LALA: 33 nap a török félhold alatt (2005. július 16. - 2005. augusztus 17.)

Előzmények

A tavalyi, jól sikerült törökországi körutazás és nyaralás azzal fejeződött be, hogy be kell fejezni Törökország felfedezését, azaz a még felderítetlen részeire is rá kell szánni egy nyarat. Az előző utazás élményei is olvashatók a kalauzban a Bepillantás Törökországba(is)" cím alatt.
Mire kitavaszodott, már körvonalazódtak elképzeléseink. Az már biztos volt, hogy a csapat személyi összetétele változni fog, mert Balázs és Timi hosszabb időre Londonba költöztek, de Anita utazási szándéka töretlenül megmaradt, miként a Szandráé is. Az indulás tervezett időpontjának közeledtével feleségem, Szandra anyukája, Sumák is kezdte jelezni részvételi szándékát, de ezzel párhuzamosan Anita bizonytalanodott el.
Két nappal az indulás előtt még csak hárman voltunk a biztos pont, de szinte az utolsó pillanatra összeállt a csapat: Szandra (17), Anita (17), Anita húga Hajni (9), Sumák (38) és jómagam Lala (55). Társunk, az előző évhez hasonlóan a tetőboxal kiegészített Thália, na és a szükséges kemping-felszerelések. Német, angol, francia, román és orosz szerény nyelvismeretünket kiegészítettük egy kis törökkel is. Megtörtént a szükséges bevásárlás, beszereztük a tanár-és diákigazolványokat, útikönyveket és térképeket, gondoskodtunk a pénzváltásról is. Az újonnan beszerzett útikönyv szebb megjelenésű, színes, naprakészebb, mint a régi Panoráma-sorozat, de tartalom-és tényanyagában azt meg se közelíti. A költőpénz személyenként 150 euróban lett maximálva.
Kész volt a részletes útiterv, az alábbiak szerint. A böngészéshez nem árt térképet használni!

Útvonalterv - látnivalók

1. nap: 07.16. Szo. 1/0 Éjszakai utazás
18.00 Indulás Battonyáról, határátlépés (+ 1 óra időeltolódás) tankolás.
ARAD - TEMESVÁR - ORSOVA - TURNU SEVERIN - határátlépés előtt tankolás.
24.00 Vaskapu duzzasztógátján átlépés Szerbia-Montenegróba
RO km: 300

2. nap: 07.17. V. 2/1/1/3 (2. nap, az első helyen, a tervezett 3 napból az első) AKCAKOCA
Határátlépés után: KLADOVO - NEGOTIN - BREGOVO útvonal
YU km: 81 (-1 óra időeltolódás)
02.0 Belépés Bulgáriába (+ 1 óra időeltolódás) úthasználati díj és gk. fertőtlenítés fizetése.
BREGOVO - VIDIN - MONTANA - SZOFIA (körgyűrűn a város elkerülve, majd autópályán) - PLOVDIV - HASKOVO - AMARLI - SZVILENGRAD -KAPITAN ANDREEVO határátkelő. Kilépés előtt tankolás.

BG km: 550

11.00 Belépés Törökországba KAPIKULE határállomáson. Vízum kiváltása, gk. beléptetése, majd továbbutazás EDIRNE-be (kb.20 km)
Rövid pihenő, pénzváltás, az ARASTA-bazár és a SELIMILYE dzsámi megtekintése.

Edirne 1362-1453 között főváros. A dzsámi 1569-1575 között épült II.Selim szultán parancsára Ciprus elfoglalásának emlékére. 70,89 m. magas 4 minaret. Kupolája 43,28 m. magas és 31,28 m. átmérőjű. Magasabb, mint az istanbuli Aja Szofia. A világon is csak az Új-Delhiben található Kutup-minaret előzi meg.
13.00 A rövid pihenés után autópályán továbbutazás ISTANBUL - KOCAELI - DÜZLE útvonalon, majd a Fekete-tenger felé AKCAKOCA-ba.
17.0 Érkezés a kempingbe. Sátor felállítása, ismerkedés a környezettel, főzés.
TR km: 510
BATTONYA - AKCAKOCA km:1440

3. nap: 07.18. H. 3/1/2/3 AKCAKOCA
Pihenés, strandolás a FEKETE-tenger partján, főzés.

Abant-tó - Édesvizű krátertó a hegyek között, népszerű kirándulóhely. Vízszintje 1325 méterrel van a tengerszint felett, a tó legnagyobb mélysége 17 m.

4. nap: 07.19. K. 4/1/3/3 AKCAKOCA
Kirándulás AKCAKOCA- DÜZLE - ABANT-tó útvonalon.

Este főzés, készülődés a másnapi utazásra.
Km: 230

5. nap: 07.20. Sze. 5/2/1/3 ÜNYE

8.00 Indulás az AKCAKOCA - DÜZLE - BOLU - YENICAGA - ILGAZ - TOSYA - MERZIFON - AMASYA útvonalon. AMASYA-ban pihenő.

Amasya - A posztuszi királyok egykori városa a YESILIRMAK (zöld folyó) partján fekszik, meredek sziklafalakkal körülvéve egy széles kanyonban. Nevezetességei az i.e 4. századból származó KARAL KAYA MEZARLAN (királysírok) és a KIZLAR SARAYI (leányok palotája), valamint a Mirthiádész idejéből való erőd és a BEYAZIT dzsámi.

A pihenő és városnézés után továbbutazás az AMASYA - NIKSAR - ÜNYE útvonalon, ismét a Fekete-tenger partjára.
19.0 Érkezés a kempingbe. Sátorállítás, vacsora.
Akcakoca - Ünye km: 710

6. nap: 07.21. Cs. 6/2/2/3 ÜNYE
Pihenés, strandolás, ismerkedés a környékkel, főzés.

7. nap: 07.22. P. 7/2/3/3 ÜNYE
Pihenés, strandolás, kirándulás TERME-be, főzés, készülődés a reggeli utazásra.
Km: 80

8. nap: 07.23. Szo. 8/3/1/4 YUSUFELI

8.00 Indulás az ÜNYE - ORDU - GIRESUN - TRABZON tengerparti útvonalon, Trabzonban pihenő.
Trabzonból kitérő SUMELA-ba.

Trabzon - A várost i.e. 756-ban milétoszi hajósok alapították. Nevét négyszögletes (Trapezusz) sziklaformációjáról kapta. Nevezetességei a GÜLBAHAR HATUN dzsámi, az AYASOFYA templom-múzeum, a ZANGOS-patak és a SZENT ANNA templom
Sumela - A sumelai SZŰZ MÁRIA kolostor (HERYEM ANA MONASTIRI) a 14. században épült egy 300 m. magas sziklafal peremén, így már 1300 m magasan van a tengerszint felett.

SUMELA-ból a TORUL - GÜMUSMANE - BAYBURT útvonalon folytatjuk az utat, ahol ismét pihenőt tartunk. - BAYBURT nevezetessége az i.e. 1. században épült vár -
A pihenő után a BAYBURT - YUSUFELI útvonal következik.
19.0 Érkezés a kempingbe, sátorállítás, vacsora.
Az útvonal km: 610

9. nap: 07.24. V. 9/3/2/4 YUSUFELI
A város a CORUH folyó völgyében fekszik. Pihenés, ismerkedés a környékkel, kisebb kirándulás, főzés.

10. nap: 07.25. H. 10/3/3/4 YUSUFELI
Egész napos vadvízi evezés (rafting) a vad CORUH folyón. Este főzés.

11. nap: 07.26. K. 11/3/4/4 YUSUFELI
9.00 Kirándulás ERZURUM-ba. Visszafelé pihenő a TORTUM-vízesésnél (36 m. magas).

