Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Július 1. 1850.
Konstantinápoly fő kikötője Galata. E város egy része lent a tengerparton fekszik, s a másikkal Péra hegyoldalára dől, dél-keletre nézve.
Galata tehát Konstantinápoly legélénkebb városrészeinek egyike; a világkereskedés rakhelye, rablók és orgyilkosok gyülpontja, különösen pedig a máltai és arnauta zsiványoké. Ez utóbbiak a kevésbé népes utcák zugaiban fényes nappal körülfogják az embert, oldalának késeket szegeznek: s elkezdik zsebelni, fosztogatni. Ha ki ellenáll, vagy zajt üt: azt leszúrják s eltűnnek. A szegény idegen tehát, nem csak hogy meredten hallgat a műtétel alatt: hanem még örvend, ha nekik maga szolgálhat órája, gyűrűje s erszényével, hogy tőlük mihamarább menekülhessen.
Konstantinápoly városegyeteme hegyeken és völgyeken fekszik; földszíne tehát mindenhol egyenetlen; sikátorai szűkek, csavargók. Legszélesebb utcáját egy kocsi teljesen betölti. Ha két szekér jön szemközt: egyiket valami oldalsikátorba kell az útból félre tolni, hogy a másik tovább mehessen.
A kereskedő hajók terheit gyaloghordászok szállítják ide s tova. Személy hordozásra hátaslovakat és szamarakat használnak. Nők számára vannak bérkocsik is, ökrösök és lovasok. E kocsi-bárkák olyanok, mint voltak századok előtt, születésük első napjaiban. Alakjok hasonlít a csónakéhoz, melyre menyezet van helyezve. Az ökrösbárkák pedig egészen olyanok, mint a régi superlátos ágyak. Menyezetük négy oldalára függönyök aggatvák. Ez otromba bérkocsik hajója s menyezete kiáltó színekkel van bemázolva, s pazarul megaranyozva. Csupán török, görög és örmény nőket hordanak és léptetve járnak, irtózatos csörtetéssel; kocsisaik pedig gyalogolnak, kezükben a gyeplővel és ostorral.

Július 2. 1850.
A gyalog hordászok Konstantinápoly bábelnépének nevezetes osztályát teszik. Ezek nagy részben anatoliai törökök, kik suhanc korukban szegényül vándorolnak ide, s vén korukban gazdagon térnek vissza; mert baromi munkájokat igen jól megfizettetik, s keveset költenek.
E hordászokat a gyakorlat valóságos Sámsonokká képezi. Hátaikon bizonyos súlytartó bőrvánkost viselnek, mely maga 10-12 fontot nyom.
Két ily hordász egy ló terhének teljesen megfelel. Borzalom nézni őket, midőn terheikkel hegyeket hágnak. Gyakran négyen-nyolcan összefognak, s málháikat vastag rudakon viszik mint megannyi vasgépek.
A teherhordó szekerek hiányát hátaslovak és szamarak is pótolják, hanem ezek leginkább ivóvíz és épületszerek hordására használtatnak.

Július 3. 1850.
Szeretnétek őseiteket látni, a Hunyadok és Szolimánok, vagy éppen az Árpádok és Dsingiszkánok korából?... kívánnátok őket álmaikból felkölteni, velök beszélni, látni bennük az óvilágot, s az akkori emberiséget?... Jertek ide, nézzétek a törököt, nézzétek Szkudari és Galatha piacait, nézzétek Sztambul bazárait, moshéinak udvarát, a keleti karavánok tanyáit: s feltaláljátok őseiteket, az óvilág emberiségét. Ez ama csodálatos pont, hol a legifjabb és legvénebb századok találkoznak és társalognak egymással, mint szélsőségek időben és térben, életben és bölcsészetben.

Július 4. 1850.
Sztambul képében egy mély igazság példázatát találtam.
E rengeteg város tájképe, mely felé irigy szemmel néz a világ minden hatalmassága: hasonlít az egyes emberek nagyságához.
Mily szép, mily ragyogó, dicső és fenséges volt e kép messziről!... és íme, ha közelébe jövünk, ha belsejét vizsgáljuk, ha lelke kamaráiban tapogatózunk: mit találunk itt? felelet: minden egyebet, csak azt nem ami szép, nagy és fenséges.
De hová lőn hát e tündérváros, mit a Bosforusról csodáltunk?...
Annyi bizonyos, hogy itt bent semmi nyoma.
A hajóról szárazra lépve szűk sikátorban találod magadat; s mit látsz itt?...
Fent eget, alant szemetet, oldalt pedig roskadozó fabódékat s a különféle szatócsok ocsmány ketreceit; itt-ott magas kerítéseket, s ezek közt a régi Bizáncz fekete bástyafalait.
Ha mi szép dolog van Konstantinápoly bensejében: az rejtett helyeken lappang; ellenben minden ami nem szép, ami vad, félelmes, nyomorú, erkölcstelen: mind az a nyíltabb helyeken, s a főutcák tömkelegében összpontosul, különösen a révpartok tájain, s az Aranykürt két hídja közelében.
A tenger partjain sehol semmi nyílt hely, hanem fedett keskeny közök, sötét félelmes zugok.
A főpiacok ily szűk sikátorok közé szorítvák... Ez aztán sajátszerű zsibvásár, hol nem tudod hová nézz, és mit ne nézz; merre menj, és mit kerülj; mit nevess vagy mit utálj; mit gyűlölj, vagy mit szánj... Cifra és ronda, csinos és rongyos nép tarka vegyületben, minden része s nemzetéből a világnak. Mivel frank*) utasok, diplomaták, kalmárok, hajóstisztek és iparosok; félmeztelen török napszámosok és matrózok; szerte járó s ordítozó kufárok, - zöldség, gyümölcs, édeslé, hűsital és csemegeféle áruikat fejökön hordozva; dölfös ulemák (papbírák), kik buta-komoly méltósággal ülnek aráb ménlovaikon, gyalogló rabszolga csoport kíséretében; mumusokkal (azaz? török, örmény és görög nőkkel) tömött bérkocsik; 6-10 terhelt szamár egy csapatban; ugyanannyi ló; még több gyalog hordász, kik elől félre kell ugranod, s egy szegletbe lapulnod, ha eltiportatni nem akarsz... Utálatos ebek, melyek a járdákon keresztül-kasul heverésznek; élettelen állatok hullái; francia papok, roppant karimájú rococco kalapjaikkal; asztrakánsüvegü persák; regényes öltözetű arábok és albánok; daliás tekintetű szálas cserkeszek, bozontos kalpagjaik és hosszú tőreikkel; ősz szakállú mollák és emírek; nagy szürke süvegű dervisek; kolduló borzas mekkai barátok; magyararcú délceg török-országnagyok; török viseletű kacér görög nők; francia irgalmasnők, nagy keményvászon fővegeikkel; máltai zsiványok; félelmes arnauták; csibuk hordó négerek; spanyol zsidók; cigányok; koldusnők; kavaszok; lovas és gyalog, zajgó, pezsgő világ.
És itt mindenkinek sürgetős dolga van, - kivévén a kövezetes nargilázó kényelmes közönséget, - mindenki előre tör, és saját módja szerint csinál utat magának a tömegben.
*) Frank név alatt értetik itt keleten minden művelt kaputos keresztény ember, kit az udvarias török e névvel is megtisztel: cselebi, azaz: művelt.

Július 5. 1850.
Miss Walsh előlegesen három próbehetet kíván, aztán pedig szerződést kötni három évre.
Három évig itt lakni?... hiszen ez több mint egy öröklét!...
Ezt nem teszem...
E szerint a nemes Macqovan úr jószándéka füstbe megy.
B... barátommal kirándulánk az amerikai követ Mash úrhoz Terapiába.
A követségek rendes székhelye Péra; de a nyárszakot minden nagykövet a gyönyörű fekvésű Bujuktere és Therapia külvárosokban tölti, hol a nyári nap hevét folyvást hűs tengeri szellő mérsékli.
A török hajóslegény, két evezőjét bámulatos ügyességgel kezeli, s keskeny-hosszú csónakával - mely ma is éppen olyan mint Hunyady korában volt - oly gyorsan halad, hogy a gőzös sebességével versenyez... Galatától Therapia ily csónakon oda és vissza, még is jó négy óra járás.
A Bosforusnak rendes folyása van: északról délre.
Nem jósjel ez?
E szerint a feketetenger feleslegét a Bosforus nyílása a márványtengerbe bocsátja. E folyótenger sebessége, a kiszögelő partsziklák és fordulatoknál, zúgó rohammá válik, annyira, hogy a csónakokat ily helyeken a víz ellen néhány száz lépésnyire emberek vontatják.
Bebek utunkba esvén: betértünk Homes úrhöz, az amerikai missionariushoz, kinek Galatában biblia boltja, Bebekben pedig iskolája van. Fölkértük őt, hogy bennünket mutatna be Mash úrnak.
Azonnal jött velünk szívesen.
Mash úr bennünket szívesen látott. Németül jól beszél. Megígérte, hogy a külügyminiszterrel, Ali pashával, ügyünkben holnap szólani fog, s a választ holnapután meg fogjuk tudni az amerikai consultól, ki Pérában lakik.
Bencze, mint beteges ember, a brusszai fürdőkre megy, s azt kéri, hogy eddigi illetménye Brusszában továbbra is utalványoztassék.

