A múlt héten Szegedre vitt a dolgom.

Az egyetemhez közeledve egy ismerős régi dallam szállt felém az őszi szélben. Ilyen mély bánattal telve rég hallottam már  dalt 

A szövegéből  csak néhány sor tolakodott elő az emlékezetemben, de tudtam, hogy  nem először hallom és abban is biztos voltam, hogy a szövege is eszembe fog jutni.

Kerestem a tekintetemmel honnan jön ez a gyönyörűséges dallam ilyenkor,  amikor nem messze tőlem megláttam a padon az öreg cigányt, kezében a hegedüjével.

Ő csalogatta elő vonójával a hegedü húrjain a fájdalom és a bánat keserves hangját.

Belefacsarodott a szívem.

Körbenéztem, hogy csak engem fogott e meg a dal valami régi emlék miatt, de láttam, hogy mindenkit megtorpanásra késztetett, többször is visszafordulva meg-megállva haladtak tovább, mintha nem akarnák elengedni a pillanat varázsát.

Nem tudom ki volt Ő és miért muzsikálta el fájdalmát nekünk, de én haza hoztam magammal a hegedüje hangját és a dallam azóta is itt van velem, itt sír valahol bennem az a hegedü amit az az öreg cigányember ríkatott meg vonójával Szegeden egy szeles őszi napon a muzsikáló szökőkút környékén.

Ide bemásolom a dal szövegét. Ezt a dalt sírta el az öreg hegedü a még öregebb cigány ujjai alatt. Nagyon remélem, ha legközelebb arra visz az utam ott találom megint és magammal hozhatom hegedüje bánatát egy másik dallammal is.

Egy régi-régi dal mesél a múltról énnekem
Még jó anyám dúdolta ezt, csöndes ünnep-esteken.
Sok év telt el azóta már, hogy hallgat már a dal
De annyi sok-sok év után néha most is felkavar.

Ilyenkor minden ujra él: a kert, a néma ház
De nincs kitől megkérdjem én: anyám hol vagy, merre jársz ?
Itt minden árva nélküled, künn sírnak mind a fák
És mások már az ünnepek, s tovatünt az ifjúság

Én most is hallam azt a dalt, az emlék halk dalát
És álmodom, hogy két karod ma is féltően fog át
A város lassan elpihent, kigyúl ezernyi fény
S, te ujra itt vagy énvelem az év minden ünnepén.



Jut még eszedbe kedvesem
a boldog ifjúság,
az erdőszéli kis patak,
s a régi jó barát?
Ó gondolj, gondolj néha rám,
a sors bár merre hajt.
emlékül küldöm, kedvesem,
a régi-régi dalt.

Mily fürge táncban kergetőztünk
fönn a dombtetőn
most fáradt lábbal bandukolva
járunk reszketőn.
Ó gondolj, gondolj néha rám,
a sors bár merre hajt.
emlékül küldöm, kedvesem,
a régi-régi dalt.

Mily vígan szelte csónakunk
a tónak kék vizét,
most zúgó tenger habja választ
tán örökre szét!
Ó gondolj, gondolj néha rám,
a sors bár merre hajt.
emlékül küldöm, kedvesem,
a régi-régi dalt.