetés, mert az elszigeteltség feszültséggel jár, súlyos büntetés volt az egyedül élés.

Mire észbe kapunk azon vesszük észre magunkat, a neten szinte mindent megosztunk magunkról. és mégis magányosak lettünk, bizalmatlanok lettünk a körülöttünk élőkkel, a való életben nem törődik velünk senki.........

Facebookos és más közösségi oldalakon összegyüjtött ismerőseink, kapcsolataink nem segítenek rangsorolni a velünk történteket, elsímítani a negatív

élményeket.

Egyetlen virtuális barátunk sem fog átölelni, megfogni a kezünket, a hónunk alá nyúlni és nem segít eligazodni az élet útvesztőiben