Erzurum - Nevezetességei: ULU (ATABEY) dzsámi, LALA MUSTAFA pasa dzsámi, 5. századi CITADELLA, RÜSTEN PASA karavánszeráj, YAKUTIYE MEDRESZE, CIFTE MINARELI MEDRESZE

17.00 Visszaérkezés a kempingbe, búcsúséta, főzés, készülődés a reggeli indulásra.
Km: 420

12. nap: 07.27. Sze. 12/4/1/2 DOGUBAYAZIT
8.00 Indulás a körutazás legtávolabbi pontjára az ARARÁT lábához, az egykori SELYEMÚT nyomán az IRÁN-i határtól 40 km-re fekvő DOGUBAYAZIT-ba.
YUSUFELI - GÖLE - KARS - ANI - KAGIZMAN - TUZLUCA - IGDIR - DOGUBAYAZIT útvonalon.
- KARS-ban a vár, ANI-ban az erődítményváros megtekintése -
17.0 Érkezés a kempingbe, sátorállítás, vacsora. Km: 400

13. nap: 07.28. Cs. 13/4/2/2 DOGUBAYAZIT
ISAKPASA SARAYI PALOTA megtekintése - 1685-1784 között 99 évig épült, 366 szoba -
Kirándulás AGRI-ba, a 96 km-re, 1632 m magasan fekvő városba.
A kempingben pihenés, főzés, készülődés a másnapi utazásra.
Km: 200

14. nap: 07.29. P. 14/5/1/3 EDREMIT
Indulás a VAN- tóhoz, mely 1700 m magasan terül el. Útközben rövid pihenő a MURADIYE-vízesésnél.
13.00-kor érkezés a Van-tó partján fekvő EDREMIT város kempingjébe.
Sátorállítás, pihenés, főzés.
Km: 176

15. nap: 07.30. Szo. 15/5/2/3 EDREMIT
Hajókirándulás a tavon AKDAMAR szigetre.
- 10. századi örmény templom - SZENT KERESZT -
Kirándulás HOSAP faluba. - HOSAP KALESI - Hosap vár, 1643. -
Délután pihenés, főzés.
Km: 130

16. nap: 07.31. V. 16/5/3/3 EDREMIT
Kirándulás VAN városba.
A kirándulás után pihenés, főzés, készülés a másnapi utazásra.
Km: 100

Van - 1727 m magasan fekszik. CITADELLA i.e. 9. századból, HASANKEYF türbe, ZEYNEL bey türbe, VÁR, EL-RIZK dzsámi, ULU dzsámi.

17. nap: 08.01. H. 17/6/1/3 NEMRUT DAGI

8.00 Indulás az EDREMIT - TATVAN - BITLIS - DIYARBAKIR - SIVEREK - NARINCE - NEMRUT DAGI útvonalon, útközben pihenőkkel.
BITLIS

Bitlis - Nagy Sándor i.e. 4. században építtetett várat 1545 m magasan. KIZIL dzsámi, ULU dzsámi.
Diyarbakir - VÁR - várfal a kínai után a leghosszabb, 349-ből, CONSTANTINUS, majd JUSTINIANUS császárok építették. BEHRAM pasa dzsámi, ALI pasa dzsámi, MALABAD híd a Tigrisen

DIYARBAKIR /TIGRIS folyó/
Komppal áthajózás az EUFRÁTESZ folyón.
19.00 Érkezés a Nemrut-hegyi kempingbe, sátorállítás, vacsora.
Km: 634

18. nap: 08.02. K. 18/6/2/3 NEMRUT DAGI
NEMRUT DAGI NEMZETI PARK
- 2150 m magasan KŐFEJEK, I.ANTIOKHOSZ sírhelye i.e. 1-2 századból, APOLLÓ ISTEN, FORTUNA ISTENNŐ, ZEUSZ feje. -
Este főzés.
Km: 100

Harran - A világ egyik legősibb települése, az Ótestamentum is említi. ÁBRAHÁM próféta, mielőtt PALESZTÍNÁBA vándorolt volna egy ideig itt élt, ezért "ÁBRAHÁM VÁROSÁNAK" is szokták nevezni. Tipikus MÉHKASSZERŰ HÁZACSKÁK. EGYETEM, ULU dzsámi, VÁR maradványai.

Sanli Urfa - ÁBRAHÁM szülővárosa - kurdok, arabok, törökök élnek. Zarándokhely a keresztények és a muzulmánok számára is. Számtalan mecset, kis tavacskákkal, bennük szentnek tekintett halakkal. Ábrahám születési helyének tartott BARLANG. Csadorba öltözött, hennával festett kezű asszonyok. 16. századi KARAVÁNSZERÁJ, "SZENT NEGYED", VÁR.

19. nap: 08.03. Sze. 19/6/3/3 NEMRUT DAGI
MEZOPOTÁMIAI KIRÁNDULÁS
HARRAN
SANLI URFA
Este főzés, készülődés a reggeli utazásra.
Km: 300

20. nap: 08.04. Cs. 20/7/1/4 TASUCU
Indulás a NEMRUT DAGI - ADIYAMAN - GAZIANTEP - OSMANIYE - ADANA MERSIN- TASUCU útvonalon, Gazianteptől autópályán.

Gaziantep - VÁR - 565 JUSZTINIANUS bizánci császár. 1200 m hosszú fal, 36 bástya. BOYACI dzsámi 1212.
Silifke - Barbarossa Frigyes itt fulladt a GÖKSU folyóba. ULU dzsámi, SULTAN RESIT dzsámi 184 m magas erőd, a SILIFKE KALESI.

17.0 Érkezés a FÖLDKÖZI-tenger partján fekvő TASUCU kempingjébe. Sátorállítás, ismerkedés a környékkel, főzés.
Km: 584

21. nap: 08.05. P. 21/7/2/4 TASUCU
Pihenés, strand, főzés.
22. nap: 08.06. Szo. 22/7/3/4 TASUCU
Egész napos HAJÓKIRÁNDULÁS
Este: SILIFKE városnézés.

23. nap: 08.07. V. 23/7/4/4 TASUCU
Kirándulás Törökország legdélibb pontjáig végig a tengerparton ANAMUR-ig. - 3.századi VÁR.
SILIFKÉTŐL ÉK-re: - CENNET VE CEHENNEM (Mennyország és Pokol) 135 m mély BARLANG. NARLIKUYU- barlang.
Este főzés, készülődés a másnapi utazásra.
Km: 300

24. nap: 08.08. H. 24/8/1/3 GÖREME

Indulás KAPPADOKIÁBA a TASUCU - TARSUS - UCUKISLA - NIGDE - GÖREME útvonalon.

Tarsus - SZENT PÁL szülőhelye, ANTONIUS és KLEOPÁTRA itt találkozott először - KLEOPÁTRA-kapu. ESKI dzsámi, ULU dzsámi, HÉT ALVÓ BARLANGJA.

15.00 érkezés a kempingbe, sátorállítás, ismerkedés a környékkel, főzés.
Km: 367

25. nap: 08.09. K. 25/8/2/3 GÖREME
KAPPADOKIA FELFEDEZÉSE
TEMPLOMVÖLGY, ZELVE (tündéri kémények), AVENAS, UCHISAR-erőd, KAYMAKLI (földalatti város), IHLARA völgy, SELIME, ÜRGÜP, CAVUSIN.
Este főzés.
Km: 200

26. nap: 08.10. Sze. 26/8/3/3 GÖREME
KIRÁNDULÁS az ERCIYES- vulkánhoz - ameddig lehet, autóval, majd felvonóval.
Este főzés.
Km: 300

27. nap: 08.11. Cs. 27/O (Göreme)
KAPPADOKIA LÉGI FELFEDEZÉSE, NAPFELKELTEKOR HŐLÉGBALLONOS KIRÁNDULÁS.
Pihenés, főzés, strandolás.
18.00 Induás az utolsó állomáshelyre, Istanbul érintésével a Fekete-tenger partjára, a Boszporusz bejáratánál fekvő KILYOS-ba - éjszakai utazás!!
GÖREME - KIRSEHIR - ANKARA

28. nap: 08.12. P. 28/9/1/4 KILYOS
9.00 érkezés a kempingbe ( a Fekete-tenger partján, Istanbul fölött 25 km-rel, felkapott üdülőhely). Sátorállítás, strandolás, pihenés, ismerkedés a környékkel, este főzés.
Km: 742

29. nap: 08.13.Szo. 29/9/2/4 KILYOS
EGÉSZ NAPOS VÁROSNÉZÉS ISTANBULBAN, VÉGIGAUTÓZVA A BOSZPORUSZ PARTJÁN.

RUHELIHISARI Erőd, a Boszporusz legkeskenyebb pontján. 3 hétemeletes bástyatorony, 30 m magas -1452- 600 m hosszú, 7m vastag fal.

BOSZPORUSZ FÜGGŐHÍDJA A török köztársaság alapításának 50. évfordulóján, 1973.október 29-én nyitották meg.A két parton 1-1 165 m maqgas acéltorony, a híd ívének hossza 1074 m, + 231 ill. 255 m felvezető viadukt = 1560 m hosszú, a negyedik leghosszabb a világon. A víztükör fölött 64 m magasan. 33,4 m széles. 1574 nap alatt készült el, 37 millió dollárba került.

DOLMABAHCE dzsámi Közvetlenül a Boszporusz partján. Kettős minaret, óratorony.

DOLMABAHCE SZERÁJ 1855-től az oszmán szultánok lakóhelye, itt nyilt meg az első török parlament 1877.03.19-én. 1938.11.10-én itt hunyt el Kemal Atatürk. Díszes kapu, trónterem, 200 terem. A középső szalonban Viktória királynő által adományozott csillár.

GALATA -híd GALATA KÖPRÜSÜ. Az Aranyszarv-öblöt íveli át. 1877-ben épült, 368 m hosszú, 26 m széles, 22 ponton nyíugszik. Éjjel 2-4 között felnyitják a hajóforgalomnak.