Július 6. 1850.
Lakásunk átellenében, az Aranykürt csatorna túlsó partján, Sztambul egyik minarettjén gyönyörű hangú imám (török pap és kántor) énekel.
Ezen imámok kötelessége: a harang hiányát pótolni, azaz a napnak bizonyos óráiban imára hívni a híveket.
Az imám tehát fölmegy a minarett magas erkélyére, - melynek ajtaja rendesen keletre nyílik, - s az erkély keleti, északi, nyugati és déli oldalain megállapodva, ezt énekli a koránból:
"Allahü ekber.
Eshedü enláh illahe illallá.
Eshedü enneh Muhammedür reszüllüláh.
Hájjeh alesszeláh,
Hájjeh allel felláh.
Alláhü ekber.
Láh illáhe illallá!"

Július 7.
A sumlai magyar menekültek feloszlatása el van határozva. E hó elején ellátásuk meg lőn szüntetve. A kormány azt ígérte nekik, hogy a külföldre menendők 500, a hazatérendők vagy itt maradandók 250 piasztert kapnak ajándékul, s illetőleg útiköltségül. De az ígéret még eddig csak szép szó.
A sumlai magyarok közül mintegy százan, a száműzetést megelégelvén, az oláh határszélek és Magyarország felé vonultak, ott várandók be a hazatérhetési engedélyt, miért folyamodtak; 40 pedig ide jött közülök, ügyük szorgalmazása végett. A pénzesebbek Francia s Angolországba már elutaztak. A nagyobbrész még Sumlán van: körülbelül 350 magyar, és még több lengyel. Mi tévők lesznek ezek: még maguk sem tudják. A bolgár és bosnyák bonyodalmak következtében azt hitték, hogy a katonai szolgálat iránt tett ajánlataik a török kormánytól két kézzel fogadtatnak: azonban ki van mondva nekik, hogy nem kellenek.
Azokon kívül, kik Sumláról jöttek, körülbelül 60 olaszországi magyar katonát találtunk még itt, a Bárdifélékből. Ezek már többnyire elhelyezkedtek, részint műhelyekben, részint szolgálatba magánházakhoz; de néhányan még igen nyomorult állapotban vannak: t. i. az élhetetlenebbek, s munkakerülők; vagy a kétségbeesettek.

Július 8. 1850.
A napokban három renegát főtiszt szökött meg innen, gyémántos nizsánaival együtt. *) Mind a hárman lengyelek voltak.
A negyedik lengyel pedig, szinte mint magyar menekvő, három ízben folyamodott segélyért a külügyminiszterhez, különböző nevek és álarcok alatt. Két első kísérlete sikerült, mindannyiszor 1000 piasztert kapott. Hanem harmadikszor csakugyan rajta vesztett.
Minthogy a lengyelek magukat magyar menekülteknek adják ki: tehát gyalázatosságaik is rendesen a magyarok rovására rovatnak; s az ily becstelenségek okozzák, hogy a menekvők mind a konstantinápolyi lakosság részvétét, mind a kormány hajlamát már csaknem egészen elvesztették, s hogy az ínség miatt elkényszerült magyarok ajánlkozását a porta most már oly közönyösen fogadja.
*) Nizsán annyi mint nyakról függő katonai díszjel, mely alakjára nézve félholdat, csillagos vagy hadi szereket jelképez; benső értékére nézve pedig réz, ezüst, arany vagy gyémántokból van készítve. A főtisztek egyenruháin semmi jel nem lévén mi rangjaikat megkülönböztetné: a tiszti rangfokozatokat nizsánaik minősége határozza meg; s előléptetésük vagy kineveztetésükkel együtt kapják a szultántól.

Július 10. 1850.
Guyon törökké lett, és mint katonai osztályparancsnok Damaskusban kapott alkalmazást, hova már el is utazott. Neve Kurshid pasha. Az angolok tagadják, hogy hitét megváltoztatta volna, mert restellik a dolgot; hanem az bizonyos.
Ez az ember az utóbbi napokban a menekvő magyarok iránt nem igen szeretetreméltólag viselte magát.
Bárdi sumlai fogságából másodszor is kiszökött. A törökök erősen keresik, de még eddig nyomára nem akadtak.

Július 11. 1850.
Kossuth Kuttáyából a sumlaiaknak levelet írt, melyben inti őket, hogy török szolgálatba ne lépjenek; azon kormányéba úgymond, mely minden ígéreteit megszegte, mely velük folyvást oly gyalázatosan bánik. A törökhitre térőket hazájokra nézve végképp elveszetteknek mondja. Javasolja nekik, hogy vagy Szerbiába menjenek, vagy Amerikába. Írja, hogy a szerbek belügyminiszterének biztosítását bírja (?) arra nézve, miszerint a magyar menekvők ott akár a hadseregbe lépni, akár mint magánosok megtelepedni akarjanak: a szerb kormány szíves vendégszeretetére számolhatnak.(??)
Szerbiába!... Boldog isten! minő eszme... minő fogalom a szerb viszonyokról és szerb nemzetről!
Ha pedig ez eszme tetszést nem nyerne: akkor az Amerikába költözést ajánlja, mire nézve ő már szinte megtevé a kellő lépéseket. Az egyesült államok - úgy mond - minden magyar menekvőnek szép mennyiségű földet és pénzbeli segélyt fognak adni s "Philadephia" nevű amerikai gőzös a Bosforuson rövid időn meg fog jelenni, a kivándorló magyarokat fölveendő, s az óceánon átszállítandó.
E levél következtében, Sumlán, az amerikai egylet tagjainak száma szinte 140-re szaporodott, s nevükben V... és J... - kik itt Konstantinápolyban vannak, - megkeresték Mash urat, az amerikai követet, hogy tőle közelebbről értesüljenek arra nézve, mihez tartsák magukat?... Mash úr democraticus egyszerűséggel azt mondá nekik, hogy kiknek pénzük van: azok számára hajóról gondoskodni fog; egyébiránt Philadelphia gőzösről mit se tud, s kormányától a magyarokra nézve efféle utasításai nincsenek.
E felvilágosítás után, a sumlaiak nagyobb része elhatározá írásban folyamodni az osztrák kormányhoz, hazatérhetési engedélyért, az itteni osztrák ügyvivőség utján.
Az Amerikába vágyók száma pedig harmincra olvadt.
Szerbiába senki sem megy, mert hiszen, hová tenne 200 honvédtisztet a szerb kormány, - még ha lehetne is ilyesmit akarnia, - miután két kis zászlóaljból áll egész hadserege?.. És végre: ki akarna muszkává lenni?...
Brown Úr, az amerikai követség itteni főtolmácsa, félévi szabadsággal hazájába utazott, s elvitte magával az ifjú Dembinszkypárt is.

Július 11. 1850.
Miképp Debrecen két megyét, úgy Konstantinápoly két világrészt egyesít magában, mert egy ötödrésze, Szkudari, Ázsiában van, túl a tengeren. A konstantinápolyi városok egyetemét egyszerre be nem láthatni másként, mint egy léghajó, vagy madár látpontjáról, nem csupán rendkívüli terjedelme, hanem leginkább amiatt, hogy hegyek és völgyeken fekszik, s hármas tengeröbölben, a Márvány-tenger, Bosforus, és Aranykürt partjaival együtt kanyarog.
Lássuk e városokat egyenként.
Sztambul egy félkör alakú hegyvonal tetején és oldalain terül el, mely lábait dél felől a Márvány-tengerben, keletről az Aranykürtben fürösztvén, egyszersmind a Bosforus torkolatát képezi. Sztambult Pera és Galatától az Aranykürt választja el, mely nem egyéb, mint egy keskeny tengerágazat, mely alakjával félholdat, vagy inkább egy óriási kürtöt képez.
Sztambult kizárólag törökök lakják; házat benne keresztény nem bírhat. Itt nagyban, egészben, és együtt láthatni mindazt, amit a török egyéniség, szokások, erkölcsök, ipar és képesség: mint eredetit, sajátszerűt, jeleset, szépet vagy torzat felmutatni képesek. Ebben áll elsősége a többi városrészek felett, és olcsó piacában.
Sztambult őskori magas kormos kőfalak kerítik, melyeknek kapui naplement után tüstént bezáratnak.
Görögország haldoklása, s a kereszténység születése korszakából, két emlék szól a hajdani Bizánc felől; egyik a pusztulóban lévő vízművek épülete mely észak-nyugat felé messze kívül van a városon, másik a híres Sophiatemplom, mely jelenleg legelős moshéja Sztambulnak, s féltett kincse a töröknek, ellátva négyfelől négy merészen magas minarettel, melyek hegyes csúcsain félholdak jelölik diadalaikat a kereszt fölött.
Sophia belsejébe, - hol a bizanti építészet egész fényében látható, - csak a belépti jegyekkel ellátott követségek utján juthatni; különben a bemenetár, idegenek számára, ezer piaszter.
Hasonló nevezetessége Sztambulnak a nagy bazár, vagy iparműtár. Ez ama nagyszerű tömkeleg, melyet ónnal fedett városnak mondhatni, s melynek boltozatos utcáiban kelet iparának remekművei, s az itteni természet minden kincsei feltalálhatók.
E bazár egy katakombához hasonlít, mely terjedelmére föl ér egy várossal. Magas boltozatainak hűs árnyaiban zajongó néptenger hullámzik örökké.
Nevezetesség itt még a régi Szerájl, - a szultánok hajdani laka, - roppant aranyos kapujával, melytől a török császári udvar fényes portának elneveztetett. Török szokás, hogy minden középületnek és úri laknak nagy fedeles kapuja legyen, nemzeti jelképek, aranyos feliratok és cifra faragványokkal ízléstelenül elborítva. A Szerájl téres udvarán, egy hajdani keresztény kápolna körül, láthatók az utolsó görög császárok nagyszerű sírkövei.
A Szerájl magasan fekvő épületeinek csupán ónfedelű kúpjai tűnnek ki azon nagy terjedelmű kert platán és szilfa erdejéből, mely azokat körülveszi, s mely a sztambuli hegy dél-keleti oldalát egész a tengerig elborítja.
Amily nagyszerűen szép e kert külső tekintetre: szintoly elhagyott, és elvadult képet mutat belülről.
A Szerájl és kertje, magas fekete bástyafalak és tornyokkal van kerítve. Miként ez őskori bástyák: szintúgy minden középülete a töröknek pusztulóban van. Vajon ez nem a közelhalálnak előérzetére mutat-e, mely azt látszik mondani: hogy az izlámnak Európában maradandósága nincs; hogy az ő napjai e földön megszámítvák; hogy tehát miért legyenek épületei szilárdabbak és hosszabb életűek, mint az európai török uralom épülete?...
Az európai törökök száma egy millióra olvadt, s e szám uralkodik 16 millió keresztény felett, mennyi az európai török állam földén lakik.
Figyelemre méltó még Sztambulban a Mahmud szultán moshéja, hat minarettel, melyek óriási oszlopait, három kis függő erkély futja körül egymás fölött. Továbbá a Szeraszkier épület, mely magas kerítése s nagy puszta udvaraival, a hegy legmagasabb térpontján fekszik.
Itt van a külügyminiszteri hivatal, melynek tekervényes bensejében elveszti magát az idegen. Széles folyosóin a padlatok mindenütt finom vesszőfonadékkal borítvák.
Itt van végre az aráb karavánok piaca; a szent galambok moshéja: hol néhány ezer galamb vallásos kegyelettel tápláltatik; és itt van a rabnők vásárpiaca.
Sztambul után legnagyobb városrésze Konstantinápolynak Szkudari, mely az európai partok átellenében, s az itteni városrészekkel párvonalban, az ázsiai tengerpartok magasain fekszik. Ez maga nagyobb mint Buda és Pest összesen.
Egyetlen nevezetessége: a Mahmud szultán palotája, mely a Bosforus partján áll. De van két előnye várostestvérei fölött, - melyek ide át Európába fekszenek, - úgymint: vizének jósága, s piacának rendkívüli olcsósága. Lakosságának nagy része török; a többi: görög, örmény, spanyolzsidó.

Július 12. 1850.
Galata Sztambul átellenében, az Aranykürt és Bosforus délkeleti partjain, félkörben fekszik. Sztambult Galatával az Aranykürt csatornán keresztül két hajóhíd köti össze. Az egyik híd közepe táján, talpakon álló tengeri fürdő van, egyetlen egész Konstantinápolyban. Az Aranykürt szélessége itt háromszor akkora lehet mint a Dunáé Buda és Pest között.
Galatát szinte bizánckori sötét várfalak kerítik. Napszálltakor a várkapuk bezáratván: azontúl tíz óráig a kapusok pénzért bocsátják ki s be az elkésetteket. Tíz órán túl sem ki sem be nem bocsátanak senkit.
Galata lakóinak legnagyobb része görög és olasz; de lakik itt német, angol, francia, s a világnak minden nemzete.
Kereskedelmi nyelve olasz. De beszélnek e piacokon, görög, török, francia, örmény és spanyolzsidó nyelveken is. Többnyire minden bennszülött megérti mindenkiket.
Itt van az amerikai missionáriusok egyik protestans egyháza s iskolája.
Szóval: Galata Konstantinápoly legnagyobb s legélénkebb réve. Főpiacait a hajósnép szükségeire számított élelmi szertárak foglalják el; hol a többek között ismeretlen növényfajta főzelékek, angolnák, tengeri csigák, különféle színű és alakú tengeri halak és roppant rákok is láthatók.
Fő raktárai tűzellenesen, azaz kőből építvék, beboltozvák, és ónnal fedvék.
Péra közvetlenül Galata felett, szintoly különálló hegyágazaton fekszik mint Sztambul. Lakosai tisztán keresztények; nemzetiség tekintetében olaszok, görögök, örmények, franciák és angolok. A piaci nyelv olasz és francia.
Péra főutcája egyetlen egész Konstantinápolyban, melynek európai kinézése van; de ez sem egyenes, és néhol oly keskennyé szorul, hogy egy kocsi egészen elfoglalja.
E főutcában olasz és francia kalmárok pompásan rendezett boltokat bírnak, mindennemű gyártmányok és kézművekkel. Itt vannak a keresztény felekezetek templomai, tornyok és harangok nélkül, s többnyire zughelyeken.
Itt van a színház, melyben télen olasz opera, most egy silány francia népszínészcsapat (vaudeville) játszik.
Itt lakik az összes idegen diplomatia, azaz: minden követ és consul; ezek összes személyzete maga képes egy várost megtölteni.
A követségi lakok között legnagyobbszerűek: az angol és orosz. Ez utóbbi valóságos vár, ágyukkal is ellátva.
Itt van az egyetlen európaiszerű kávéház.
Az utolsó nagy tűz óta Péra kőből kezd épülni.
Pérában, a város belsejében, két nagy temető van; egyik török, másik keresztény; amaz ciprus, emez platán erdők árnyaiban; amannak neve kis campo, emennek nagy campo; amaz mindennapi emez ünnepnapi séta- és mulatóhelye a pérai és galatai kaputos vagy frank világnak.
Top-hana és Ortakö városrészek lakossága nagy részben török.
Top-hanában nagy ágyú-öntő műhely van; Ortaköben semmi nevezetesség. Jenikőben van Abdul Medsid szultánnak a Bosforusra fekvő legújabb és valóban tündéri szépségű palotája, fából, fehér márvány csarnokaival és angol kertjével.
Bebek, Terapia és Bujuktere legszélső külvárosok, a Bosforus partján egyfolytában fekszenek. E városokban a ráják száma haladja felül a törökökét. Fekvésük legkellemesebb, légök legegészségesebb, vizök legihatóbb. Ugyanezért a diplomaták kara, és a bennszülött gazdag osztály, a nyárszakot itt szokta tölteni.

