Nagy volt a nyüzsgés szombat este a Kölcsey Központ környékén. Az pedig, hogy az érkezők zöme korra való tekintet nélkül a gyengébb nem közül került ki, jelezte, hogy valami igazán „nőcis” programnak ad otthont az egyéves születésnapját ünneplő intézmény. Elvétve azért érdeklődő férfiakkal is találkozhattunk, de többnyire tűsarkak kopogtak, ízléses vagy éppen csak annak hitt ruhák libbentek a központ nagyterméhez vezető folyosón. A több mint ezer férőhelyes helyiség közepén hatalmas kifutó és óriási reflektorok sugallták, hogy most egy neves divattervező kollekcióját csodálhatjuk meg. Náray Tamás, aki az Egyesült Államoktól kezdve Dubaiig számtalan helyen tartott már divatbemutatót, most először érkezett szülővárosába azzal a céllal, hogy az általa kreált mintegy száz öltözéket megmutassa. A New York felhőkarcolóit ábrázoló díszlet mögül, természetesen Náray-kreációban érkező műsorvezetőtől, Ördög Nóráról megtudtuk, hogy az első percekben a 2007-es esküvői ruhák legjobban sikerült darabjaiban gyönyörködhetünk, majd következik a tavaszi-nyári pret a porter, vagyis a hordható ruhákból álló kollekció.

Először tehát gyöngyös, strasszos, díszes és visszafogott, áttetsző csipkéből készült, vagy éppen nemesen egyszerű fehér csodáknak, és az azokat viselő csinos, de nem csont és bőr modelleknek tapsolt lelkesen a közönség. Volt persze a ruhák között néhány extravagáns is, például tollas fejdísszel vagy éppen meghökkentő rövidséggel, ám többnyire olyan menyasszonyi viseleteket láthattunk, amelyekben bármelyik hölgy szívesen mondaná ki a boldogító igent.

A lágy andalító dallamokat rövidesen vagány zene és villódzó fények váltották fel, és érkezett néhány öltözék a fiatalos, életerős jeans vonalból, melynek darabjai ezüst-metál színben csillogva vonták magukra a figyelmet. Aztán jöttek a klasszikus fekete-fehér-piros összeállítások, a rózsaszín, üde zöld, világos sárga, csipkés ruhák, buklé kiskosztümök, majd a leopárd mintás fényes anyagból készült barna tónusúak, melyeket rózsaszínnel párosítva viseltek a manökenek. Láthattunk merész színtársításokat is, például türkiz halásznadrágot, ciklámen mintás tunikával, határozott színű – aquakék, orgonalila, óarany, marokkói narancs – lágy esésű selyemruhákat. Rácsodálkozhattunk mennyire különböző hatást érhet el a tervező, ha más-más arányban keveri a színeket, bár ugyanazt a szabásvonalat és színkombinációt használja. A fekete alapon fehér pöttyös pl. egészen másképpen mutat mint a fehér alapon fekete pöttyös. Megfigyelhettük, hogy a kiegészítők továbbra is nagy hangsúlyt kapnak, sőt felülíródott a korábbi szabály, miszerint a táskának és cipőnek azonos színűnek és anyagúnak kell lennie. Így például egy fekete-fehér összeállításban bőven elég egy vörös nyaklánc ahhoz, hogy mellé vörös táskát választhassunk. Az ízléses ruhák által keltett élményt tovább fokozta, hogy nem faarcú, madárfészekhajú, és ijesztőre sminkelt topmodellek sétáltak a kifutón, hanem mosolygós, hús-vér hölgyek, akik között örömmel fedeztem fel egy debrecenit is, Balogh Nóra személyében. Ezt később Náray Tamás azzal kommentálta, hogy a tehetséges lányok előbb-utóbb hozzá kerülnek.

