Vers Halottak napjára

Egyedül sétálok kinn a temetőben,
lassan-lassan közeleg az est,
mindenütt, mint két könyörgő kar
tűnik elém egy-egy fakereszt.

Rajtuk koszorúk,- borostyánlevéllel,
s elmosódott régi-régi nevek.
Minden síron gyertyák, csonkán leégve,-
ellobbannak, mint az életek…

A síroknál a hozzátartozók
könnyes szemmel, némán álldogálnak,
gondolatban az elhunyttal együtt
egy régi, boldogabb időben járnak.

Amott egy sír bújik,- szegényen, árván,
senki nem sír felette könnyeket…
szomorúan, némán állok meg én,
olvasom a szúrágta betűket.

A Halottak napja a római katolikus egyházban az összes meghalt hívő emléknapja.
 Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg.