A regény hosszabb terjedelmű elbeszélés, amely külső, vagy belső történések előadása útján ad képet a világról,emberről és társadalomról. Egyre nagyobb szerepet játszik a szerző mesealkotó kombináló fantáziája: fontosabbá válik a szerző egyénisége, mondanivalójának eredetisége. Kívülről nézi az embert és a világot.

Két nagy típust külömböztetünk meg, aszerint, hogy a külsejét vagy a belsejét ábrázolja-e a világnak.

A kalandregény tisztán eseményeket ábrázol, mint az epika s az események külső kereteit irja le.

A belső ábrázolásnak több féle fajtája van. Ide tartozik a majdnem lírai regény, amelyben az író nem a maga lelkét irja le benne, hanem egy képzelt hősét. A z ilyen regény formája napló, levél, vagy önéletrajz. Elvész a fikció, hogy az események a szemünk láttára történnek.

Külsőségeiben is közelebb jár az epikai tárgyilagossághoz a harmadik személyben elbeszélt elemző regény.

A realista regény olyan embereket állít szembe egymással akiknek alaptermészete lehet nekünk rokon, vagy ellenséges, de akik önmaguk előtt igazolni tudják rossz cselekedeteiket, ha rossszak és vannak emberi gyöngéik, ha jók.

A romantikus regényirók, a nagy mesélők a leggyöngébb emberábrázolók. Reálisak, valószerű apró részletekben nincs hiány náluk, csak nagyban és egészben nem reálisak az alakjaik. Az egységes gerinc hiányzik belőlük. Meglepő helyzetekben meglepő módon viselkednek.

(Benedek Marcell: Az olvasás művészete)