GALATA torony, Miniatürk parki (kilátás a városra, illetve Törökország 102 nevezetességének kicsinyített mása)

YENI dzsámi Új-dzsámi, EMINÖNÜ MEYDANI. A Galata híd lábánál a kikötő és a pályaudvar közvetlen közelében. 1663-ban készült el.

SIRKECI pályaudvar A SIRKECI MEYDANI Istanbul európai főpályaudvara.

KEMAL ATATÜRK álló bronzszobra. A szeráj-fok közvetlen közelében. KRIPPEL osztrák szobrász 1926. évi alkotása.

YEDIKULE (Héttorony) Héttornyú erőd. Kincstár, majd börtön volt. Török Bálint 1540-1550 között itt raboskodott. Belső udvarban van a "vérkút", a levágott fejeket ide dobták. ARANYKAPU

KIS AJA SZÓFIA Kücsük Ayasofia. A korábban halálraítélt Justinianusz emeltette.

AT MEYDANI Hüppodrom, lóversenytér, KÍGYÓ OSZLOP i.e.5. sz. 5,5 m márvány, 31 görög városállam neve. THEODOSIUS Obeliszk egyiptomi oszlop. 25,6 m lila gránit a Karnaki templomban állt i.e 1502-1448 . 390-től van Istanbulban. BEVONT obeliszk 32 m magas mészkő, Konsztantinosz emeltette. A római Cirkus Maximus mintájára 203-ban épült. 400x120 m, 40 sor ülés - 100 ezer néző.

SULTANAHMET dzsámi, KÉK MECSET I.Ahmet szultán 1609-1616 között építtette. A mekkai az egyetlen 6 minarettes, itt 7 volt tervezve. Fődzsámi 64x72 m 4608 m2, 43 m magas,33,6 m átmérő 2,6 m több, mint az Aja Szofia, 260 ablak. Szószék fehér márvány, a mekkai mása.

AJA SZÓFIA (HAGIA SOFIA) 404 Jusztinianusz. 10 ezer munkás, öt évig. Fát nem használtak. 361 millió aranyfrankba került. 1935 óta (Atatürk) múzeum. 7570 m2, a világon a negyedik legnagyobb templom (Vatikán, Sevilla, Milanó). Kupola 55,6 m magas, 31,88 m és 30,88 m átmérő. Imafülke oldalán 2 budai gyertyatartó. A bizánci keresztény kultúra megtestesítője.

YEREBATAN SARAY Elsüllyedt Palota - ciszterna. Zárt víztározó (527-565) Jusztinianusz, 141x73 m, 12 folyosó, 336 oszlop, 13,5 m magas.

TOPKAPU SZERÁJ 1456-1478. 1839-ig itt laktak a szultánok. 1923-tól közgyűjtemény, múzeumváros.

SÜLEYMANIYE dzsámi Négyminarettes nagydzsámi. Nagy Szulejmán 1550. 06.13. alapkőletétel. 936200 aranyba került, 1557-ben lett kész. Minaret 74 m magas, belső tér 60x57 m, 3500 m2. Kupola 53 m magas, 27,25 m átmérő.

CORA monostortemplom KARIYE dzsámi. 1500-ban lett dzsámi. Freskók, mozaikok.
Km: 240

30. nap: 08.14. V. 30/9/3/4 KILYOS
HAJÓKIRÁNDULÁS A HERCEG -szigetekre (BÜYÜK ADA )
Este FEDETT NAGYBAZÁR 65 utca, 200 ezer m2, 3300 üzlet. II.Mehmet alapította 1461-ben. 5 alkalommal égett le, legutóbb 1954-ben.

31. nap: 08.15. H. 31/9/4/4 KILYOS
Strandolás, pihenés, főzés

32. nap: 08.16. K. 32/O (Kilyos)
YILDIZ PARKI 1875-ben épült a szeráj, ettől kezdve a szultánok hívatalos székhelye, kis településhez hasonlít.

ÁZSIAI OLDAL
ANADOLU HISAN Erőd, 1395 I.Ferenc József, Miklós orosz nagyherceg, III.Napoleon felesége, Eugénia.

BEYLERBEY szultáni palota 1865, szép kilátás a Boszporuszra.
KIZ KULESI Leány-torony, szigeten. Már i.e. 500-ban görög vámállomás volt. Nyersolajtároló, világítótorony.

KADIKÖY hajókikötő A vasútállomás (Haydarpasa) közelében, SELIMIYE laktanya.

CAMLICA panoráma.

Indulás hazafelé, az Istanbultól már ismert útvonalon.
20.00 Belépés Bulgáriába, útdíj, fertőtlenítés, tankolás.
ÉJSZAKAI UTAZÁS
24.00 Szófia

33. nap: 08.17. Sze. 33/O
Szofia - Vidin - Negotin - Kladovo - Turnu Severin (tankolás) - Orsova - Temesvár - Arad ( tankolás )
10.00 Battonya
Kilyos - Battonya Km: 1237

Távolsági km: 6900
Helyközi km: 2600
Össz. Km : 9500

Útitervünk csupán egy keret volt, de mobil, menet közben változtatható. Tisztában voltunk azzal, hogy teljes mértékben az aligha kivitelezhető, de 75-80 %-os megvalósíthatóságában bíztunk, elvégre a tervezett 33 nap sem kevés.

Az utazás

Szombaton este fél nyolckor, több mint másfél órás késéssel sikerült elindulnunk - a női túlsúly nem hagyható figyelmen kívül. A határátlépés mindkét oldalon gyorsan megtörtént. Matricát nem kellett vásárolni, mert éves matricával rendelkeztünk. Annyi pénzt váltottunk, hogy elég legyen az oda- és visszautazáshoz szükséges tankolásra. Tele tankkal vágtunk neki Romániának. Temesvárig eseménytelen volt az utazás. Itt meglehetősen bonyolult terelő utat jelöltek ki az aktuális útépítés miatt. A további időveszteséget jelentősen növelte a várost követő, szintén útépítés miatti útlezárás, egyirányú forgalomirányítás.
A román-szerb határátlépést, - mintegy 280 kilométer megtétele után - ami egyébként zökkenőmentes volt, megelőzte egy shop-vásárlás (ital, cigaretta..) és tankolás, majd simán teljesítettük a bulgár határig előttünk lévő, alig több mint 80 kilométert. A szerb oldalon meglehetősen érdektelenül fogadtak és gyorsan ki is léptettek bennünket. Az ez ideig még mindig kihalt bulgár oldal most be volt dugulva. Szerencsénkre felismerni vélték csapatunkat, így megúsztuk egy rövidebb várakozással, de már így is hajnali négy óra volt, ezért a tervezett pihenőről lemondtunk. Az úthasználatért négy, az autó fertőtlenítéséért két eurót kellett fizetni.

Fortuna nem fogadott kegyeibe, mert a Szófiába vezető úton a hajnali-kora reggeli, forgalommentes időben is csak lépésben lehetett haladni a kockákban felszedett útburkolat jóvoltából. Igen jelentős késéssel értük el Szófia térségét, ráadásul a plovdivi leágazást is elnéztük egy kicsit.
Kapitan Andreevo határátkelőig zökkenőmentes volt az út és magunk mögött tudhattuk a mintegy 550 kilométeres bulgár szakaszt. Kilépés előtt beváltottunk 80 eurót, amiért 1,9-es árfolyamon 154 levát kaptunk. Számításaink szerint 1,8 levás üzemanyagárral ez az összeg fedezni fogja a bulgár szakasz üzemanyagköltségét, ezért kilépésre tele tankkal jelentkeztünk, kiegészítve egy kis bevásárlással. A kilépés egy órát vett igénybe, majd következett a török szakasz.
A belépés itt is egy óra hosszáig tartott. A vízumért személyenként 20 eurót, míg az autó fertőtlenítéséért 3 eurót kellett fizetni. Az edirnei pihenőt és városnézést a késés miatt a visszaútra halasztottuk, közvetlenül Istanbult vettük célba. Az autópálya használatáért kétszer fizettünk 5 eurót. Már a Márvány-tenger partján voltunk, amikor az addigi jó tempó átment araszolásba az autópálya felújítása miatt. Az alig 5 kilométeres szakaszt több mint két óra alatt tettük meg. Az ázsiai oldalra a második Boszporusz-hídon mentünk át, egy euró hídpénz ellenében. Hídpénzt csak menetben kell fizetni, jövetben nem. Kezdett sötétedni, ráadásul az eső is elkezdett szemetelni. Düzle-ig az autópályán haladtunk, majd leágaztunk a Fekete-tenger felé, mert Akcakocát szemeltük ki első célállomásnak.

AKCAKOCA

Ennek a tengerparti városkának a kiválasztása véletlenszerű volt, eddig saccoltuk kilométer teljesítő- és tűrőképességünket. A török szakasz valamivel több volt, mint 500 kilométer, az első etap pedig összesen 1465 kilométert tett ki, mint az egész utazás leghosszabb szakasza. Ösztönösen mentünk a tenger felé és rövidesen találtunk is egy kempinget- vasárnap, valamivel éjfél előtt. Szét se néztünk, nem kellett senkit se álomba ringatni. Hajnit az autóból úgy pakoltuk át a sátorba, hogy fel sem ébredt.
Reggel a fiatalokat hagytuk aludni, Sumákkal szemrevételeztük a kempinget, ami Marti névre volt keresztelve. Közvetlenül az aprókavicsos part mellett terült el, néhány lakókocsiból és nagyobb lakósátorból, meg pár kisebb sátorból állt. Kizárólag törökök lakták, csaknem családias alapon, mert mindenki mindenkinek az ismerőse volt. A vizesblokk bizony hagyott kívánnivalót maga után. Beautóztunk a városba, előbb csak a buszpályaudvarig. Itt benéztünk néhány üzletbe, kóstolgattuk az árakat. Egy középkorú embertől érdeklődtünk a centrum, azaz a sehir merkezi felöl. Készségesen felajánlotta, hogy bekísér bennünket, csak kövessük az autóját. A város központjában, egy biztonságosnak tűnő parkolóban váltunk el, közvetlenül a turista információs iroda mellett. Itt a tea mellé kaptunk néhány térképet és prospektust, majd megoldottuk az első pénzváltást is.
Tavaly még hol milliárdosok, hol milliomosok voltunk, de azóta megváltozott a helyzet, mert az 1 millió lírából nem lett csak egy, de használták a régi és az új pénzt is. 100 euróért 160 török lírát adtak, így a 240 forintért vett euró alapulvételével 1 líra 150 forintot ért. 1 liter 95-ös benzinért 2,60-at kértek, ami 390 forintnak felel meg. Ez az árfolyam, kisebb-nagyobb eltérésekkel végigkísért bennünket. A pénzváltásra jellemző, és ezt a későbbiek során is tapasztaltuk, hogy ezt a műveletet általában az ékszerboltokban bonyolítják le.
Néhány tízezres lélekszámú városról van szó. A lélekszámot a helységtábla, mint általában, itt is jelzi, de az a 90-es évek adatait tartalmazza, ami már rég nem igaz. A várost 3-4 tengeröböl veszi körül, homokos, kavicsos és sziklás strandok váltogatják egymást. Tengerparti sétánya hangulatos. Számtalan kisebb-nagyobb üzlet között sétálhat a látogató, új mecsetje és szabadidőparkja érdemel figyelmet.
Bevásárlás után mentünk vissza a kempingbe, ami a központtól hat kilométerre lehetett. A lányok is ébredeztek, majd főzés és strandolás következett. Este ismét bementünk a városba, most már teljes létszámmal.
Tévedtünk, hogy mi már ismerjük az utat, mert útépítés miatt alaposan eltereltek bennünket. 5-6 alkalommal mentünk még be a központba, de egy és ugyanazon útvonalon talán egyszer sem. A következő nap pihenésre és strandolásra volt szánva, de csak módjával, mert az elő-előbukkanó medúzák társaságát nemigen kedveltük.
Szókincsünk egy nyelvrokonságot igazoló szóval gyarapodott. Felszerelésünkhöz szükségem volt egy bilincsre. Kérdezősködés után mutatták, hogy hova menjünk és mondtak egy szép hosszú szófűzért, amit a boltig érve folyamatosan mondogattam magamban. Előadva a mára már elfelejtett szóremeket, a boltos csak bólogatott, de a bilincs nem akart előkerülni. Többszöri ismétlés után kikísért az üzlet elé és megmutatta cégtábláját, amin az én általam betanultak voltak feltüntetve, mintegy jelezve az üzlet jellegét, ami akár "műszaki cikkek, szerszámok, szerelvények boltja" is lehetett. A magyar változat előadása egy töröknek is biztosan feladná a leckét. Az üzletben természetesen megtaláltam a bilincset, mire a boltos szeme boldogan felragyogott, hogy kelepce!
Akcakocában kimondottan pihenni álltunk meg, amire három éjszakát szántunk. A harmadik este már ideje volt rendezni a pénzügyeket, így kifizettünk a kempingért 40 lírát. A városban vacsoráztunk, séta közben már szerdára, a másnapi utazásra és a következő állomásra, Ünyé-re gondoltunk.

ÜNYE

Akcakocából a már ismert dimbes-dombos, de jó minőségű útszakaszon autóztunk Düzléig, majd onnan autópályán haladtunk Boluig, az Ankarai elágazásig. Mi a Kursunlu- Tosya- Osmancik utat választottuk és itt tartottunk egy rövidebb, eszem- iszom- tankolok programot magába foglaló pihenőt. Társaságunkhoz jött egy idősebb úriember, megvendégelt bennünket teával, üdítővel, jégkrémmel és kellemesen elbeszélgettünk. Egyéni vállalkozásunk és útvonaltervünk kivívta elismerését. Amasyát figyelmünkbe ajánlotta, de az onnan Ünyébe vezető útszakaszt már nem ajánlotta. Hallgattunk rá és a Merzifon- Havza- Kavak- Samsun útvonalat választottuk, ami igazolta az ajánlást, a jó minőségű úton, viszonylag gyér forgalom mellett jól haladtunk.
Samsun meglehetősen nagy és forgalmas város, mindenhol útépítéssel és terelő utakkal. A motorházból, már korábban észlelni véltem, számomra nem tetsző zörejt, ezért kifelé haladva a városból, megálltunk egy korszerű Renault-szerviznél. A műszakvezető egy kedves hölgy volt, soron kívül fogadtak bennünket, körbefogták az autót, majd megnyugtattak, hogy aggodalomra semmi ok, nyugodtan mehetünk tovább. A tengerparti szakaszon végig gőzerővel folyt az autópálya építése - miként azt később tapasztaltuk, egészen Trabzonig.
Termén áthaladva, már kora délután Ünyébe értünk. A tengerparton haladva láttuk, hogy több kemping is van, nincs okunk bizonytalanságra, ezért egy rövid városnézést iktattunk közbe.
Ünye egy nagy tengeröbölben fekszik, még a délutáni forróságban is nyüzsgő életet élt. Tengerparti sétánya és kikötője mozgalmas. A város egy hétvégi zenei fesztiválra készült, ami a plakátok és transzparensek szerint már többéves múltra tekint vissza. A főtéren, a színpadépítés közvetlen közelében parkoltunk le, ahol a turista információs iroda is volt.
Érdeklődésünkre a Cinarsuyu nevű kempinget ajánlották, ami szerintük az egész Fekete-tenger partján a legjobb, a várostól nyolc kilométerre, Samsun felé haladva, jobb oldalt található, ez az utolsó kemping a városban ezen az úton. Számítógépen vizuálisan is végigkalauzoltak bennünket a kempingen. Valóban, kellemesnek tűnt.
Akcakocától Ünyéig 665 kilométert tettünk meg, ami egyáltalán nem tűnt fárasztónak, de azért jólesett kiszállni az autóból. A kemping tulajdonosa, Ali kellő barátsággal fogadott bennünket, végigvezetett birodalmán. Mintegy kilométer hosszú, homokos partszakaszon, erdős-fás részen terült el a kemping. Volt néhány apartman-ház, amit napi ötven euróért lehetett előre lefoglalni, egy kisebb bolt és egy tekintélyes méretű étterem, két nagy terasszal. A vizesblokk itt is elég szerény volt. A tulaj segítségével közvetlenül az étterem és bolt mellett választottunk helyet. Rajtunk kívül volt még néhány külföldi kocsi, de zömmel törökök laktak, akik közül többen Ali közelebbi-távolabbi hozzátartozói, családtagjai voltak.
Ali kurdszármazású, felesége Boszniában született. A megkülönböztetett figyelmet részben annak köszönhettük, hogy mi voltunk az első magyar vendég. A kemping Ali nyolc éves németországi munkájának gyümölcse, jól esett neki ismét németül csevegni. A magunk módján megfejtettük a Fekete-tenger nevének vélt eredetét is. A homok felszíne Napszűrkített volt, de a felszín alatt koromfekete.
Eredeti elképzelésünk szerint három napot terveztünk Ünyében lenni, ami végül is négy nap lett, azaz szombatig maradtunk. Többször bementünk a városba, részesei voltunk a fesztivál forgatagának. Látványos programokat szerveztek, a tengerparti sétányon árusok sátrai sorakoztak. Sorra kóstoltuk a kebab- gyümölcs- és édesség kínálatot. Akiknek nem jutott hely a főszínpadon, azok egy-egy sikátorban állították fel színpadjukat.