Július 13. 1850.
Konstantinápolyban mindenki magának él. Lakosainak összes száma körülbelül egy millió, és benne a mi fogalmaink szerinti társas élet nem létezik. A világegyetem vásárpiaca levén, hová mindenki azért jön, hogy minél rövidebb idő alatt meggazdagodjék: szellemi életnek, tudománynak, művészetnek semmi jelensége. Olvasni senki sem érkezik. A könyvárusok egymásután buknak; pedig mindössze nem tudok többet háromnál egész Konstantinápolyban; ezek is inkább szatócsok. Itt minden ember iparűző, kalmár, vagy hivatalnok: tehát ki olvasson?... Röviden, ami van és él e helyen: az mind anyagi és állati.
Azonban a személyes szabadság e városban, határtalannak mondható. Mindenki teszi mi neki tetszik, anélkül, hogy valaki tőle valaha kérdezné: honnan jött, hová megy, vagy mi járatban van?...
Éjjeli világítás itt sincs.
Az utcákon, hol boltok s raktárak vannak, egész éjjel dárdás őrök járnak lámpa nélkül. Ezek éberségöket azzal jelentik, hogy dárdájok vasas végével a járda kövezetét minden lépten kopogtatják azért, hogy a rabló már messziről meghallhassa közeledésüket. (!)

Július 14. 1850.
Van itt egy Bátori nevű orvos, ki magát magyar születésűnek mondja, hazánk felső vidékéről. Beszél németül, franciául, olaszul, törökül, görögül, oroszul; magyarul nem. Bejárta Oroszországot is, hol egy muszka tábornok özvegyét nőül vevé. Itt már húsz év óta lakik. Több nagy pashának rendes orvosa. Sztambulban két gyógyszertárt bír. Akárki legyen ő: elég az, hogy magát irányunkban hű honfitársnak bizonyítja. Jól ismervén itt a járást: a fényes portánál ügyeinkben sokat fáradozik.

Július 16. 1850.
A török bőjt, vagy ramazán, július 9-én kezdetett, és tart egy hónapig. Ezt az ünnepet maga, vagy a bajrám követi, mely három napig tart.
A török e bőjti napokon még csak nem is dohányzik. De mihelyt a nap lement, mit a hadi hajók ezer ágyúszóval hirdetnek, annál mértéktelenebbül lakmározik egész éjfélig. Ekkor ismét ágyúszó inti őket, hogy a dínomdánomnak vége legyen.
Ramazán folytán a tengeren minden éjjel tűzijátékok adatnak; a minarettek, moshék és szultáni paloták pedig tündéri fényben ragyognak. A Sophia- és Mahmud moshék fölött színes lámpákból szerkesztett szent jelképek és koráni mondatok függenek a légben.
Ilyenkor alig múlik el éjszaka, hogy a tivornya következtében tűz ne támadna valahol. Hanem ez itt már igen közönyös dolog. Különben is két-három hét alatt az égésnek minden nyoma eltűnik. Az elégett utcák helyén újak teremnek, természetesen fából építve.
A közvélemény itt azt tartja, hogy gyakran az idegen tőzsérek gyújtogatnak, azért, hogy a házhelyekhez olcsóbb áron juthassanak, mint különben jutnának. A tűz oltásról itt szó sem lehet. Az emberek örülnek, ha éltöket és becsesebb vagyonaikat megmenthetik. Kincseiket rendszerint kutakba hányják, honnan a tűzvész multával szedik ismét elő.

Július 17. 1850.
Törökhitű rabnőt keresztény nem vásárolhat. Ellenben a töröknek saját törvénye megengedi, hogy keresztény nőt büntetlenül rabolhasson.
A minap egy orosz herceg drága pénzen egy török rabnőt vásárolt kéz alatt. Alig szállott a herceg tengerre drága szerzeményével: a dolog fel lőn fedezve; s a török külügyminiszter a müzülmannőt az orosz ügyvivőség útján haladék nélkül vissza követelte. És a herceg után csakugyan gyors futár küldetett, ki őt Odessában érte utol. A herceg hiába szabadkozott; becses áruját, - mellyel már biztosságban lenni vélte magát, - költsége megtérítése mellett vissza kellett adnia.
Nem régiben egy angol uracsnak sikerült a szultáni hárembe lopóznia, női öltözetben. Itt az a szokás, hogy meddig a háremben idegen női vendégek vannak látogatóban, addig a házi úrnak oda belépnie nem szabad. E szerint az ifjú kalandor biztosítva hitte magát minden meglepetés ellen. De dacára minden elővigyázatnak, midőn az ifjú távozni akart: hálóba került. Ekkor az angol követnek tudtára adatott a porta részéről, hogy a gentleman, bűnös merényéért fejével fog lakolni. A követ nyakra-főre siet a nagyvezírhez, s kéri az ifjút, mint ő britt fölsége alattvalóját kiadatni; a bűntettért fényes elégtételt ígérvén kormánya részéről. A vezír másnapra ígér feleletet. Másnap reggel a válasz így hangzott: "aki nálunk ily bűnt követ el, és tetten kapatik: annak szinte nálunk, és törvényeink szigora szerint kell lakolnia; azért az ifjú kalandor feje, még naplement előtt porba hulland." A követ fenyegetőzik: mit sem használ, nincs irgalom.
Ekkor a követ parancsot ád a Bosforuson horgonyzó hatvan ágyús angol fregát kapitányának, hogy a Szerájl-palota átellenében vegyen állást rögtön, és legyen csatakészen. Ez megtörténvén, elküldi titkárát a nagyvezírhez azon száraz üzenettel: hogy ha ő britt fölsége alattvalója, egy óra alatt, bántatlanul az angol követségi lakban nem lesz: a Szerájl-palota egy óra múlva porrá fog lövetni.
Az angol kalandor, fél óra múlva, bántatlanul a követségi palotában volt.
Azonban a törökök is találnak módot, az efféle durva csínyekért bosszút állani.
Egy főrangú hölgy, - állítólag az angol követségtől, - évek múlva az esemény után, elég merész volt a Szerájl kertjében, csupán egy társalgónő kíséretében sétálni. Egyszer ez utóbbi azon veszi magát észre, hogy egyedül van...
Az úrnő eltűnt, sehol sincs. A társalgónő hazafut, s lármát üt...
Néhány órával később az úrnő megkerült ugyan, de... rendkívül feldúlt lelkiállapotban.
A török külügyminiszter pedig engedelmet kéretett az illetőtől... e kis tévedésért...
E török leckéből az európai hölgyek azt tanulták: hogy Sztambulban soha ne induljanak el sétálni anélkül, hogy kísérőjükül egy kavaszt ne fogadjanak.

Július 18. 1850.
A konstantinápolyi ebek számát szemmérték szerint összesen 200 ezerre teszem. Ez ocsmány vad ebek télen, nyáron, s éjjel, nappal az utcákon laknak, és senkihez nem tartoznak. Minden utcának saját eblakossága van, aránylag több vagy kevesebb. Az egyes utcák eblakossága szorosan összetart, s a külön utcák lakóival örök harcban él. Ha egyik utcában más családbeli eb merészli magát mutatni: az egész helybeli ebcsalád rárohan, s jaj neki, ha odább nem tud iramodni. Rendesen a török nézőknek kell dorongokkal beavatkozniok, hogy a hívatlan vendég szét ne tépessék. Ezért van, hogy minden harmadik eb csonka, lábatlan, fületlen, farkatlan vagy bundátlan. Ez ebek a járdák kellő közepén heverésznek, keresztül-kasul; s a járókelőnek őket háborítania nem szabad, hanem szépen kikerülnie. Ha ki őket bántja: a török azonnal védelmökre kel. Hajdan e vad ebek úgy voltak szoktatva, hogy minden frankot, azaz kaputos keresztényt megtámadjanak; hanem ezek most úgy kaptak ki az ebeken, hogy őket méreggel pusztítják.
Négy év előtt egy angol hajóskapitány, Perából késő éjjel haza felé, azaz hajójára volt menendő a galatai révbe. Rendkívül hideg januári éjszaka volt. Másnap Galata egyik utcáján a révpart közelében két csizma, s ezekben megfagyott lábak maradványa találtatott. A szörnyű eseményt egy tárca magyarázta meg, mely a véres ruhafoszlányok között hevert. Az ebek által széttépett s fölemésztett ember az angol kapitány volt.

Július 19. 1850.
Ramazán és bajrám alatt az államtisztviselők nem foglalkoznak, hanem annál szorgalmasabban szövik ármányaikat. Innen van, hogy a kormányzat körüli személyváltozások leginkább a bajrámok alkalmával szoktak történni.
És íme Reshid pasha félemes vágytársa, Riza pasha, a végszóra csakugyan pontosan megjelent, s már is szó van róla, hogy a kormánytanácsba fog lépni, tárca nélkül. Riza pasha Valide szultánnő kegyence, tehát conservativ és oroszpárti. Gyermekkorában Mahmud szultán csibukdsija volt. Az oláhországi fejedelemváltozás cselszövényeiben, valamint Szerbiában Obrenovits száműzetése körül, nevezetes szerepet játszott.
Reshid pasha mihelyt napvezéri méltóságát elfoglalá, ismerve Rizát és befolyását: bagdadi kormányzóvá nevezte őt, hogy az udvartól lehető legtávolabb legyen. Riza átlátta Reshid célzatát, s Bagdadba menni teljességgel nem akart; de mivel látta, hogy Sztambulból távoznia kell, tehát Szalonikba ment kormányzónak. Pár hét előtt, - állítólag orosz jeladásra, - Riza pasha leköszönt, és dacára hogy lemondását a kormány el nem fogadta: ő Szalonikit még is oda hagyta. Ilyesmit ez országban csak Riza merhet. Jelenleg Szkudariban tartózkodik. Házát betegségi ürügy alatt el nem hagyja; ármányait azonban Reshid ellen folyvást szövi. Mind hiába: Reshidet a porta nem nélkülözheti. Ő a dívánra nézve, valahányszor ez zavarba jön, valóságos deus ex machina. Reshidnél éles tapintat, ügyesség és szerencse, szövetségben vannak, s a portát már nem egyszer húzta ki a hínárból.
Bátori hazánkfia Riza pashának egyik kedvenc orvosa, s titkaiba be van avatva.
A politikusok úgy látják, hogy Riza és pártja által, itt a díván körében, ugyanazon orosz kéz működik, mely Bulgária s Boszniában a lázadás tüzét szítja, s melynek Palmerston Athénben körmére ütött, éppen midőn Cervi és Szapienza szigeteket a görög kormánytól kéz alatt megszerezni, s az adriai tengeren az orosz uralmat megalapítani akarta.

Július 20. 1850.
Nyaranta itt minden nyugati ember valami kiállhatatlan viszketeget kap, leginkább kezein és lábain.
Egyetlen gyógyszere a tengeri fürdő, mely Konstantinápolyban férfiak számára csak egyetlen egy van; nők számára egy sincs.
Az olyan tengerparti helyek pedig, hol szabadon lehetne fürdeni, ide három-négy órányi távolságra vannak.
Nem lehet érteni, miért nem enged a török kormány tengeri fürdőket építeni a Bosforuson, sem magányosoknak sem társulatoknak.
Az amerikai consul azt mondja, hogy Ali pasha, a külügyminiszter, magát ügyemre nézve majd közelebbről fogja értesíttetni.
Nesze semmi, fogd meg jól!

Július 21. 1850.
E pokoli hőségben az iható víz hiánya már tűrhetetlen.
A helybeli kutak vize émelygős édes, ihatatlan.
A városon kívüli nagyszerű víztartókban felfogott eső és patakvizet a város különböző részeibe földalatti csatornák vezetik. Mind a vízfogó építvények, mind a vezető csatornák pusztulóban vannak: azért a csurgókutak nagy része, benn a városban, szárazbetegségben sínylik, míg a jobb karban levők csupán a vízhordászok számára vannak nyitva, kik bőrzsákokban hordják a vizet magánházakhoz. Egy zsák víz: két garas; körülbelül egy akó lehet. Azonban e víz mérséklete már a csurgókban sem oly hűs, hogy szomjunkat elolthatná; s meddig e bőrzsákok és roppant víztartó kannák öblén keresztül poharainkba jut, nemcsak egészen megmelegszik, hanem megsárgul, és nyúlóssá lesz mint a lúg. Magányos víztartók minden jobb módú házaknál találhatók ugyan, s ezekben a víz elég hűs, de apró vörös férgekkel van megtelve, s utóízén valami nehéz szag érezhető.

Július 30. 1850.
Nem!... ez az égalj, e lég, e nap, ez életrendszer, ez emberek, e társaság, e hon nem nekünk valók. Itt sokáig nem maradhatunk. A keleti forróláz három nap s három éjjel iszonyú kínzást vitt véghez rajtunk. Csaknem elpusztított mindnyájunkat. E lázon minden nyugati embernek, ki keletre jön, keresztül kell esnie.
Az embert bizonyos tompa, lankasztó, senyvesztő hőség szállja meg: agyában, idegeiben, csontjaiban; és mi különös: hűsítőt nem kíván. Sem feküdni, sem ülni, sem állani, sem járni nem képes. Úgy tetszik, mintha ereiben a vér, csontjaiban a velő meg lenne aludva; mintha összes idegzete meg lenne merülve s minden mozzanatra darabokba törnék. Ez ember minden erejéből kimerül, és mondhatni, néhány óra alatt, csontvázzá változik.
E láz egyetlen gyógyszere a teljes kitisztulás.
Röviden: az embernek itt ujjá kell születnie; egészen új vért, húst és életműveket szereznie; a nyugati helyett keletit; azaz olyat, minő ez égalj jellemével megegyezzék. S ez úgy történhetik, ha mindenben úgy élünk mint az itteniek. Mert az itteni életmód, - mely nekünk annyira visszatetszik, - a helybeli viszonyok kényszerűségének egyenes és mulhatlan kifolyása.
Itt növényfélékkel, olajos, cukros, tejes, mézes étkekkel és gyümölccsel kell táplálkozni, s vizet inni, mint a bennszülöttek. Ki ez életmódot meg nem szokhatja: annak el kell pusztulnia, vagy innen más tájakra költöznie.

Július 31. 1850.
Nuredin bey, a külügyminiszter tolmácsa, semmirekellő pogány. Eddig biztatott, most elutasít.
Tehát a fényes portától többé nincs mit reménylenem.
Zerfi családostól megérkezett.
Belgrádból menekülnie kellett, nyakra-főre. Még elég jókor értesült felőle, hogy el akarják fogni, s Kiutájába belzeni.
Itt léte még eddig titok.
A legvégső ínségben van.

Augusztus 2. 1850.
Bencze, és a két Jordán gróf betegek levén, a brusszai fürdőkre mentek... Sikerült nekik pártfogás utján megnyerni a portától, hogy eddigi illetményeiket, - a havonkénti nyolc aranyat, - Brusszában folyvást élvezhessék. Brussza kellemes fekvésű város az Olymp hegyek gyönyörű vidékén; híres fürdői, selyem, papír és feszgyárai vannak; piaca igen olcsó.
Hatos Gusztáv, az én táblabíró barátom elkísérte őket; de 8 nap múlva visszajön. Az ő vágyainak delejtűje is szintúgy tova nyugat felé mutat, mint az enyém és családomé...
S lehet-e ez másként?...
A föld minden folyamainak pályája miért vezet a tengerek felé, s nem megfordítva?...

Augusztus 3. 1850.
Egy hajóstiszt, kivel itt véletlenül megismerkedtem, meghívott bennünket hajójára, - mely a galatai révben, a Bosforuson horgonyoz, - egész napra. Sztambuli napjainknak ez lehető legkellemesbike volt.
Amily kiállhatatlan a forróság a szárazon, szintoly kedves az örökké mozgó tengeri lég, e hajók fedezetén.
Amily rút és unalmas a város ott bent, annyira bűbájos és kellemes vidéke itt kint.

