A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egy időszaki kiállítására készített ajánlója szerint Joseph Priestley az első, aki a széndioxidot vízzel elegyített 1767-ben. Kelemen Gyula Tudomány és technikatörténet című könyve szerint Priestley sokoldalú és ellentmondásos egyéniség volt, aki természettudományos kutatásai mellett prédikátori tevékenységet folytatott. Royston M. Roberts Véletlen felfedezések a tudományban című könyvében leírja: Pristley kísérletezőkedve jó megfigyelőkészséggel párosult ugyan, de mivel tudományos képzettsége nem volt, eredményeiből gyakran helytelen következtetésekre jutott. Egy sörfőzde mellett lakva például megfigyelte, hogy az erjedő alkohol felett gáz lebeg, ami kioltja a közelébe tartott égő faforgácsot, s közben a gázelegy alászáll a földre. Ebből arra következtetett, hogy a gáz (ami egyébként szén-dioxid volt), nehezebb a levegőnél. Hamarosan otthoni laboratóriumában is elő tudta állítani ezt a “nehéz levegőt”, és rájött, hogy vízben oldva kellemes pezsgő ízhatást kölcsönöz a folyadéknak. A szódavíz feltalálásáért Pristleynek az angol Királyi Természettudományos Akadémia 1773-ban kitüntetést adományozott.

A szénsavasvíz-gyártásban őt követte a genfi Jacob Schweppe, aki 1783-ban egy hatékony, ámde titokban tartott módszert talált fel a mesterséges szénsavas ásványvíz nagyipari előállítására. A szifonfejet Charles Plinth alkotta meg és szabadalmaztatta 1813-ban.

Jedlik Ányos 1826-ban ért el újszerű eredményeket, amikor a távolról szállított balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. Tehát nem ő volt a felfedező, de ő tette lehetővé az ital olcsó, nagyüzemi előállítását, megoldva a felmerülő problémákat, többek között a gáz minél jobb elnyeletését.

Termékétől Jedlik azt várta, hogy kolerajárvány idején a szikvizet ivók kisebb eséllyel betegednek meg. Ahogy Radnai Gyula idézi a szódájáról előadást tartó Jedliket:

“Talán azon betegségekben sem lenne czéliránytalan ital, mellyekben a szénsav által történendő izgatás a belső részekre jótékonyan hat. Mondhatom volt alkalmam cholera idejében némelly ismerőseim közül tapasztalni, mennyire epedtek ezen ital után, s nem keveset enyhítettek kínzó állapotukon, midőn az orvos engedelmébül vele élhettek. Illy neme a savanyú vizeknek természetben nem találtatik: mert a szénsavval egyesült víz többféle ásványos részekkel érintésben lévén, azokbul kisebb vagy nagyobb mennyiségben mindenkor valamit magába vesz.”

Jedlik kedvenc itala a saját termékével higított bor volt. Egy sokat mesélt, versben is megörökített anekdota szerint Vörösmarty és Jedlik Ányos egy borozgatás alkalmával, Jedlik szódájával felspriccelt borát kóstolva jegyezte meg: “Spritzer? Túl németes. Legyen inkább fröccs!” Azt ellenőrizni, hogy ez valóban a világ első fröccsözése volt-e, egy másik bejegyzésben fogjuk, az időgép feltalálása után (bár - mint az a hozzászólásokból kitűnik - más próbát tett már rá).