Ali kedvességére, már-már szeretetére jellemző, hogy naponta többször felkeresett bennünket, de soha sem jött üres kézzel, mindig hozott üdítőt, sört, édességet és gyümölcsöt. Abban a kivételezett bánásmódban volt részünk, hogy saját lakásának tusolóját használhattuk. Nemegyszer hajnalig beszélgettünk szinte mindenről, tíz-tizenöt fős társaságban, szinkrontolmácsolás mellett.A második este, éjfél körül az étteremben vendégül látott bennünket egy, szemre is guszta gyümölcstállal, majd másnap, mintegy húszfős társasággal, közösen reggeliztük az étterem teraszán, ami legalább húsz fogásból tevődött össze. A bolt állandóan rendelkezésünkre állt, elég volt rendezni utólag is a számlát. Az egyik nap a partra telepített ötven napernyőt és száz napozóágyat. Ezek fizetség ellenében voltak igénybe vehetők, de ez ránk nem vonatkozott. Volt a kempingben két, négykerekű homokfutó motor, melyeknek Hajni, Anita és Szandra szinte állandóan utasai voltak.

A sátrunk mellett volt az étterem esti műsorát szolgáltató énekesnő sátra, akit ottlétünkkor látogatott meg tízéves kislánya és a nagymama. Az énekesnő már túl volt fénykorán, annak idején, a szépség osztásakor, nem valószínű, hogy a sor elején állt, elnézve az orrát, mindig az jutott eszembe, hogy ki kellene porszívózni az autót. A gázsija napi száz euró volt, plusz ellátás. A látogatás inkább a mamára vonatkozott, mert a kislány leginkább velünk volt.
Ha legalább tíz apróság nem sündörgött körülöttünk, már kezdtünk aggódni népszerűségi indexünk miatt. A képeslapok postázását a gazda magára vállalta, saját költségén. Ha a szomszédos sátrak valamelyikénél főztek, mindig megkínáltak bennünket. A harmadik este említette Ali, hogy másnap egy csoport fog érkezni. Fogadásukra, az éj leple alatt megérkeztek a matracok és fel lett állítva tíz vadonatúj sátor.
Szombat este az étteremben egy ötszáz fős lakodalmat tartottak. Mi bent voltunk a városban a fesztiválon. Valamivel éjfél előtt értünk vissza a kempingbe, de Ali személyesen ügyelt arra, hogy a Thália helyét szabadon hagyják.
Érdekessége volt ennek a lakodalomnak, hogy éjfélkor a tengerparton tűzijáték volt, majd, mintegy vezényszóra, negyedórán belül eltűnt a vendégsereg. Mi még elbúcsúztunk vendéglátónktól, rendeztük számlánkat, és a négynapi kempingezésért fizettünk 40 lírát. Nemcsak ez az ár volt barátságos, hanem az ünyei négy nap is, sikerült összehozni egy nap túltartózkodást.

YUSUFELI

Vasárnap reggel igyekeztünk időben útra kelni, mert számításaink szerint mintegy hatszáz kilométeres út állt előttünk, ráadásul be volt tervezve egy rövid városnézés Trabzonban, illetve egy kitérő Sumelába. Trabzonig az út a Fekete-tenger partján vezetett, a már megszokott autópálya- illetve útépítés kisebb-nagyobb kellemetlenségeivel kísérve. Igaza lehetett Alinak, amikor azt mondta, hogy Törökországban jelenleg háromezer kilométer autópálya építése van folyamatban, ami az évtized végére el is fog készülni.
Trabzonban volt az első megálló, itt kanyarodott el az út a tengerparttól. A sumelai kiruccanás kicsit több időt vett igénybe, némi gyaloglásra is szükség volt. Kipróbáltuk kedvezményre jogosító igazolványainkat, így a belépőket megúsztuk 16 líráért. A kolostor, de leginkább az ott elénk táruló kilátás feltétlenül megérdemelte ezt a kitérőt.
Bayburtig ugyancsak jó minőségű úton autózhattunk, a negyvenfokos melegben jó szolgálatot tett a légkondi, mert a kocsiból kiszállva, bizony olvadt a talpunk alatt az aszfalt. Tankolás és a szükséges készletek feltöltése után aznapi úti célunk, Yusufeli felé vettük az irányt.
Útvonalválasztásunk (Bayburt- Pazaryolu- Ispir- Yusufeli) helyessége megkérdőjelezhető abból a szempontból, hogy a közel száznegyven kilométeres szakaszt csaknem négy óra alatt sikerült megtenni. Voltak kifejezetten jó útszakaszok is, de leérve a folyó völgyébe, az út már terepjárót igényelt volna. Az út minőségéért és az araszoló tempóért viszont kárpótolt a csodálatos panoráma.
Még célba érés előtt tapasztaltuk, hogy milyen gyorsan tud este lenni. Háromnegyed nyolckor még világos volt, de negyedkilenckor már koromsötét. A későbbiek során sem tudtuk lenyomozni, hogy hogyan jutottunk a városka központjába. Megálltunk az egyik vendéglő terasza előtt, és az egyik, szimpatikusnak tűnő fiatalembertől érdeklődtünk a kemping felől. Az útvonal-magyarázási kísérletnek az lett a vége, hogy beült a kocsijába, mi pedig hozzávetőlegesen hatszáz méteren követtük a kempingig. A napi kilométert jol saccoltuk meg, mert az Ünye- Yusufeli táv 670 kilométer volt. A gyors sátorállításban és berendezkedésben néhányan segítségünkre siettek. Pár méterre volt a sátrunktól egy étterem, valamint az igényes vizesblokk. Maradt még a shopban vásárolt hétcsillagos Metaxából is altatónak.
Másnap reggel, már nappali fénynél néztünk körül. A kemping egy gyümölcsös kertben volt, közvetlenül a folyó partján, két hegygerinc között, 1700 méter körüli magasságban. Volt néhány, három méter magas cölöpökre épített faház, társaságként pedig egy holland rendszámú lakókocsi. A kemping mellett volt egy szálloda is, különböző rendszámú kocsikkal. Könnyen betaláltunk a városba, amit kettészel a folyó.
A város lélekszámára utaló számadatot illetően nem volt kétségünk, mi is ötezer-körülire saccoltuk az itt-lakók számát. A bevásárlás nem okozott gondot, miként a pénzváltás sem.
Főzés és pihenés közben a raftingolás lehetősége felől érdeklődtünk. Kiderült, hogy a kempingnek is van egy csónakja és vezetést is vállalnak. A holland házaspár férfi tagja is társulni kívánt hozzánk azzal, hogy a szállodában lakó izraeli menye is jönne velünk, a fia viszont lábsérülése miatt nem. Másnap tízre beszéltük meg az indulást. Időközben a kemping létszáma kiegészült három német hátizsákos sráccal. Este a városban bóklásztunk, mindenki jól bírta a gyűrődést, ezért nem kellett korán lefeküdni.
A kemping tulajdonosa kezdetben nem tűnt túl szimpatikusnak, valószínűleg azért, mert jóval idősebbnek nézett ki valós életkoránál, idővel azonban egyre barátságosabb lett. A Metaxás üveg a kukába került, megbeszéltük a másnapi menetrendet és elfogadtuk a gazda Efes-meghívását is.
A vadvízi evezés előtt gondoskodtunk a bőséges reggeliről, majd tíz órakor elindult a holland- izraeli- magyar legénység, kiegészülve a két török kísérővel. A kemping terepjárójával vittek fel a hegyekbe, tetőn a csónakkal. Útközben megálltunk egy teázónál, majd következett a beöltözés és a csónak vízrebocsátása. Vezetőnk szerint 21 kilométeres evezés előtt álltunk. Rövid kioktatás és a vezényszavak megtanulása után birtokba vettük a folyót, ami néhány hete még, vízhiány miatt, hajózhatatlan volt.
A tavalyi raftingolás sokkal izgalmasabb és veszélyesebb is volt a mostaninál, de ennek ellenére mindenki élvezte, különösen Hajni. Az ötórás kirándulás során kellemesen elfáradtunk, jól esett a megkésett ebéd és a sör is.
Este rendeztük számlánkat, a három nap kempingért 55 lírát, a raftingért 120 eurót kellett fizetni. Nem ez volt a legolcsóbb.
Kissé meglepődtünk, amikor egy fiatal pár magyarul köszönt nekünk. Kiderült, hogy a fiú kolozsvári születésű magyar, barátnője német, és Németországban élnek, dolgoznak és tanulnak is. Hátizsákos turisták voltak, Grúziából jöttek, szinte minden elérhető közlekedési eszközt igénybe vettek. Hosszasan elbeszélgettünk, majd amit lehetett, összepakoltunk, készültünk a reggeli indulásra. Másnapi úti célunk, körutazásunk legtávolabbi pontja, Dogubayazit volt.

