Az ünnepek előtt új szoszédom lett. A régi is megmaradt. A réginek sikerült valahonnan egy vadonatúj fényes, piros-fehér csíkos lobogót becserkésznie. Ő az új szomszédom.

El kell ismernem gyönyörű, csodaszép. A szél bele-belecsimpaszkodik a hatalmas fényes selyem vászonba.

Lobogva, suhogva táncol az ablakom előtt.

Elneveztem néma üzenethordozónak.

Van azonban egy bökkenő.

Nem vagyok vevő az üzeneteire..

De ő makacsul minden reggel megcsapkodja az ablaküveget.

Délben köszönt, ha hazaérek a munkából,

Este pedig kelleti magát a szellők karjaiban ölelkezve, táncot járva, amikor búcsút inteni kitekintek az előttünk elterülő park hatalmas fáinak dús lombjaira.

Egy hete már, hogy hivatlan szimbólum szomszédom pimaszul és szemtelenül rám erőlteti magát. Pedig egészen jól elvolnánk  úgy egyébként, ha az ablakomon nem kukkolna nap, mint nap.

Olyan érzésem van, üzenete beoson az ablakon át, be a gondolataimba.

Régi szomszédom nem kíván új szerzeményétől búcsút venni.

Ő pedig azóta is fáradhatatlanul, kecsesen lóg a negyedik emelet magasságában az erkélyről az utcára.

A lobogó selyem suhogása "Fényes szelek" üzenetét idézi a múltból.......................

Az ingerküszöböm, igen magas, de szomszédom kezdi kiverni a bíztosítékot. Ha kattan.........., a szabóolló és régi szomszédom új büszkesége  egymásra találásának eredményeképp sok-sok szallagocska  fog attól a perctől az ablakom előtt  táncot járni.