A szponzorkeresés csak akkor lehet sikeres, ha átgondolt, részletes stratégiával keresik meg a lehetséges támogatót, ezzel azonban Magyarországon még sokan nincsenek tisztában.

Bár a hazai kulturális intézmények nagy része szponzorra vár, gyakran nem szponzorképesek. Azzal sincsenek tisztában, mi a különbség adományozás, mecenatúra és szponzoráció között - mondja Csikós Gergely, a szponzorációs tanácsadással foglalkozó Spaark Sponsorship vezetője. Tapasztalataik szerint általában felmerül egy jó ötlet, amelynek megvalósításához rögtön pénzt szeretnének gyűjteni, de ennél tovább nem gondolkodnak. Pedig sikerre akkor számíthatnak, ha végiggondolt, részletes projektet tesznek le az asztalra.

Ehhez el kell dönteniük, hogy egyszeri adományra van szükségük, mecénást keresnek vagy szponzort. Az adományozás értelemszerűen egyszeri pénzbeli juttatás, amelyért nem várnak cserébe semmit. Mecenatúra az, ha valaki ellenszolgáltatást nem várva támogat például egy művészt az alkotásban. A szponzor viszont szerződést köt a támogatottal, amelyben leszögezik, mit kap cserébe: megjelenést a szórólapokon, ingyen belépőjegyet vagy épp exkluzív tárlatvezetést.

Amennyiben egy intézmény valóban szponzort keres, szponzorképessé kell válnia. Például költségvetést kell készítenie, meg kell terveznie, hogy a költségek hány százalékát próbálja támogatásból megszerezni, és azt mire fordítja. - Sokkal adakozóbb kedvű lesz egy cég, ha azt látja, hogy a terv nélküle is életképes, viszont az ő támogatásával tovább fejlődhet. Pontosan tisztában kell lenni azzal, mit tudnak felajánlani a szponzornak a segítségért cserébe - annyi nem elég, hogy "majd lesz szórólap, és rányomtatjuk a nevét". Azt sem árt tudni, milyen típusú vállalkozást érdemes megkeresni. Nagy baklövés lenne mondjuk egy gyógyszergyárat megkérni, hogy támogasson egy a természetes gyógymódokat népszerűsítő előadást. Fontos, hogy az alapötlet valóban "ütős" legyen: találják meg benne azt a pontot, amely miatt jobb, érdekesebb, szebb lesz a többinél. Nem elhanyagolandó szempont, hogy az ötletgazdák rendelkeznek-e megfelelő erőforrással, például a sajtó- és a PR-tevékenységhez, a szponzorral való kapcsolattartáshoz, az archiváláshoz. Döntő érv lehet, ha a támogatandó program hosszú távú, vagy már van múltja. Elengedhetetlen, hogy a projekt jogi háttere tiszta legyen (például kié a név, a szervezés, az elkészült felvételek joga), valamint hogy minden előre látható probléma megoldására készüljenek felA sort hosszasan lehetne folytatni. Egyre többen kezdik belátni itthon is, hogy szakmai segítségre van szükségük. A piacot elnézve már régóta nem az a kulcskérdés, hogyan juttatnak el egy-egy projektet a potenciális szponzorhoz, hanem az, hogy ezt kellő felkészültséggel, releváns ajánlattal teszik-e - mondja Csikós Gergely.

Hasonló tapasztalatokról számolt be lapunknak Igaz Zoltán, az ING kommunikációs igazgatója is. - Általában a támogatást kérők nem tudják, mivel is foglalkozunk, és olyasmihez kérnek pénzt, ami a tevékenységünkkel összeegyeztethetetlen: egy élet- és egészségbiztosító nem állhat oda egy sör- vagy pálinkafesztivál mögé. De nem a mi dolgunk tűzoltóautót venni egy település önkénteseinek, és utazási támogatást sem tudunk adni művészeknek vagy sportolóknak. Az is gyakori probléma, hogy nincsenek tisztában a szponzoráció fogalmával, valójában adományt kérnek. Olyan "apróságokról" már ne is beszéljünk, hogy egy cégnek nem esik jól, ha azt látja, hogy 999-ként kapták meg ugyanazt az adománykérő levelet - meg kellene tanulni személyre szabottan, tervezetten támogatót keresni.

Igaz Zoltán szerint valószínűleg lassan Magyarország is eljut majd a fejlettebb országok szintjére, ahol egyrészt a támogatáskeresők átgondoltabbak, másrészt a cégek sem ordítva szponzorálnak: nem akarnak minden mást kiszorítani óriásplakátjaikkal. Megelégszenek azzal, ha szolidabban jelzik, hogy segítettek

Forrás:http://www.nol.hu/archivum/archiv-489328