Az olyan irást, amely emberi érzelmeket, emberrel történt vagy vele vonatkozásba hozható eseményeket vagy jelenségeket kifejez, vagy művészien megformál.

Bontsuk szét elemeire ezt a meghatározást!

E meghatározásból az látszik, hogy mindennek mértéke az ember. Az embert csak az érdekli, amit ő érez, ami megtörtént, vagy megtörténhetik vele, legalábbis kapcsolatba lehet a sorsával.

Az ősi mitoszok, hitregék egész isten világot építettek fel, de ezek az istenek nem egyebek hallhatatlansággal felruházott embereknél, akik éppen úgy sírnak, nevetnek, haragszanak, gyűlölködnek, mint mi, nagyon szoros kapcsolatban vannak az ember sorsával, segítik, büntetik, jó akaratukat áldozatokkal kell megszerezni, a haragjukat beletörődéssel tűrni. 

Tehát amit a hitrege az istenekről mond éppen úgy vagy még jobban érdekli az embereket, mintha magukról lenne szó.

Ugyanezt mondhatjuk a mesebeli óriások, törpék és sárkányok, varázslók, boszorkányok, tündérek világáról is. Az emberek valamikor hittek ezekben és hitték, hogy ha találkoznak velük, félniük kell tőlük, vagy megnyerhetik a segítségüket.

Azok az ezer éves keleti mesegyűjteményekből ismert állatokat is emberi jellemvonásokkal ruházzák fel szociális célzattal, vagy a tanulság kedvéért.

Tehát mindig és mindenütt emberről van szó.

(Benedek Marcell: Az olvasás művészete)