Nézz le rám, ó Istenem!

Nézz le rám, ó Istenem! - énekelte Zámbó Jimmy, akinek a halála óta egy év telt el. A test eltűnt - a hang megmaradt. Hallgatói két táborra oszlottak: voltak, akik szerették, voltak, akik nem. Mindenki tudja: amíg a dalait hallgatják, ő élni fog az emberek szívében. Utolsó beszélgetésünk alkalmával Szegeden, a sportcsarnokban így nyilatkozott a popzene 4,5 hangoktávos királya.

* Mikor kezdett el komolyabban a zenével és a szövegírással foglalkozni?

- Zenei általános iskolába jártam, majd zongora-, ének- és zeneszerzői szakon végeztem a Zeneművészeti Főiskolán. Arra nem készültem, hogy esetleg a dalszövegíróvá is válok. Semmiféle szerzőnek nem tartom ugyan magam, csak a bennem levő zene kifejezésére szolgál mindaz, amit papírra vetek. Ezt úgy szokták megfogalmazni a rajongóim, hogy igaz az, amiről írok. Ez a nagyszerű dolog.

* Lemondással járt-e pályán való felfelé ívelés?

- Semmiképpen sem mondanék le semmiről. Legfeljebb csak annyiról, amennyit a hivatás feltétlenül megkövetel: rengeteget utazom, ennélfogva rengeteget nélkülözöm a családomat. Ez részint lemondás, de kegyes lemondás, és igyekszem pótolni mind lelkileg, mind gyakorlatilag is ezt a veszteséget. Azért annyira sohasem hajszoltam a karriert, hogy érte bármire képes lettem volna. Mentem a magam útján, hittem a jó Istenben, a közönségben, és hála a mindenhatónak, ő is, a közönség is mellém állt. Köszönettel tartozom érte.

* Sikeres és elismert énekesként jut-e ideje a magánéletre?

- Nagyon kevés, de azt igyekszem a gyermekeimmel tölteni.

* Az éneklésen és a szövegíráson kívül mi nyújt Önnek kikapcsolódást?

- Ne véljék demagóg dumának, de feltétlenül a családom, a gyermekeim és a feleségem. Ezenkívül egy szigeten van egy kis nyaralónk. Hajókázunk, s a pihenésbe némi lovaglás is belefér. Olyanfajta hobbi ez, ami felhőtlen kikapcsolódást szerez, ugyanakkor amolyan elbújós kedvtelés is, családcentrikus. Mindenképpen együtt lenni, az a legfontosabb. Nincsenek olyan allűrjeim, hogy bolyongok az éjszakában. Se időm, főleg pedig kedvem nincs rá, hogy a gyermekeimet megfosszam a közösen tölthető pillanatoktól. Ők a hobbim.

* Melyik fellépésére emlékszik vissza a legszívesebben?

- Nincs igazából olyan, amelyiket kiemelném a többi közül. Idehaza és külföldön több éve koncertezem. Úgy érzem, ahova elmegyek, ott szeretnek, és mindenhol megpróbálok maximálisan teljesíteni, boldoggá tenni embereket. Nem nagyon tér el egyik helyszín a másiktól. Minden városba úgy készülök, hogy a szívemet kitárom, és tisztán adom magam. Mindenütt szeretek, ahol fellépek.

* Az 1988-as Interpop fesztiválon az első albumán található Valahol búsan szól című dalt énekelte, és nagy sikert aratott vele.

- Ezt a szerzeményt kimondottan arra a fesztiválra írtam, és hál' istennek óriási siker volt: mind a szerzői, mind az előadói díjat megnyertem vele.

* 1995-ben kiérdemelte a legjobb szerzőnek járó Huszka Jenő-díjat, nemrégiben az MR-Ton díjat, a magyar Grammy-díjat pedig a My way című dallal, amely szerzeményt azóta sem énekelte.

- A magyar Grammy-díjat eddig kétszer nyertem meg, azt hiszem, 1993-ban is az év énekeseként. Hogy miért választottam a My way-t? Nem igazán szerettem volna a saját dalaimból énekelni. Bár kitűnő zenekar volt a színpadon, de nagyon hosszú időbe telik, hogy egy új zenekarral begyakoroljunk valami újat, ugyanakkor viszont adott volt a Malek-féle zenekar. A másik ok, hogy mindenféleképpen mást szerettem volna. A My way-t Frank Sinatrától kezdve Elvis Presley-ig mindenki elénekelte. Igaz, nem ebben a hangnemben, hanem lejjebb, s szerintem ez megfelelő volt erre a célra. Én is megnéztem tegnap a televízióban, és nagyon tetszett. Kedvező visszhangja volt.