Augusztus 9. 1850.
A ramazán utolsó estvéjén, tegnap 10 óra tájban, megnéztem a dervisek táncát Perában. Moshéjuk szent alapítvány; egyik szultán temető kertjében van, ciprusfák és platánok között. Az utcára fehér márvány csarnok szolgál, hol bizonyos napokon friss vizet osztanak a szomjazóknak.
A moshé belseje köralaku, egyszerű. A boltozat közepéről lámpatartó függ, mire üveg poharakban faggyú lámpák aggatvák. A terem keleti oldalán magas ülőhely a szultán számára. Az észak-nyugati félkörben karzat. Mekka irányában, délkelet felé, egy kapu van a moshé falára festve. A falakon köröskörül lámpák; imitt-amott jelmondatok a koránból; különösen egy táblán, - mely arany rámában a szultán széke fölött függ, - arany betűkkel írott szavak.
A pallózatot finom vesszőfonadék fedi.
Csizmáinkat le kelle vetnünk, s moshé csarnokában egy öreg törökre bíznunk.
A keresztényeknek szokás szerint megengedtetik, hogy a karzat alatti helyet elfoglalhassák.
10 óra után a dervisek mintegy 24-en begyűlnek, s a moshé közepén, szokás szerint, arccal Mekka felé fordulva végzik imájukat. Szemközt velük, kissé balra, a szent iratú tábla alatt egy ősz szakállú emír ül szőnyegen kis fiával együtt. Mindkettő fövegén zöld sáltekercs.
A dervisek öltözete bokáig érő fehér talár, szűk ujjakkal; derékon fehér övtekercs, apró virágokkal átszőve. A taláron felül, rövid fekete ujjasmellény. Ezen felül bő fekete nyári köpeny, kaftán szabású; fejükön magas süveg, szürke vastag kalapposztóból.
Imájokat végezvén a dervisek: a karzatok oszlopzata előtt a földön körbe ülnek, a moshé teremét üresen hagyván.
Ekkor a karzaton egy szép baritonhang buzgó lelkesedéssel kezd a koránból énekelni, egy hegedű és egy csörgődob kíséretében.
Ennek végeztével a dervisek felállanak, s a terem közepén kisebb kört alakítva, keresztbe vetett lábakkal leülnek, nyitva hagyván a kört a főpap irányában. A zene elhallgat; s a főpap jeladására a dervisek egyenlő mély hangon és lassan, e szót kezdik ismételve mondani: "allah!" mindannyiszor meghajtva fejüket. Miután ez egy negyedóráig folyvást így tartott: a főpap újra int: mire fentebb és erősebb hangot váltanak, folyvást Jallah nevét kiáltva. Egy negyed óra múlva, ismét a főpap jeladására, a dervis kar, hangját mondhatni az ordítás magasságára emeli, és folytonos fejbillegetések közt alláh-ját mindaddig énekli, még lélegzete a szó legszorosabb értelmében elfogy.
Ez "allah" kiáltozás tartott egy jó óráig.
Most a főpap föláll, s a karzati ének és zene ismét megszólal. A dervisek szinte felállanak, és tágasabb kört képezve: felső öltönyeiket leteszik, felső mellényük balszögletét övük alá szorítják, s mellökön keresztbe vetett karokkal egymásután elindulván, a teremet lassú léptekkel körüljárják; a főpap előtt elhaladva mindenik mélyen meghajol s egyet fordul. E körjárat, zene és ének alatt, háromszor ismételtetik. Midőn harmadikszor haladtak el a főpap előtt: elkezdenek egyenként forogni, lassan, ünnepiesen. Forgás közben karjaikat kiterjesztik; jobb tenyerüket felfelé, a balt lefelé fordítják; szemeiket behunyják; fejüket hátravetik: s ég felé fordított arcaikon az üdvözülés kifejezése látszik.
És midőn e huszonnégy magas süvegű, halvány arcú férfi, ég felé emelt arccal, behunyt szemekkel, kitárt karokkal, kereken repülő fehér talárokkal, lázas énekszó és zene mellett mintegy megdicsőülten járja szent imatáncát: e jelenet oly csodálatos, annyira komoly hatású, hogy e pillanatban a legbölcsebb vagy istentagadóbb nézőnek sem jutna eszébe mosolyogni... de nem is volna tanácsos.
E szertartás jó 2 óráig tart.

Augusztus 10. 1850.
A ramazánnak vége van; a bajrám tegnap kezdődött.
A szultán ilyenkor minden nagy moshét meglátogat, s körútjára még sötét hajnalban elindul. Díszmenetét vízen és szárazon mindenütt katonai zenebandák kísérik, daljátéki zeneműveket és török nemzeti dalokat játszva. Álmunkból éppen a Stradella-induló ébresztett fel bennünket, mely az Aranykürt hídján szólalt meg az éj csöndjében... mint szeráfok harmoniája.
Sophia moshéra reggeli 8 órakor került a sor. Felmentünk tehát Sztambulba, hogy ha már egyszer e török Romába jutottunk: pápájokat is egész pompájában megláthassuk.
A fényes kapu és Sophia moshé közötti rövid utca hosszában két felől török katonaság volt felállítva. A menetet török huszárok nyitották meg. Nyomban ezek után egyik zenebanda jött, mely török nemzeti dalt játszott. A török népdalt egész eredeti valóságában, s teljes szabatossággal előadva ma hallám először: és igen meghatott. Valami kétségbeejtőleg mély keserv és élesen síró fájdalom szól belőle. Úgy tetszett nekem, mintha egynémely hangjai a mieinkkel igen közel rokonságban állanának...
Ezután következtek a papi méltóságok, lóháton. Ezek öltözete csak annyiban különbözik a többi törökétől, hogy turbántekercsük aranyhimzetű zöld szövetből van. Ezután jöttek a főrangú tábornokok és tartományi pashák lóháton; mindenik után gyalogló rabszolgák, különféle fényes díszruhákban.
Ezek után gazdag öltözetű lovászmesterek gyalog vezették a szultán lovait, melyek a világ legszebb ménei közé tartoznak; fejeiken magasan lengő tollbokréták, homlokaikon ragyogó boglárok; hátaikon arany hímzetü takarók és nyeregszerszámok, drágakövekkel pazarul halmozva; egyik tisztán gyémánttal, másik tisztán rubinttal, a többi smaragd, opál, korall, türkász és mindennemű becses kövekkel.
Ezek után bizonyos távolságra jöttek a török országnagyok, úgymint: a divántagok és miniszterek lóháton, egyenként, talpig arany himzetű katonai öltözetben, fejükön egyszerű vörös fesszel; gyalogló udvari szolgák cifra tömegétől kisértetve mindenik.
Ezek sorát a nagy vezír: Reshid pasha zárta be, fényes udvari népével. Kövér öreg úr, nyírott ősz szakállal.
E török országnagyok tekintete, így együtt, és nemzeti pompájukban, a férfierő és önérzet valóban nagyszerű képét mutatja. Tökéletes magyar zászlós urak a középkorból, kikről a költő ezt mondja:

"Felrobognak hadvészülte képpel
Ujlaki s a megbékült Garák.
A király jő, fönségérzetével
Környékezvén őt a hős apák."

Most jőnek négyesével, sűrűen egymás mögött, a roppant magas tollbokrétájú gyalog testőrök, mint Macbeth mozgó erdeje, bíborszínű, s talpig aranyos magyar öltönyökben; kezeikben aranyzott dárdák, damaskusi acélból. Lehetnek körülbelől kétszázan. Közöttük:
Abdul Medsid szultán,
kelet kényura... hollófekete szakállú, halvány arcú, középtermetű, szép férfiú, legjobb korában; villogó fekete szemeit a bámuló tömeg fölött, különösen a nőcsoportokon jártatva oroszláni méltósággal. Vörös fesz fövegén, elől, tenyérnyi széles és arasznyi magas sötétsárga tollcsomag és gyémánt boglár; dolmányszabású kabát, gyémánt és aranyhímzéssel; ezen felül egyszerű kaftán sötétkék nyári szövetből; fehér posztó pantallon arany szegéllyel. Utána ismét testőrök, kik toll és lándzsa erdejökkel padisáhjokat szemeink elől csakhamar eltakarták.
Ezeket másik zenebanda követte; s egy dsidás csapat zárta be a díszmenetet.
Láttam a többek közt itt valami óvilági kacagányos embereket, kik fejökön bozontos kalpagot, vállaikon vadbőrt, lábaikon bocskort viseltek. Párducos őseink Árpád korában éppen ilyenek lehettek.
A szultáni háremnők annyira zárt kocsikban jelennek meg nyilvános helyen, hogy a kocsi ajtókon csupán tallérnyi nagyságú nyílások engednek kilátást a bennülőknek.

Augusztus 11. 1850.
Sztambulban két lap jelenik meg, egyik francia, a másik török nyelven. Ez utóbbi hivatalos. Kiadó szerkesztője egy angol: W... N. Churchill nevű, ki a kormánytól e vállalatra évenként bizonyos összeget kap. E török lapra minden közhivatalnok előfizetni tartozik.
Churchill úrral itt a Mediterranée-ban véletlenül ismerkedtem meg. Önként fölajánlá közbenjárását ügyemben a fényes portánál. Ali pashának bemutatni szándékozik.
Kevés sikert várok tőle.
Tompson Kuttáyából visszajött. Mostani neve Hamilton.
Kuttáyában három párt van: Kossuth, Perczel és lengyelpárt. Batthyány elszigetelten él, s egyik párthoz sem tartozik. A lengyelek közül csupán Visonczky és Bulharin látogatják Kossuthot. A lengyelek a magyar forradalom minden dicsőségét maguknak tulajdonítják és minden bűneit a magyarokra hárítják. Ezt teszik itt Sztambulban is, és mindenütt amerre járnak.

Augusztus 12. 1850.
A Sumláról ide jött magyarok az ígért ajándékot, s illetőleg útiköltséget, a fényes portától megkapták: 5-7 száz piasztert fejenként.
Ma olyan gőzöst láttam, melynek kereke nem látszik, minthogy a hajó közepére van alkalmazva.
Az ázsiai legvadabb törökök az ittenieket hitetlenek s elfajultaknak tartják. A gőzösről úgy vélekednek, hogy e versenyzés az elemek hatalmával: kihívó merény az isteni mindenhatóság ellen.
Koldusnő Törökországban igen sok van. Férfi koldust ellenben alig láthatni. E török koldusnők minden kaputos embert kaptán-nak (kapitány) szólítnak.

Augusztus 13. 1850.
Az állodalmi nagyszerű hajógyár (arsenal), melyet meglátogattunk, az Aranykürt galatai partján fekszik.
A kormány rendkívüli erőfeszítéssel szaporítja tengeri hadát.
Láttam itt három emeletes és 120 ágyús vonalhajókat. Óriási alkotványok. Láttam a navarini ütközetből megmaradt nagy vonalhajók romait, melyek még most is itt állanak az arsenal előtt.
Téli évszakban, minden hajó az Aranykürtön nyugszik. Csodaszép látomány lehet, midőn hatezer hajó, mint egy lengő város horgonyoz itt együtt...
A bosforus-parti magánálló paloták könnyű modorban és szeszélyesen épülvék; emeleteik, mint valami zárt erkélyek, egészen a tenger fölött függenek. Alapzataik természetesen kőből rakvák, s a tengert nyílt boltozataik alá bocsátják, miket rostélykapuk zárnak; e bolt-öblökben tartatnak a családi ladikok, szebbnél szebbek.
Kitünőleg pompásak a szultán ladikjai, melyek őt minden pénteken, - mint a törökök vasárnapján, - moshékba hordják. E ladikok hátulsó részére mennyezetes trón van alkalmazva dús aranyhimzetű bársonyból, hol a szultán keresztbe vetett lábakkal üt; előrészében pedig egypár udvarnok, és 24 hajóslegény foglal helyet. Ez utóbbiak egyenlőn, s tiszta fejérbe öltözvék és oly ügyesen kezelik evezőiket, hogy a gépi egyformasággal fölcsapkodott hullámeső a szultán körött folytonosan hűsítő ködöt, s az ebben megtört napfény tünde színjátékot képez szivárványaival, míg a ladik madársebességgel repül, a partokról elébe és utána harsogó zeneszónál.
A bosforusparti házakat leginkább török főurak bírják. Néhány duzs angol, s a szultán örmény bankárai, csak kivételképen bírnak közvetlenül a tengerparton fekvő palotákat.

Augusztus 14. 1850.
A fényes porta, tömérdek kincsforrásai mellett, örökös pénzszükséget szenved. Epiruszi, brusszai és balkáni duzs bányáit nem művelteti. Az állam évi jövedelme, mely csaknem tisztán egyenes adóból áll: 480 millió piaszterre megy. Azonban a pénzügy kezelése körül semmi ellenőrség nincs; s a hivatalnokok szertelenül lopnak. Azért az államnak papírpénzjegyekhez kelle folyamodnia, mely papírjegyek azonban csupán itt Konstantinápolyban forognak. A legkisebb jegyek 50, a legnagyobbak 10 ezer piaszteresek.
Egy hamburgi hajóstiszt ismerősöm beszéli, miképp két év előtt a híres vízműveket lóháton meglátogatván, annyira elkésett, hogy a városon kívül lepte meg az alkonyat. Egyszer azt veszi észre, hogy egy nagy ebcsapat rohanja meg, mely ott valami állattetemeken lakmározott. És hogy a vérebek lováról le ne tépjék, s az angol kapitány sorsára ne jusson; lábait a nyeregbe felhúzva ugyancsak vágtatnia kellett, míg Péra végére, egy katonai őrtanyához juthatott. Csak így menekülhetett meg.
Az amerikai protestans missionariusok Szyriában, Damaskusban, Egyiptomban, s itt Konstantinápolyban szép sikerrel működnek, mind az oskola, mind az egyházügy mezején.
Az amerikai missiót magántársulatok tartják fenn. Angol missionárius itt kevés van.

Augusztus 16. 1850.
Bátori orvos, neje névnapestvéjén Kis-Ázsiába hívott bennünket vacsorára. Háza Szkudari egyik magas pontján áll, s ablakából a márványtengerre lát. Fél európai, fél keleti modorban vendégelte meg 20 hontalan földijét; s rendkívüli meglepetésünkre még egy magyar cigány bandát is kerített.
Erdélyből a székelyföldi cigányok Konstantinápolyt nyaranta meglátogatják, s estvénként a kis-campói sétányon szoktak játszani.
Albertnek, nejével, Malta szigetén kellett volna találkoznia. Az amerikaiak segélyével már sikerült Albertnek Aleppóból szerencsésen megszöknie; de az utat eltévesztette, s ahelyett, hogy az iszkenderi kikötőbe ment volna, hol már hajó várakozott reá: Antiochiába ment. Szökése hat óra múlva fel lőn fedezve, s a török lovascsapat, mely üldözésére küldetett, nem találván őt Iszkenderben, Antiochia felé indult: s a szerencsétlen Alberttel az Iszkender és Antiochia közötti úton szemközt találkozott. Albert most Aleppóban fogva van. Mi tevő lesz a szegény nő, ki férjére Maltában várakozik, s ki már eddig is annyit szenvedett?!...
Az angol követ ajánlatot tőn a sumlai magyaroknak, hogy őket a britt partokig elszállítatja, fejenként 500 piaszterért. Ez körülbelül 50 pengő forint. Azonban a magyarok, kérik a követ urat, lenne szíves a kívánt szállítási díjból 100 piasztert kinek-kinek elengedni, minthogy a török kormánytól kapott útravalónak egy részét kénytelenek élelmi s ruházati szükségeik fedezésére fordítani, meg levén szüntetve további élelmezésök a fényes porta részéről.
A török posta furcsán kezeltetik. A görög (orosz) levélhordók a leveleket néhány piaszterért akárkinek eladják.
A bolgármozgalmak csillapulnak.
A Reshidkormányt e pillanatban mindenek felett a közigazgatási reformok foglalkoztatják. Hanem éppen e tér az, melyen csaknem a lehetetlenséggel kell küzdenie, - a török orthodoxia ellenében.
E lehetlenség az izlamismusban oly mélyen fekszik, hogy amely pillanatban a török, társalmi és családilag átalakulna: akkor egyszersmind megszűnne mohamedán lenni.

Augusztus 17. 1850.
A Churchill úr javallatára benyújtottam folyamodvány, sikertelen volt.
A török birodalomban tehát többé nincs mit keresnem...
A menekült honfitársak egy része végső ínségre jutott. Szállást nem tarthatván, néhányan a kis-campo nevű török temető cipruserdejébe jártak hálni; de már innen is kizavarták őket. A cirkáló éjjeli őrök tegnapelőtt reájok bukkantak, s kettőt közülök befogván: mint közönséges csavargókat börtönbe zárták.
A török ezredes azonban, könyörülve kétségbeesett állapotjukon, másnap kibocsátotta, s néhány piaszterrel meg is ajándékozta őket.
Kuttáyából az a hír jött, hogy a szultán Szmirna táján fogna földet jelölni azon magyarok számára, kik törökföldön akarnak megtelepedni.
Czartorinszki herceg néhány év előtt a fényes portától 200 ezer frank árú földet vásárolt, szinte Kis-Ázsiában, egy lengyelgyarmat számára. Az oda települt lengyelek földmívelésből és marhatenyésztésből élnek, s a szomszéd bolgárok és örményekkel, mint különben is fajrokonaikkal, már egészen összeolvadtak.
A magyarok közül senki sem érez kedvet efféle bugyogós állatokká qualificálódni.

Augusztus 19. 1850.
A török országnagyok, kedvenc csibukhordozóikból, - kiket mint szegény árva ifjakat, kegyelemből fogadnak föl: - többnyire tartományi kormányzó pashákat teremtenek. E szerint a nép sorsa itt attól függ, hogy e pipagyujtogatókból lett országnagyok, - kik észtehetség tekintetében nem különbek mint nálunk akármelyik hajdú, - véletlenül szelíd természetű s becsületes lelkű emberek-e: vagy vadak, indulatosak vakhitűek... és türelmetlenek?...
E kormányzó pashák, pénzváltóikul gazdag, és világot látott örmény vagy bolgár kalmárokat választanak: kiknek feladata mindenről gondoskodni, mi az uraság, rang, fény és kényelem illetékeihez tartozik; megszerezni pasháik számára az európaiszerű comfort és fashion különféle kellékeit, úgymint pompás hintókat, lószerszámokat, házi ékszereket, s t. eff. melyek árát aztán tízszeresen fizettetik.
A szultán, gyermekleányait legduzsabb pasháinak szokta eljegyezni. E pashák aztán nagy összegeket tartoznak fizetni évenként jegyajándékul a szultáni leánygyermek számára mindaddig, míg ez eladóvá nem nő. És ekként lesznek a rabszolgák a szultánok vejeivé.
Ki mondja már most, hogy ez nem democraticus ország?...

Augusztus 20. 1850.
Minő mélyen elaljasult a hajdan oly dicső görög nemzet, mely az újvilágnak örökségül emberi nagyságot, bölcsességet, tudományt, művészetet hagyott, s mely saját unokáit ez isteni örökségből kitagadá!...
Mindenható isten! ez volna Hellász népe, Homérnak és daliáinak ivadéka?... E nép ősei voltak volna Periclesek és Solonok, Sophoclesek és Aristotelesek?... e bugyogós, piszkos, csaló, vad, otromba népnek: mely külsőleg tökéletes törökké fajult, melynek bensőleg orosz istene van, s melynek a kalmárság és hajóköteleken túl fogalma nincs?...
Rémítő példánya a nemzeti öngyilkosságnak!...
A mostani görög nem érti ősei nyelvét; nem ismeri, nem érzi őseinek magas erényeit. Szellemi állapot tekintetében egy fokon áll az örmény, bolgár, szerb, bosnyák és a többi szláv népekkel. Vallása és érzelme orosz; törökösen él és ruházkodik, nem tartva meg ősei jelleméből egyebet mint annak szennyvonalait: a ravaszságot és hűtlenséget.
Megrendítő látomány! nem vagy-e te Banquo szellemunokája, ki varázstükröt tartva kezedben, fajunk arcképét láttatod a messzejövőben, fejünkre olvasván az örök igazság emez igéit:

"De jaj! csak így jár minden az ég alatt,
Forgó viszontagság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le."

"Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent; ledőlt már a nemes Ilion,
A büszke Karthágó hatalma,
Roma, s erős Babilon leomlott! *)
*) Berzsenyi.

Augusztus 23. 1850.
Ma esztendeje hagytam el a hazát.
Holnap vetek véget hontalanságomnak.
Emberiség bölcsője!... hit, remény és szeretet örök ifjú hazája, szép kelet! el kell hagynunk virányidat.
Elérkezett az időpont, melyen túl nekünk halál hazája leendenél.
Forró napod alatt a szelíd égaljak növénye menthetlenül ki fogna veszni, elsorvadni: Isten és emberekre nézve haszontalanul.
E növény mi vagyunk, a magyar haza gyermekei.
Vihar tépett ki minket nyugat földéből: isteni kezek fognak oda visszaültetni.
Ámde vajon nem száradtak-e már is el éltünk gyökerei?...
Találandunk-e életnedvet anyaföldünk kebelében?...
Meg fogunk-e ott újra fogamzani?...
Mindegy.
A szózat, mely bennünket hív, melyet ellenállhatlanul követünk: a természet szent szózata.
Búcsút veszünk tőled nemes lelkű népe keletnek, fajtestvérünk az emberi kebel legszebb erényeiben!...
Isten hozzád emberiség és becsület állodalma, mely hajlékot adál a földönfutónak, kenyeret az éhezőnek!
Leborulok magas erényeid előtt izlámhit nemzete, melyet pogánynak nevez ama keresztény világ, melynek koldusait a védelem és irgalom égi szárnyaival eltakarád!...
Bocsáss meg a száműzöttnek, ki jóságodat az elfogultság s méltatlanság kegynélküli érzelmeivel viszonzá.
Vad őrjöngései voltak azok egy hazavesztettnek; sötét szülötti a mély keservek lázrohamainak; visszhangok egy elkárhozott kebel poklából, melynek végtelen űrét s hiányait a mindenhatóság sem képes betölteni másként, mint e szavak mennyei valóságával: szülőföld, hazai lég, anyai hangok, övéi közötti élet és halál."
Mit hoztam én ide lelkemben egy év előtt?...
Embergyülöletet, életundort, kétségbeesést.
Mit viszek el innen egy év után?...

Megnyugovást a végzetben
Hitet az emberiségben.
Reménységet az Istenben.
Hálaérzelmet szívemben.

Steinert Ágota: Egressy Gábor pályaképe
Utószó EGRESSY GÁBOR TÖRÖKORSZÁGI NAPLÓJÁHOZ
Reprint kiadás, Terebess Kiadó, Budapest, 1997
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

S mit szóljak arról, aki ellened
Viseltetik rút, pártos szenvedéllyel
Ki koszorúd, mit néhányan fonánk,
Dühös kezekkel tépné szerteszéjjel?
Oh, mert van ilyen, és pedig nem egy van,
Hogy is ne volna?... magyarok vagyunk,
A párt, a párt és mindörökké csak a párt
Sok évszázad óta átkos jelszavunk.
(Petőfi: Egressy Gáborhoz)

 

„GYAKRAN NEM ÉRTI EMBERÉT A KOR...”

Egressy Gábor pályaképe

Írta
Steinert Ágota

Egressy Gábor olyan korban és olyan társadalomban élt, amelyben a sokoldalúság az egyik legnagyobb erénynek számított. Mindenekelőtt színészként vonult be a halhatatlanok közé, de a kortársak tanúsága szerint remek rendező, dramaturg és színikritikus volt. Foglalkozott a színészet elméleti kérdéseivel, színész-nemzedékeket nevelt fel, lapokat szerkesztett, cikkeket, útirajzokat, sőt verseket is írt, darabokat fordított és dolgozott át. Petőfi barátjaként részt vett a kor haladó politikai mozgalmaiban, merész és sikeres katonaként harcolt és csapatokat szervezett a szabadságharcban.

FA középnemességnek abból a tehetséges rétegéből származott, amely a reformkorban nemcsak álmodozott egy gazdag és független Magyarországról, de megpróbálta fel is építeni azt. 1808. március 24-én született (Sajó-) Lászlófalván, Borsod-megyében. Édesapja, Galambos Pál református lelkész - aki kiváló szónok és nagy zenei tehetség volt - hat gyermekét, köztük Benjámint azaz Bénit, a későbbi neves zeneszerzőt, a Szózat megzenésítőjét, gondos nevelésben részesítette. Legidősebb fiát, Gábort a miskolci gimnáziumba íratta be és bizonyára papnak szánta, de legalábbis valami szolíd polgári foglalkozást kívánt neki. A sors azonban közbe szólt. Miskolcon ugyanis éppen ez idő alatt épült fel és nyílt meg a legelső magyar színházak egyike, ahol Déryné is játszott. „Nem szükség festenem az első benyo-mást, mit a színház bűbájos képei tőnek egy falusi suhanc lel-kére, akit szerény sorsú szülői spártai szigorral és vallásos érzelmekben neveltek” - írja későbbi önéletrajzában Egressy Gábor. A puritán nevelés azonban eleinte még visszatartotta a színpadtól, míg újabb kényszerítő hatás nem érte. Önéletraj- zát így folytatta: „Az 1789-iki eszmék hozzánk is eljutottak. E szá-zad elején Felső-Magyarországban egy Czakó nevű protestáns pap a gondolat szabadságát a papi szószékről merte hirdetni s emiatt elvesztette hivatalát. Sok viszontagság után Miskolcon állapodott meg, s ott mint magántanító éldegélt, ha ugyan a nyomort élet- nek lehet mondani. Esténként bejárt hozzánk is az iskolába, hol mi, tógátlan theológusok, nyolc-kilenc kamarában, összesen harmincan-negyvenen laktunk. És ilyenkor az öreg beszélt nekünk sohasem hallott, igaz és nagy dolgokat. Az ámulat és csodálat megdermeszté idegeinket, s egész éjeken át nem jött álom szemeinkre. Mi volt ez?... A világosság legelső érintkezése az ifjú lélek szemeivel, azon pillanat, midőn az állati sötétség börtöne megnyílik, midőn a szűk határok eloszlanak és legelőször tekintünk a - végtelenbe. A tiszta, szabad lég, s ebben a lélek legelső szabad lélegzete. Nagy és elhatározó percek ezek az ifjú ember életében. Fordulópontok, melyek a cselekvő lélek mozgásának irányt szabnak. Elhatározzák tehát az én jövőmet is. A színpad hatása, mely eddig bizonyos démoni igézetnek látszott, most úgy tűnt föl előttem, mint a legnemesebb szükségérzetnek kielégítése. A legjogosabb érvek örömeit nem zavarta többé a »tilos«-nak erkölcsi érzete. Az eszményi szép iránti vonzalom ellenállhatatlansága az ész világánál lőn igazolva, szentesítve. Röviden: ezentúl színházi élményeimet görög és római klasszikusaim, eme legbecsesebb kincseim árán szereztem meg, hogy végre magam is utánuk költözzem - Thália templomá