DOGUBAYAZIT

Igyekeztünk időben indulni, mert ismét előttünk állt több mint 500 kilométer, ráadásul kitérő is be volt ütemezve Aniba. A Yusufeli- Göle- Kars útvonal volt az első szakasz. Kars nem tartozik az emlékezetes helyek közé, csupán azért álltunk meg, mert volt olyan információnk, hogy Aniba csak külön engedéllyel lehet bemenni, amit Karsban, a rendőrségen lehet beszerezni. Viszonylag könnyen megtaláltuk a rendőrséget, a város központjában. Kedvesen fogadtak, telefonálgattak, majd közölték, hogy az engedéllyel nem ők, hanem az idegenforgalmi hivatal foglalkozik, aminek megtalálásához útbaigazítást adtak.
A hivatalban tudtuk meg, hogy július elsejétől már nincs szükség engedélyre, csak az egy napon túli tartózkodás esetén, amit a helyszínen lehet elintézni. Karsból Aniba 35 kilométeres, elfogadható minőségű út vezetett. A romváros előtti település borzalmas volt. Vályogból, szárított tehénlepényből épített viskók, bűz és irgalmatlanul sok légy fogadta a látogatót.
A romvárosba, szintén kedvezménnyel jutottunk be, mindösszesen 5 lírát kellett fizetni. Másfél órás sétálgatás és nézelődés a tűző napon, nem kifejezetten rendezett terepen, bizony nem mondható aznapi vágyunknak. Érdekessége ennek a helynek, hogy közvetlenül az örmény határ mellett fekszik, szabad szemmel is át lehet látni a túloldalra, lehet látni az őrtornyokban posztoló katonákat. Alkalmi idegenvezetőre is találtunk, aki egy szál cigarettáért kísérgetett bennünket. Kénytelenek voltunk a lepusztult település egyik boltjában néhány üveg ásványvizet és üdítőt venni.
A fakultatív program után, már nem kellett bemenni a városba, így a Digor- Tuzluca- Igdir útvonalon folytattuk utunkat kiszemelt célállomásunk felé. Az út végig jó minőségű volt, az elmaradhatatlan útépítésekkel együtt is. Kora délután érkeztünk Dogubayazitba. Ez a város török viszonylatban sem mondható túl kicsinek, annak ellenére, hogy legnagyobb példányszámú napilapunk, címlapján falunak nevezi, nevét pedig Dogubeyazitnak írja. Van repülőtere, korháza, néhány szállodája és egy szárazföldi katonai alakulata, rengeteg harckocsival.
A város közvetlenül az iráni határ mellett, az Ararát lábánál fekszik. Egyből fel akartunk menni a hegyre, a várostól 8 kilométerre fekvő szerájhoz, ahol egy kemping található, de erre még várnunk kellett, mert az egyetlen felfelé vezető út le volt zárva, útépítés miatt. A semmittevő időt városnézésre és bevásárlásra használtuk. A környezet nem volt túl bizalomkeltő, gyanús tekintetek, kétes kinézetű suhancok kísérték az idegent mindenhová.
Találtunk egy utazási irodát, ahol megnyugtattak bennünket, hogy néhány perc múlva szabad lesz az út. Igen ám, de közben, kihasználva az útlezárást, egy magas-daru, amit lehetetlen volt kikerülni, házat kezdett építeni. Az irodában megkínáltak teával és mutattak egy elkerülő utat. Itt tudtuk meg, hogy a kemping, az étterem és a hozzá tartozó hotel is az iroda vezetőjének, Saimnak a tulajdona.
Yusufelitől a Murat névre hallgató kempingig, az Ani-i kirándulással együtt 575 kilométer volt a távolság. Inkább egy pihenőhelyről, mint kempingről volt szó, ahol már állt az irodában megismert két koreai leány sátra. A kempingen egy kis patakocska, vagy inkább csak erecske folydogált keresztül, a szálloda előtt egy iráni turistabusz parkolt, meg néhány üzemanyagkannával megpakolt kisbusz. Az üzemanyag csempészet itt is biznisz, mert az egy dolláros olcsó iráni benzint 50 %-os felárral lehet értékesíteni, de még így is olcsóbban, mint amennyibe a török benzin kerül.
Mire Saim megérkezett, már mi is berendezkedtünk. A vizesblokk, sajnos itt sem volt az igazi. Este az étteremben vacsoráztunk, a tulaj társaságában. Az étterem néhány éve épülhetett, minden igénynek megfelelő színvonalú, este élő zene és kurd tánc szórakoztatja a vendégeket. Kétballábas részese lehettem ennek a produkciónak, de nélkülem jobban csinálták. Bőségesen megvacsoráztunk, üdítők és néhány sör mellett - a tulaj jóvoltából, barátságos 30 líráért.
A gazdával sokat beszélgettünk, minek eredményeként a kempingért nem is kellett fizetni. Elmesélte, hogy megfelelő kapcsolatai révén, pályázati pénzen építette birodalmát, ami még nincs teljesen kész, a tetőszerkezetet szándékosan hagyta félkész állapotban, a befejezéssel nem siet, mert így kedvezőbb az adózása és még további támogatások is csordogálnak. A pályázat feltétele volt, a kempingen átfolyó víz megóvása, ami itt hatalmas kincs a pásztoroknak. Vacsora közben megegyeztünk, hogy másnap végigvezet a szerájon, majd az iroda mikrobuszával körbejárjuk az Ararátot, amiért csak az üzemanyag árát kell, hogy kifizessük. Jóllakottan néztünk elé tizenegyedik kempingéjszakánknak.
Reggel, amikor felébredtünk, megkezdődött körutazásunk második harmada, azzal, hogy tervezett úticélunk legtávolabbi pontját sikerült elérni.
Indulás előtt a mosdóban találkoztunk három stoppos holland fiúval, akik Iránból jöttek. Elbeszélésük lényege az volt, hogy Irán sokkal olcsóbb, mint Törökország.
Gazdánk szakszerűen végigvezetett bennünket a szerájon, a belépőt is megúsztuk 15 lírából. Már maga a kilátás is megérte ezt a látogatást. Át lehetett látni Iránba. Az egykori selyemút nem valószínű, hogy a mai nemzetközi főút nyomvonalát követte, miként a mostani benzinút sem. A sápot akkor is leszedték, itt a szerájban, most, feltehetően ugyanilyen céllal, a szeráj melletti étterem látogatói között tűnnek fel az egyenruhás barátok. A kijáratnál Saim vett a leányoknak néhány apróbb ajándékot. Az Ararát-túrát délután kettőre beszéltük meg, így bőven volt időnk egy kiadós ebédet készíteni.
A megbeszélt időben előállt a mikrobusz, külön sofőrrel. Körbejártuk a hegyi utakon a Kis- és Nagy Ararátot, a két, 3923 és 5165 méter magas óriást, ahol a legmagasabb részeket hó borította. Útközben egy kis hegyi faluban megálltunk szabadtéri folyóügyeket intézni. Az idegen láttán pillanatok alatt eltűnt mindenki a legelésző kecskék, birkák és néhány kóbor kutya kivételével. A megállásnak az is oka volt, hogy Szandra szeretett volna Saim mellől elülni, mert Saim mindenáron szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Az út folytatásánál már én ültem Saim mellett, ami nem igazán tetszett neki. Ez abban nyilvánult meg, hogy mintegy durcás kisgyerek, elnémult, bőbeszédűségét felváltotta a hallgatás.
A következő megálló ott volt, ahol állítólag Noé Bárkája megfeneklett, most áll ott egy múzeum. A múzeum vezetőjét minden bizonnyal álmából ébresztettük fel, csaknem teljesen feleslegesen, mert látnivaló alig akadt. Egy faládából kialakított persely utalt arra, hogy a látogatásért vezekelni is lehet. Kihasználtam az alkalmat és megszabadultam az aprópénztől. Az érmék koppanásából egyértelmű volt, hogy szerény adományom nem talált társakra.
Eredeti elképzelésünk az volt, hogy kimegyünk a török- iráni határátkelőhöz, majd megnézzük a határ közelében lévő meteorit becsapódást, ami mellett vallási zarándokhely is található. Csapatunk személyi összetétele, maga a környezet, Saim megváltozott viselkedése, időközben feltűnően aktívvá vált telefonforgalma, arra intett, hogy kerüljük az esetleges bonyodalmakat, ezért programunkat lerövidítettük és visszamentünk a kempingbe. Kifizettük az Ararát-túrát, ami 80 lírába került. Egy kellemes meglepetés ért bennünket, mert feltűnt a Yusufeliben megismert kolozsvári pár. A városba már együtt mentünk be. Egy szőnyegkereskedés előtt találtunk biztonságos parkolóhelyet, amihez a tulajnak némileg még utcai kirakatát is át kellett rendezni. Ennek érdekében, az igazmondás terén, egy kicsit átmentem politikusba, mert megígértem, Allah utólagos megbocsátásában bízva, hogy később majd vásárolni fogunk.
A Saim-affér ellenére az étteremben vacsoráztunk, elmaradt a kivételezett bánásmód és a számla is az előző duplája, 60 líra volt, majd Saimtól is elköszöntünk. Amit lehetett, még összepakoltunk és abban egyeztünk meg, hogy reggel megpróbálunk időben indulni a Van tóhoz.

