Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A Perles de Tahiti G.I.E-t  a Francia Polinéz kormány 1993-ban hozta létre azzal a céllal, hogy az egymásnak egyre nagyobb konkurrenciát jelentő gyöngyipart és az állandóan változó nemzetközi piacot racionalizálja, a fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységeket összefoglalja. Ezen kívül feladata nemzetközi szinten a fogyasztók és az ékszerészek tájékoztatása a Tahiti gyöngyről.  A Perles de Tahiti egy non-profit szervezet, költségvetésének forrása az exportálandó Tahiti gyöngyök gramjai után fizetendő  200 Francia polinéz frank (2 USD) adó, melyből 130 frankot a kormány, míg 70 frankot a Perles de Tahiti kap.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->A Tahiti gyöngy hírének megtartása érdekében a Perles de Tahiti évente számos nemzetközi vásáron képviselteti magát, így Bázelben, JCK kiállitáson  Las Vegasban, Vicenza Oro-n, a Hong Kongi Ékszer- és Óravásáron, Iberjoya-n, Kobei nemzetközi ékszerkiállításon, az AFTA drágakőkiállításon Tucsonban. <!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Azonban a Perles de Tahiti megalakulása óta a legnagyobb mérvű promóciós rendezvény a Tahiti Gyöngytrófea Verseny.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->A PERLES DE TAHITI G.I.E. 1998-ban határozta el a Tahiti Pearl Trophy megrendezését, melyre első alkalommal 1999-ben került sor. A benevező országok ötvösei először a hazai versenyen vetélkednek, majd a kategóriánkénti első helyezettek kerülnek a nemzetközi zsűri elé. 1999-ben a tizenkilenc országból beérkezett 83 ékszer  nemzetközi zsűrizése Tahitin történt, majd onnan szállították az ékszereket Párizsba, ahol a Le Printemps áruház világhírű kupolatermében rendezték a gálaestet. A résztvevőkön kívül 9 TV-társaság és a világ legnagyobb divatdiktátorai is megjelentek. A műsorra Tahitiről 35 táncost és zenészt hoztak, akik a szigetvilág hangulatát biztosították. Majd következett a nemzetközi díjak kiosztása, az első helyezettek egy Lalique szobrot kaptak. A díjnyertes ékszereket a neves divatcégek manökenjei mutatták be, a teremben felállított vitrinekben pedig a meghívottak a többi ékszerben gyönyörködhettek, így Varga Miklós ötvösmester csodálatos collierjében is.

A II. Tahiti Pearl Trophy-n már 26 ország vett részt és 172 darab nemzeti első helyezett ékszereiből választotta ki a nemzetközi zsűri a kategóriánkénti három legjobbat. A zsűrizés 2002 júniusában a vicenzai kiállítással egy időben a híres Michelangelo palotában történt, majd három hónappal később került sor a gálára New Yorkban. Tekintettel az egy évvel korábban végbement drámai eseményekre, lényegesen szerényebb formában, mint két évvel korábban Párizsban. Mind a két verseny nemzeti és nemzetközi első három helyezett ékszereiről a PERLES DE TAHITI egy reprezentatív könyvet adott ki. A magyar ötvösök egy különdíjat és egy harmadik helyezést kaptak. Az alábbiakban kis ízelítő a legszebb ékszerekből.

Varga Miklós

 

   

 

Puskás Lóránd

Bartha Lajos

 

 

 

Bartha Lajos

Bárd Zsuzsa

 

 

Nyékes Ilona

 

Nyékes Ilona

 

 

 


Nyékes Ilona

Nagy Dániel

 

 

Lőrinczi Zsuzsanna

Komjáthy Tibor

 

 

Komjáthy Tibor

Vargáné Venczel Beáta

 

 

Fakó Dorottya

Rónai Attila

 

 

    A III. Tahiti Pearl Trophy-n a részvevő országok száma 35 volt. A  8 fős nemzetközi zsűri 2004 júniusában, szintén Vicenzában több, mint 300 ékszerből választotta ki a tíz kategória első három  helyezését. A nemzetközi gálára szeptember 21.-én Hong Kongban került sor, ahol három magyar sikernek lehetünk tanúi: Különdíj kategóriában 2. helyezést kapott a SPENDOR  cég által készített ékszertelefon, valamint medál és férfi ékszer kategóriákban harmadik helyezést nyert Hegedűs Zoltán és Falvay Balázs. A legsikeresebbek a japán, francia, olasz, spanyol, libanoni és a brazil ötvösök voltak. <!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

 

    

Bartha Lajos - Gyűrű I. helyezett

Falvay Balázs - Férfi ékszer I. helyezett

 

 

 

Bartha Lajos - Nyaklánc I. helyezett

Nyékes Ilona - Garnitúra I. helyezett

 

 

Hegedűs Zoltán - Medál I. helyezett

 

Müller Imre/M. Bánfalvi Rita - Karkötő I. helyezett

 

 

 

Ráski Orsolya - Kiegészítő I. helyezett

Nyékes Ilona - Fülbevaló I. helyezett

 

 

Rónai Attila - Bross I. helyezett

Tamás Lóránt - Gyöngysor I. helyezett

 

 

Horváth Attila - Gyűrű II. helyezett

Wassermann Péter - Nyaklánc II. helyezett

 

 

Genius Art - Kiegészítő II. helyezett
Férfi Ékszer II. helyezett

Gösser Katalin - Garnitúra II. helyezett

 

 

 

Komjáthy Tibor - Medál II. helyezett

Reikort Alexa - Bross II. helyezett

 

 

Nyékes Ilona - Karkötő II. helyezett

Wassermann Péter - Gyűrű III. helyezett

 

 

Splendor Jewellery - Külön Díj (Special Prize)
 Férfi ékszer III. helyezett

Vargáné Venczel Beáta - Nyaklánc III. helyezett

 

 

 

Nagy Dániel - Garnitúra III. helyezett

Sztanojev Miléna - Medál III. helyezett

 

 

 

Szelestey Éva - Karkötő III. helyezett

Végh Annamária - Kiegészítő III. helyezett

 

 

    Nemzetközi helyezést a következő tervezők/ötvösök kaptak:Special Prize II. helyezés A Splendor Jewellery ékszertelefonja Medál III. helyezés Hegedűs Zoltán medálja

Férfi ékszer III. helyezés Falvay Balázs férfigyűrűje

A korábbi gyakorlattól eltérően a III. Tahiti Pearl Trophy (TPT) versenyről két kiadvány készült. Az egyik minden résztvevő ország első három helyezettjének ékszereit mutatja be, a másik pedig a nemzetközi helyezetteket. A 3. Tahiti Gyöngytrófea verseny nemzetközi gálaestje szeptember 21.-én a Hong Kong-i Convention and Exhibition Centerben került megrendezésre. Az esemény rendezésében a PERLES DE TAHITI mellett első alkalommal részt vett a legnagyobb francia polinéz gyöngyfarmer, Rober Wan úr cége, a Tahiti Perles is. Ennek oka az, hogy 2004 júniusában őt választották meg a Perles de Tahiti elnökének.

A gálán a nyerteseken kívül jelen volt számos televízió, ékszer- és divat-magazin munkatársa. A gálát a Perles de Tahiti vezérigazgatója, Martin Coéroli nyitotta meg, megköszönte a több ezer tervező és ötvös részvételét és átadta a díjakat.

Majd egy divatbemutató következett, mely során a modellek bemutatták a nemzetközi helyezést elért ékszereket. A műsor befejezéseként Robert Wan Úr nagyra értékelte a verseny alkalmából készült ékszereket, gratulált a nyerteseknek, majd röviden vázolta a Tahiti gyöngy jelenlegi helyzetét, főleg azt a tényt, hogy 2000 és 2004 között mintegy négyezer kilóval csökkent a Tahiti gyöngy mennyisége és a két nappal korábban ugyanott megrendezett gyöngyaukció eredményeként kb. 8%-al nőtt az A-osztályú kerek gyöngy ára.

4. Tahiti Gyöngytrófea verseny

TAHITIAN PEARL TROPHY

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

 

A IV. Tahiti Pearl Trophy-n a részvevő országok száma 36-ra emelkedett. A nemzetközi zsűrizésre most is Vicenzában került sor, ahol a zsűri 320 ékszerből választotta kis a tíz alapkategória, valamint a különdíjkategória első három helyezettjét. Megszületett, amire 1999 óta vártunk: medál kategóriában első helyezést nyert Bartha Lajos. Hegedűs Zoltán pedig egy 17mm-es gyöngyöt tartalmazó brossal második helyezést ért el.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

A nemzeti verseny 1., 2. és 3. helyezett ékszerei a PERLES DE TAHITI honlapján a Tahiti Pearl Trophy menűpont alatt találhatóak.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

36 ország több mint 6.000 tervezője indult a 4. Tahiti Gyöngytrófea versenyein. Kb.600 tervező kapott díjat nemzeti/regionális szinten, ezekből 198 került a nemzetközi zsűri elé 2006-ban.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

A nemzetközi díjátadó ünnepségre 2006 szeptember 25.-én a Divathét keretein belül a reprezentatív milánói akváriumban került sor. Száz fős nemzetközi VIPk számára megtartott szupervacsora után következett a reggelig tartó parti, ahol Tahitiről kizárólag erre az eseményre érkeztek a táncosok és zenészek.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Bartha Lajos, medál kategória nyertesünk Tarita Brando (Marlon Brando özvegye), Tuki Brando (M. Brando unokája) és

Martin Coeroli (Perles de Tahiti vezérigazgatója) társaságában

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Bartha Lajos Serena Miazzo, az olasz PR-manager társaságában

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Bartha Lajos nyertes medálja a 2. és 3. helyezett medálok között

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--> <!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Parti  polinéz táncosokkal

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Bartha Lajos első helyezést kapott medálja

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--> Hegedűs Zoltán 2. különdíj helyezést elért brossa<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Az V. Tahiti Pearl Trophy verseny szabályai csupán annyiban változtak, hogy a jelentkezéssel egyidejűleg a készítendő ékszer rajzát is be kell küldeni. Szervezés szempontjából viszont komoly változást jelent, hogy a Kelet-európai országok ötvösei egy un. regionális versenyben mérik össze tudásukat. Ez az alábbi országokra vonatkozik: Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna. Mint e terület képviselője mindent tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy azon országok ötvösei is tudomást szerezzenek a versenyről, ahol eddig nem volt. A feladat nagyon nehéz, mivel ezen országok többségében nincsenek olyan szakmai szervezetek, melyek a verseny hirdetésében részt vennének.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--> 5. TAHITI   PEARL TROPHY5. TAHITI GYÖNGYTRÓFEA VERSENY2007/2008<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

A PERLES DE TAHITI G.I.E., mint Francia Polinézia gyöngyiparának érdekképviseleti és promóciós tevékenységét koordináló testülete ötödik alkalommal rendezi meg a TAHITI GYÖNGYTRÓFEA  versenyt. A verseny végrehajtása két (nemzeti, vagy regionális és nemzetközi) szinten történik. A korábbi gyakorlattól eltérően Budapesten nem csupán a magyar, hanem 10 országot összefogó, un. kelet-európai régió ötvöseinek versenye kerül megrendezésre. Ez a regionális verseny nem új, hiszen az USA és Kanada , valamint a közel-keleti országok ötvösei eddig is egy-egy regionális versenyben mérték össze tehetségüket, ügyességüket. A nemzetközi versenyre 2008-ban kerül sor.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->A 4. Tahiti Gyöngytrófea versenyen (2005/2006) 33 nemzetközi és 198 nemzeti (regionális) díj kiosztására került sor, 36 országon belül a résztvevők száma meghaladta a hatezret. A nemzetközi zsűrizés és gála 2006 szeptember 23. és 25. között Tarita Brando elnökletével zajlott, ahol a magyar ötvösök az eddigi legnagyobb sikert könyvelhették el: egy nemzetközi első és egy második helyezést nyertek.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->A Tahiti Gyöngytrófea nem csupán egy verseny, hanem a nemzetközi szinten díjazott ékszerek számára annak a lehetőségnek biztosítása, hogy a PERLES DE TAHITI standjain bemutatásra kerüljenek a legnagyobb ékszerkiállításokon,  pl. New York, Hong Kong, Las Vegas, Kobe, Bázel, Vicenza, Madrid, stb. Ezen kívül az ékszerek több tucat magazinban megjelentek.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

A Tahiti Gyöngytrófea verseny célja: lehetőséget adni az ékszertervezőknek, ötvösöknek és ötvös tanulóknak, hogy a Tahiti gyöngy forma- és színbeli sokféleségét kihasználva ötleteiket megvalósítsák. A kelet-európai régió versenyét a Perles de Tahiti a Nemesfémművesek Országos Ipartestületével együtt rendezi meg.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->A VERSENY SZABÁLYAI<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->I. A 2007/2008-as verseny témája: A CSILLAGOK ÉNEKE. Az elmúlt versenyekhez hasonlóan ez nem jelenti azt, hogy csak ilyen témájú ékszerrel lehet indulni, értékelésnél azonban előnyt jelenthet!<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

II. Csak az országban bejegyzett vállalkozással rendelkező ötvös, szakiskola tanulója indulhat. Egy cég max. két főt nevezhet, személyenként max. három darabbal. Egy személy egy kategóriában csak egy ékszert jelölhet meg. A korábbiaktól eltérően a nevezéssel együtt a tervezett ékszer minél élethűbb rajzát legkésőbb 2007 május 31.-ig meg kell küldeni Bielek Elemér címére lehetőleg postán, vagy E-mail címére.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->A jelentkezők által leadott adatok kezelése bizalmasan történik. Amennyiben a jelentkező anyagi lehetőségeinek hiányában nem tudja az ékszert elkészíteni, úgy szponzor segítségét veheti igénybe. Ebben az esetben annak nevét fel kell tüntetni.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->III. A nevezett ékszer korábban nem vehetett részt más versenyen, fényképe nem jelenhetett meg újságban, nem lehet más ékszer utánzata.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->IV. Az ékszer bármilyen formájú (kerek, félkerek, félbarokk, vagy barokk), színű, de csakis jó minőségű (A-, vagy B+ osztályú), legalább 8.0mm átmérőjű Tahiti gyöngyöt tartalmazhat.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