A mintegy egyórás divatbemutatón tehát láthattunk vagány, fiatalos öltözeteket, amolyan „egy ilyen lánynak diszkóban a helye” stílusúakat, finoman elegáns, franciás ünnepi kosztümöket, tengerparti séta közben lágyan fodrozódó romantikus ruhákat, mégis olyan érzésem volt, hogy Debrecen ehhez kicsi, és az átlagember pénztárcája sem elég vastag egy Náray nevével fémjelezett gyönyörűséghez. És még egy korlátozó tényező: a ruhák csak három méretben készülnek – mondanom sem kell, hogy nem 46, 48 és 50-esben.

A divatvilágban tett utazás végeztével, ahogyan ezt tv-ben már láthattuk, a feketébe öltözött művész is színpadra lépett, és a közönség nagy tapssal fejezte ki tetszését. A divatbemutató után pedig a sajtó érdeklődésének eleget téve Náray Tamás jókedvűen és közvetlenül mesélt például arról, hogy furcsa érzés Debrecenben lenni, mert amikor még ide járt iskolába (18 éves koráig élt itt, és a Fazekas-gimnáziumban tanult), akkor sokkal vidékiesebb város volt. A tervezőt az is meglepte, hogy ekkora érdeklődés kísérte show-ját, és néhány nap alatt elfogyott az összes jegy, hiszen szerinte a divat csak egy réteget érdekel. A sztárkérdésről pedig úgy nyilatkozott, hogy ugyan a divattervező, nem más, mint egy iparos, mégis az érdeklődés középpontjában áll, mert a divat nagyon látványos világ. Valójában egyszemélyes cirkusz, hiszen az ő neve van kiírva mindenhol, de a sikerében legalább száz ember munkája van benne a varrónőkétől a marketingesekéig. Arról is vallott, hogy a divat a világ legjobb üzlete, ám a divattervezőnek meg kell találnia az egyensúlyt a művészi önmegvalósítás és a hordható ruhák tervezése között. Szerinte nem igaz, hogy a ruha nem fontos, és ha másért nem, akkor azért hordja az ember, hogy ne fázzon. Azért az neki is ellenszenves, ha valaki azért csinál magából bohócot, mert divattervező. Szólt arról is, hogy gombnyomásra kell működnie egy kreátornak, hiszen ha megrendelnek tőle másnapra hat tervet, akkor nincs ideje az ihletre várni. Ez a szakma továbbá előre gondolkodást is követel, hiszen ebben a pillanatban már a 2007/2008-as őszi-téli kollekcióhoz szükséges kelmék beszerzése folyik.

Arra is kíváncsi voltam, szerinte mennyire érdekli az embereket a divat, hiszen egy korábbi interjújában alulöltözöttnek nevezte a magyarokat.

– Szerintem a magyar embereknek nagyon sok, más jellegű problémája van, ami fontosabb, mint a nadrág, vagy a szoknya. Így megértem, hogy nem fordulnak olyan intenzitással a divat felé, de mégis azt tanácsolom, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Mi emberek arra vagyunk kódolva, hogy próbáljunk meg örömet szerezni magunknak, és másoknak is, az öltözködés pedig örömszerzési forrás is. Egy jó cipő, egy ing, vagy blézer feldobja az embert.

– Általában nincsenek ilyen vezérelveim. Vannak trendinformációk, amiket beszerzek, ennek alapján tudom, hogy milyen anyagok, színek lesznek divatosak. Ezt természetesen mindenki kiegészíti az egyéni elképzeléseivel, gondolataival, és megszületik a végeredmény. Nem egy kollekciónak van tehát irányvonala, hanem egy tervezői stílusnak. A Náray Tamás-ruhákat kifinomult elegancia, nőies vonalvezetés, rendkívül tiszta, világos formakezelés, praktikum és attraktív részletmegoldások jellemzik. Én az a fajta tervező vagyok, aki nem szeret az íróasztal fiókjának dolgozni. Azt szeretem, ha a rajzok jól sikerülnek, és ezek a ruhák boldogan gazdára találnak