Van-tó, Nemrut hegy, BAYKAN

Másnap reggel, pénteken, a tizenkettedik kempingéjszakánk után, eredeti elképzelésünk szerint a Dogubayazit-Muradiye útvonalon haladtunk a vízesés felé. A pihenő alatt ismételten átgondoltuk útvonal-elképzelésünket.
Yusufeliben, kempingbeli holland társunktól kapott tájékoztatás szerint, a tó keleti partján nincs kemping, Van város sem érdemel különösebb figyelmet, de még az Akdamar szigeti hajókirándulás sem egy nagy durranás. Az is eszünkbe jutott, hogy nem egy turista információ is óva inti az egyéni turistákat a Van-környéki barangolástól. Mindezeket mérlegelve, átalakítottuk korábbi elképzeléseinket és a nyugati part felé vettük az irányt az Ercis- Adilcevaz- Ahlat- Tatvan útvonalon.
A tó keletkezésének körülményeit visszaigazolták a hosszú kilométereken át látható, hatalmas megkövesedett lávasziklák. Maga az út jó minőségű volt, Ahlatban, közvetlenül a tó partján találtunk egy szabadidőközpontot, ahol a személyzet sem volt ellene kempingezésünknek. Megállapodtunk az árban, majd a kiszemelt helyen parkoltunk le. Szerencsére a kipakolást megelőzte a környezet és a tó tesztelése. Történt ugyanis, hogy közölték velünk, hogy a hétvégén lesz egy fesztivál, amihez építették is a színpadot, ezért mégse tudnak nekünk helyet biztosítani. Nem túl jókedvűen szedtük a sátorfánkat és haladtunk tovább, Tatvan felé.
Alig hagytuk el a várost, amikor beleszaladtunk egy radarellenőrzésbe. A radar képernyőjét visszanézve, a három egymást követő felvétel szerint 51, majd 61 és 101 kilométeres sebességgel haladtunk. A rend őrei nem hitték el, hogy ilyen gyorsulással a forma 1-en lenne a helyünk, márpedig mi az istanbuli premiert már otthon, a képernyő előtt fogjuk nézni. Nem mi voltunk nyerő pozícióban, ami 92 líránkba került. Sajnálhattam, hogy önmagam előző évi tanácsát a gépkocsi beléptetésekor, nem fogadtam meg.
Tatvan nagyobbacska város a tó partján, de igazi kempingje nincs, csak néhány szabadidő parkja. Az egyik utazási irodában útbaigazítottak, hogy hol találunk kempinget, három kilométer távolságra. Követtük a menetközben megerősített eligazítást. Az aszfalt lassan elfogyott, igazi hegyi utakon a Nemrut hegy (nem azonos a kőszobrairól híres heggyel) belsejében találtuk magunkat, mintha nem is személykocsival lennénk. Mintegy tíz kilométer után, egy turistabusz idegenvezetője megnyugtatott bennünket, hogy jó felé járunk, meg fogjuk találni a kempinget is. Tizenöt kilométer után előttünk volt a kemping feliratú tábla, egy melegvizű krátertó partján. Nem ilyenre gondoltunk, ez egy igazi vadkemping volt, a legalapvetőbb komfort nélkül. Tisztességes felárral vettünk némi folyadékot, a tulaj barátságosan közénk ült. Bárcsak ne tette volna, mert a havi egyszeri tisztálkodása, minden bizonnyal másnapra esett. A leányok egyöntetűen arra szavaztak, hogy írjuk át a programot és menjünk tovább.
Tatvan mellett elhaladva Bitlis felé vettük az irányt. Ennek a városnak aligha van bármi köze is a gombafejűekhez, gyorsan sötétedett, a hegyek közt gőzerővel folyt az útépítés. A hírtelen jött sötétség és az útépítés porfellege gyorsan kifárasztotta a női szakaszt, mielőbb szállást kellett keresni.
Baykan nevű város központjában találtunk egy hotel feliratot, egy üzlet mellett-felett, valamivel este kilenc előtt. Hotellé minősítésekor nem lehetett csillaghullás, de úgy voltunk vele, hogy egy éjszakát valahogy majdcsak elleszünk. Az lett a vége, hogy a szálloda szolgáltatásaiból a, muszáj- folyóügyek intézésén kívül nem vettünk igénybe semmit, a tetőteraszon, a szabad ég alatt aludtunk priccseinken, két kurd család társaságában. Megadatott a lehetőség, hogy adatainkat a szálloda könyvébe személyesen írjam be.
A nyugovóra térést megelőzően Efes felöl érdeklődtem a tulajdonostól, aki úgy nézett reám, mint aki még nem látott fehér embert. Segítségemre sietett egy tizenéves fiú, aki intett, hogy kövessem. Egy biztosítási iroda cégtáblája alatti alagsor vasajtaja a megadott jelre kinyílt, és elénk-tárult egy aligha legális italraktár, teljes árubőségével. A leányok a szomszédos vendéglő teraszán ültek le pizzázni, engem az út másik oldalán lévő teraszra invitáltak az ott teázó férfiak. Valamennyien kurdok voltak, jól elbeszélgettünk, leginkább ők kérdezősködtek.
Hiába volt a fekete zacskó tele sörrel, abból csak úgy ihattam, ha a vasajtó mögé vonultam vissza. Két tehén bandukolt hazafelé asztaltársaságunk mellett, még egyet-egyet bele is bőgtek köszönésként a sötétségbe. Nem sokkal később egy éles füttyszó hasított a csendbe, mire asztaltársaim gyorsan elköszöntek. A számlarendezés közben szólalt meg az imára hívó müezzin, a korábbi füttyszó valószínű, hogy előrejelzés volt. Lefekvés előtt még Anitával megnéztük a közelben lévő dzsámit, ami lehet, hogy a város legújabb építménye volt. Előtte, a szabad ég alatt, szőnyegeken, legalább húszan feküdtek, valamennyien szemmel láthatóan beteg emberek voltak, talán a csodában, a gyógyulásban reménykedtek.
Reggel már hat órakor kipattantunk az ágyból, kifizettünk a szállásért 20 lírát, és sietősen távoztunk. Dogubayazittól Baykanig, a hegyi kitérővel együtt 440 kilométert autóztunk. Alig hagytuk el a várost, jobboldalt egy nagy parkoló mellett feltűnt egy igen kulturáltnak kinéző motel Előző este ehetett volna még egy kis türelmünk.