* Mint tudjuk, Ön csak akkor jelentet meg egy-egy albumot, ha teljesen elégedett a rájuk kerülő számokkal. Tervezi-e egy újabb albuma megjelenését?

- Természetesen készülök, és tervezem a kiadómmal. Ez egy Jimmy Classico volna, amit úgy kell elképzelni, mint amikor Miklósa Erikával énekeltem a csodálatos klasszikus dalt, a Time to say good bayt. Ilyen stílusban filharmonikus zenekarral Verdi-, Puccini-áriáknak a refrén betétdalait énekelném fel musical-, illetve kicsit poposabb formában. Ez bizony elég nagy feladat, mármint Pavarotti után énekelni. Nem félek tőle, mert hál' istennek nem probléma, elvagyunk mi egymással. Úgy érzem, ez nagyon-nagyon kedves ötlet, és eleve jó, hogy több ember (a kiadómmal az élen) azt mondja: ,,Jimmy, neked ezt meg kellene csinálnod!" Bízom abban, hogy sikeres vállalkozás lesz. Nem mondom, nagy feladat, de szeretem a kihívásokat.

* Milyen buktatók voltak az eddigi pályafutása során?

- Az élet egy akadálypálya: az ember leveri a cölöpöket, és megbotlik, elesik. Ez természetes. Rengeteg buktató van az én hivatásomban is, de hát ez a pálya erről szól. Talán ettől lesz az ember kiforrottabb, esetleg keményebb, talán képzettebb, romantikusabb, érzelmesebb is. Nem véletlenül mentem ki én se négy és fél évre Amerikába dolgozni. De hagyjuk a múltat! Hála istennek most boldog vagyok. És nagyon örülök, hogy nálatok is hallgatják a dalaimat. Köszönöm a Vajdaságban élő embereknek, hogy a dalaimat elviszik haza - boldoggát tesznek vele. Ennél szebb érzés nincs a Földön. Tizenegy éve kezdtem el itthon, úgy látványosan, a szakmát - azóta a legkelendőbbek Jimmy szerzeményei. Ez a legszebb érzés, számomra ez a legnagyobb díj.

* Gondolt-e arra, hogy az évek során összegyűjtött tapasztalatát valakinek továbbadja?

- Természetesen gondoltam, főleg a gyermekeimre, de bárki iránt nyitott vagyok. Megmondom őszintén - ez nem feltétlenül egoizmus -, hogy nemegyszer csináltam tehetségkutatókat, elmentem nem egy tehetségkutató versenyre, de nem igazán találtam meg azt az énekhangot, azt a tág torkot, amihez a lélek is párosult. Ha ugyanis nincs belül az emberben a szív, ha az éneklésben nincs benne az ember lelke, akkor nagy gáz van. Akkor hiába van valakinek torka, az a dal akkor sem fog úgy szólni, ahogy azt a szerző megírja. De azért nem adtam fel.

* Mi a véleménye napjaink zenei stílusáról?

- Ez sorsszerűség. A nagy demokráciával új zenei hullám tört be hozzánk: ez nem amerikai hullám, ez európai. Német földről érkezik a dolog, amellyel együtt, sajnos a Speed is jön, meg a hozzá hasonló undormányok. Abban bízom, hogy ez csak egy hullám, egy divat. Elég erős hullám, elég régóta tart, de ha megnézed itt a koncertet (nem tudom, hol voltál eddig koncertemen), akkor azt látod, hogy a veled egyidősek, sőt a fiatalabbak is már a Jimmynél csápolnak. És ez csodálatos. Mert akkor már van értelme csinálni, hisz ezeknek a fiataloknak érzelmei vannak, meg nyilván tágabb a világszemléletük is. Ennek a hullámnak jönnie kellett, de bízom benne, el is fog menni. Pontosan azért, mert értelmetlen. Nincs értelme, nem mond semmit, üres. De a tizenévesek most még szeretik, ám ha elérik a húsz évet, már nem azt fogják választani. Nem hinném, hogy ami történik, az olyan nagy dráma.

* 1998-ban a Budapest Sportcsarnokban volt egy teltházas koncertje.

- A BS-beli koncertet mi úgy tekintettük, hogy ez 10 év összefoglaló koncertje, és nagyon, de nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik segítették ezt a tíz évet. És abban a még 10, 20, 30 évben is, amit a jó Isten ad, álljanak mellettem, legyenek mellettem. Megpróbálom, igyekezni fogok, hogy én is ott legyek mellettük. Viszlát, Kanizsán!

 

Zámbó Jimmy és Magosi Andrea Szilvia, a Magyar Rádió munkatársa, aki Szegeden él és tanul, de ezer szál köti Kanizsához - ebben a csöndes Tisza-parti városkában járt általános iskolába

 

 

MAGOSI Andrea Szilvia