Kis türelmet...
"Szívet cserél, aki hazát cserél"
Kovács Mária Magdolna 2015. április 18
Tompa Mihály szállóigévé vált gondolatát adtam ezen írásom címének
"akár el is lehet menni ebből az országból"
Ugye ismerősek ezek a szavak?
Nagyszüleink, szüleink felépítették ezt az országot az utolsó nagy háború után. Az Ő gyerekeik, unokáik hallották cinikus politikusaink szájából a fenti mondatot.
Egyre
nagyobb problémát jelent a drasztikus méretű kivándorlás az ország
számára, de az egyénnek is. Nézzünk kicsit a "menjek vagy maradjak"
dilemma mögé az érzelem oldaláról.
Tisztelt politológus úrak aki elment vagy el akar menni az élhetőség miatt ment el nem a politikai nézete miatt. Nincs munkahely, nem tudnak dolgozni tisztességes bérért nem tudják fizetni a rezsit és havi szinten az alapvető megélhetés nem biztosított az emberek számára. Egyes embereket túl fizetnek, míg másoktól még a lehetőséget is elveszik, hogy napi szinten tisztességesen éljenek.
Amikor a remény utolsó szikrája is elhamvad, amikor már nem hallja a lélek ösztönös hangját amely maradásra bír, amikor a haza szeretet érdemtelen keserű izű gombóccá válva szorongatja torkukat, nos akkor egy szebb jövő reményében elhagyják az országot.
Nem az emberek a hibásak.
A rendszerváltás óta egymást követő az ország minden lakosa iránt közönyös politikai hatalom a szemétgödörbe kormányozta az országot. Az egész mostani világ a kiváltságosak osztályát szolgálja
A politika szolgálat kellene, hogy legyen. Minden istentől kapott tehetséggel a hon szolgálata címszó alatt nem csak saját meggazdagodással illene foglalkozni. A politika feladata lenne az esélyek teremtése a munkaerő-piaci elhelyezkedésben és munkavégzésben minden e hazában élő ember számára, itthon megteremteni a feltételeket a megfelelő életmódra.
Nagy gond minden külföldön munkát kereső ember számára, hogy akár hova megy is itt marad az otthona, és mindenhol csak egy bevándorló marad.
Akár éveket tölthet külföldön akkor is csak megtűrt marad, mint egy vendég, sosem fog rendesen beilleszkedni sosem fogja hazájának tekinteni. Mert bárhogyan is él, és bárhol, csak félig él.
Aldopói Nagy György: a hull a hó a kéklő hegyeken című dalszövegében nagyon szépen megfogalmazza ezt az érzést, kovács kati előadásában hallható ez a sláger.
"....Szívet cseréljen, aki hazát cserél!
Mert bárhogy él, s bárhol, csak félig él.
És bármerre jár, bárkit is talál,
más ott a csók, más a táj...."
A nép életének javítása legyen a legfontosabb cél, megkönnyíteni az emberek hétköznapjait, hogy mindennapi gondjaik megoldása egyetlen embernek se legyen gond és akkor kedves politikus urak senki sem foglalkozik mennyit keresnek, mert az emberek elégedettek mert saját problémájukat meg tudják oldani.
Minden külföldre kivándorolni kényszerült ember nevében kérem, bármiképp is alakulna a sorsa, hogy
Radnóti sorait soha senki el ne felejtse
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Radnóti Miklós: Nem tudhatom…
a cikk gyerekem mostani hazalátogatásának hatása után fogalmazódott meg bennem. KMM
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!