DIARBAKIR

A Van-tónál átrendezett programunk arra késztetett bennünket, hogy újraszámoljuk a szóba jöhető helyszíneket, és a még rendelkezésünkre álló időt. Úgy döntöttünk, hogy megnézzük a kurdok fővárosát, Diarbakirt, és kedvező benyomás esetén esetleg elidőzünk néhány napot a kőfejes Nemrut hegy előtt. A hegyek dombokká szelídültek, jó minőségű, csaknem egyenes úton, jó tempóban lehetett haladni. A város előtt elhaladtunk egy színvonalasnak látszó, nagyobb szabadidő-komplexum előtt, majd átkeltünk a Dicle, azaz Tigris folyón. Hagytuk, hogy a forgalom ösztönösen vigyen bennünket a centrum felé. A tábla kiírása szerint a városnak ötszázezer lakója van, később mondtak ötmilliót is, az igazság valószínűleg a kettő között lehet.
Feltűnő volt az állandó katonai, rendőri, fegyveres jelenlét. A központban, a rendőrség előtt parkoltunk le, amit az ott posztoló őrszem meg is engedett. Informálódás, érdeklődés és rövid séta után a városfalat követve, az egyik kapunál szolgálatot teljesítő rendőrtől érdeklődtünk kemping felől, felhasználva a nálunk lévő, még Akcakocában kapott prospektust is. Az egyik, ötcsillagos jelöltet részesítettük előnyben. A rend őre igen segítőkész volt, mobilján a Caravan Seray névnél lévő számot hívta, néhány percig beszélgetett, majd útbaigazított bennünket. Így jutottunk vissza, a jövetben már megpillantott, kellemesnek ítélt helyre.
A főbejáratnál lévő két alkalmazottnál próbáltunk tájékozódni, de csak annyit sikerült megtudni, hogy ez nem kemping, autóval be se lehet hajtani. Ekkor érkezett meg a főnök, akivel rendőrünk telefonon beszélt. Megmutatta a terület hátsó bejáratát, melyről, rövid várakozás után, lekerültek a lakatok.
Ahova bevezettek bennünket, ott volt egy nagyobb közösségi sátor, egy játszótér és 8-10 cölöpökre épített, 3x3 méteres, tető nélküli, leginkább ládára emlékeztető, fából készített, pihenésre berendezett alkalmatosság. Mi voltunk az egyedüli sátoros vendégek, jól jött a rendőri segítség.
Berendezkedés után felderítettük a terepet. Az egész terület gusztusosan volt parkosítva, a közepén egy állatkert volt, néhány hétvégi ház, vendégház, vendéglők, szökőkút, játékterem, majd kissé távolabb, három medence, büfé, csúszdák, kabinok, tusolók és vécék. Nem csoda, hogy első látásra is megtetszett a hely, más jellegű strandolásra egyébként se valószínű, hogy a környéken lett volna lehetőség. Napi 20 lírában egyeztünk meg.
Délután még főzőcskéztünk és ismerkedtünk a személyzettel. Szombat lévén, benépesült a strand is, de női fürdőző csak elvétve akadt. Kiderült, hogy a strandra a mi helyjegyünk nem érvényes, oda külön belépőt kell váltani, személyenként napi 15 líráért. Tudtuk, hogy ennek valahogy másként kell, hogy legyen. Baykantól Diarbakirig, a közbeiktatott városnézéssel együtt a távolság barátságos kétszáz kilométer volt.
Már kezdett sötétedni, amikor kérésünkre kinyílt a hátsó bejárat, mi pedig beautóztunk a nyolc kilométerre lévő városba. A központ közelében találtunk egy őrzött parkolót, mi pedig sétálgattunk. Minél sötétebb lett, annál inkább fogyott biztonságérzetünk. Kilenc óra körül vettük észre, hogy két motoros rendőr követ bennünket, majd meg is állítottak minket. Némi nyelvi nehézség árán tudatták velünk, hogy ők este tízig vannak szolgálatban, tovább már nem tudnak ránk vigyázni. A késői órákban egyáltalán nem biztonságos a város, ezért jobban tesszük, ha visszamegyünk szálláshelyünkre. Nem esett nehezünkre megfogadni tanácsukat. Még autóztunk egy keveset a városban, de nem sokkal tíz után már a sátrunk mellett parkolt a Thália, majd a büfé mélyrehatóbb tanulmányozása következett.
A vasárnap pihenésre volt szánva, előtte azonban tisztázni kellett egy-két dolgot. Strandbelépővel együtt négy napért 120 lírában egyeztünk meg. A városba még két alkalommal mentünk be. Meglátogattunk egy vidámparkot, ami esti kivilágításban igen látványos volt, de nappal már a szürke valóságát mutatta. Felfedeztünk egy európai színvonalú bevásárlóközpontot is.
Naponta több alkalommal is átsétáltunk az állatkerten, utunk mindig a majomketrec felé vezetett. A ketrecben egy kétéves, Charlie névre hallgató, barátságos és játékos csimpánz volt, Sumák kedvence, állandóan etette-itatta. Közeledésünket messziről felismerte, mindig kapott tőlünk valamit, egyedül a citromot nem fogadta el. Jópofa volt, amikor az útikönyvet lapozgatta, nézegette a képeket. Időközben megtudtuk azt is, hogy az egész objektum egy négyfős, fiatalokból álló társaság tulajdona. Pályázati támogatást állatkert létesítésére kaptak, majd abból nőtt ki a teljes szabadidőközpont.
Az egyik tulajdonost Asisnak hívták, de ő is folyamatosan dolgozott, leginkább a büfében. Volt a személyzet közt egy 13-14 év körüli, Ali névre hallgató kissrác, aki állandóan kereste társaságunkat. Bármire szükségünk volt a főzőcskézéshez, csak hozzá kellett fordulni. Ha locsolta a füvet, megtalálta az alkalmat arra is, hogy lemossa az autónkat.
Egyszer, kurd gyerekek adtak zenés-táncos műsort, részükre a mi közelünkben főztek szabadtűzön. Ali gondoskodott róla, hogy véletlenül se maradjunk éhen. Késő este plédeket hozott, holott harmincfokos meleg volt, majd azok helyett kellemesen hűtött ásványvizet. Amikor már nem tudott mivel kedveskedni, fogott egy galambot, hogy azt ő meg én, közösen engedjük szabadon, mert ezzel nemcsak a galambot szabadítjuk ki fogságából, hanem magunkkal is jót teszünk. Sumákot mamának, engem papának szólított, állandóan bújt hozzánk. Az utolsó nap, inge alól, egy verseskötetet húzott elő, ami számunkra, természetesen nem mondott semmit. Ekkor tudtuk meg, hogy a verseket apja írta. Szülei egy évvel korábban autóbalesetben haltak meg, ekkor fogadták be mindenes fiúnak. Testvéreiről se tudja még, hogy hová kerültek. Ragaszkodása, így már érthetővé vált.
A kurdokra kezdetben jellemző a bizalmatlanság, de később kinyílnak, és végtelenül kedvesek tudnak lenni. Elmondásuk szerint Törökország 70 millió lakosából legalább 25 millió a kurd. Szerintük a török és a kurd jól kijön egymással, de a politikának szüksége van rá, hogy bármikor, ahogy érdeke kívánja, kijátssza a kurd-kártyát, és azt bármire felhasználhassa.
Négy nap után, augusztus harmadikán, szerda reggel indultunk tovább a Nemrut hegy felé. A pakolásnál szinte mindenki segíteni akart, útravalóul teával kínáltak bennünket. A személyzet a hátsó bejáratig kísért, ami most már a kijáratunk volt. A kis Ali szeme csillogott, de lehet, hogy nem csak az övé.

NEMRUT-HEGY

Nem kellett bemenni a városba, jó tempóval haladtunk, de nem kellett sietni, mert számításaink szerint, csak mintegy kétszáz kilométeres út állt előttünk a Diarbakir- Siverek- Narince útvonalon. Úgy terveztük, hogy az Eufráteszen (Firat) történő kompátkelés előtt fogunk tankolni, de tévedtünk, mert nem volt benzinkút. Hét líráért átkompoztunk a folyón, igazi élmény volt látni ezt a nagy folyamot. Sajnos a későbbiek során sem volt benzinkút, csak a Nemrutra vezető elágazás előtt, amikorra már csaknem kiszáradt a tank. Itt viszont pechünk volt, mert a kutas napok óta nem kapott üzemanyagot. Megpróbált előcsalogatni némi naftát, de az legfeljebb fél liter lehetett. Motorkerékpárja tankjával se volt szerencsénk. Kísérletet tettünk a Kahtába vezető úton, 20 kilométerre lévő kutat elérni. Sikerült, így megkönnyebbülten vágtunk neki a hegynek, hogy a négy kemping közül kiválasszuk a számunkra legmegfelelőbbet.
A harmadik kemping panorámája, rendezett környezete és a kedves tulaj az én tetszésemet megnyerte, de a leányok hiányolták a medencét, ezért továbbálltunk. Alig egy kilométerre volt a következő megálló, egy 52 lakásos, új motel, étteremmel és medencével. Ez nem kemping volt, de megengedték a sátorállítást. Három napban egyeztünk meg, 120 líráért, amiből 60 volt a kemping, és ugyancsak 60 a másnapi kisbuszos Nemrut kirándulás, a nemzeti park (Milli Parki) belépőjével együtt. A vécé és fürdőszoba használat az egyik motel-lakásban volt biztosítva. A Diarbakir- Nemrut szakasz 230 kilométerre sikeredett.
A motel tulajdonosa egy harmincegynéhány éves úr volt, aki objektumát, talán mondani sem kell, valamilyen pályázat útján építette. Egy beképzelt, Nagy Arc volt, aki már elfelejtett a földön járni. Próbált velünk kapcsolatot kialakítani, de nyájas stílusa nem tetszett, ezt a véleményét Sumák nem is rejtette véka alá. Este jött egy buszos német csoport, az ő társaságukkal együtt vacsoráztunk az étteremben.
A Nemrut hegy állítólag naplementekor és napfelkeltekor a legszebb, de mi délelőtt tízkor indultunk a motel kisbuszával és sofőrjével. Nem ajánlott ezt a húszperces utat személykocsival megtenni, bár nem lehetetlen. A hegy lábáig lehetett a busszal felmenni, ahol volt egy kávézó, étterem, büfé és parkoló. A monumentális szobrokhoz, melyek a világörökség részei 1987 óta, egy félórás hegymenettel lehetett felsétálni.
A kirándulás nem tartott tovább három óránál, a busz sofőrje nagyon kedves és figyelmes volt, egy dinnyével ajándékozott meg bennünket. Ebédelés után beautóztunk a közeli Kahta városkába.