V. Az ékszerben felhasznált Tahiti gyöngy(ök) értéke az ékszer összes anyaga értékének több, mint felét kell képviselnie, mely szabályt kevesen tartják be, így most sem kell hozzá mereven ragaszkodni. Viszont nagyon kérem a jelentkezőktől, hogy komolyabb értékaránytalanság esetén ezt a tényt felém jelezzék!

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->VI. Kategóriák: 1.Gyűrű2.Férfi ékszer3.Nyaklánc4.3-darabos garnitúra5.Medál6.Bross7.Karkötő8.Kiegészítő (bármi, amit viselni lehet)9.Fülbevaló10.Gyöngysor<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->Ez utóbbi kategória esetén egy olyan gyöngyökből készült sorról van szó, mely semmiféle nemesfémet, vagy drágakövet nem tartalmazhat.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->VII. Az ékszerek leadásakor CD-n mellékelni kell az ékszer nagy felbontású (300 d.p.i.), profi minőségű, fehér háttérrel készült fényképét.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->VIII. Az ékszerek zsűrizése két szakaszban történik: a jelentkezéssel együtt leadott rajzok alapján a zsűri jóváhagyhatja, hogy a nevezett darabot a jelentkező elkészíthesse. Ez több esetben problémát jelenthet, hiszen nem mindenki rendelkezik kiváló rajzkézséggel, mely tényt a zsűri rugalmasan fogja kezelni. Az előzsűrizésre 2007 június első felében kerül sor. Pozitív értékelés esetén a jelentkező megkezdheti az ékszer elkészítését, az ékszereket 2007 október 10.-ig kell az AUROLUX Kft-nél (1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 37 sz. 77-es épület) leadni. A kategóriánkénti első helyezett ékszer részt vesz a 2008-ban megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen. A nyertesek az ékszer fényképét a nemzetközi zsűrizés befejezéséig a sajtóval nem közölhetik.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->IX. A Budapesten megtartott regionális versenyen a nyertesek (a legutóbbi versenyhez hasonlóan)  az okleveleken kívül kapnak egy eredeti polinéz kézműipari terméket.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->X. A nemzeti/regionális versenyen első helyezést elérő versenyzők kötelesek az ékszert a 2007/2008 év során a Perles de Tahiti-nek rendelkezésre bocsátani, majd ugyanez vonatkozik a nemzetközi helyezést elérő ékszerekre is, melyeket a Perles de Tahiti 2008/2009 során számos nemzetközi ékszerkiállításon bemutat. <!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->XI. A verseny nevezési díja ékszerenként 5.000.- Ft, mely összeget a nevezéssel együtt kell befizetni.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->Jelentkezési lap beszerezhető:<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->AUROLUX Kft, 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 37 sz. 77-es épület<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->ACKOFF Kft (Pearlgallery-Bielek), 1089 Budapest, Rezső tér 13 (1/210-44-37)<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Bielek Elemér 3529, Mikes Kelemen u. 12<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->Jelentkezési lapok  és az ékszerek rajzának leadási határideje: 2007 május 31Jelentkezési lapok és a rajzok leadási helye:<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->ACKOFF Kft, vagy Bielek Elemér miskolci címe<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->Az ékszerek leadásának határideje: 2007 szeptember 21. az AUROLUX  Kft-nél.Regionális zsűrizés és gála: október 5-én a Belvedere Galériában (Bazilika mellett). Kérem, hogy a résztvevők 14 óra 30-tól 14 óra 45-ig a Galériában megjelenni szíveskedjenek. Az ünnepélyes eredményhirdetés, oklevelek és ajándékok átadása 15 órakor kezdődik, majd a média képviselői készítenek interjút az általuk kiválasztott versenyzőkkel. 17 óra és 20 óra között állófogadás. Október 6-án 10 óra és 17 óra között a versenyen részt vett ékszerek kiállítása a nagyközönség számára.<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->Bielek ElemérPerles de Tahiti Képviselője<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->3529 Miskolc, Mikes Kelemen u. 12Tel/Fax: 46-367-678Mobil tel: 30-265-8460Home page: www.pearlgallery-bielek.hu

E-mail: pearlgallery@freemail.hu

Címkék: divat

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu