Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Mélyebbre a gyökerekhez

Binder Károly és a letisztulási folyamat

A magányos Binder. Bő húszévi pályafutása alatt több mint harminc nagylemezen szerepelt, általában zenekarvezetőként vagy meghatározó személyiségként. Zeneszerző, zongoraművész, több nemzetközi díj birtokosa, tizenhárom éve tanít a dzsessztanszakon. Nagy formátumú muzsikus, a hazai dzsessz- és kortárs zenei élet markáns alakja, aki pályája során az új zenei irányzatok, az eltérő zenekultúrák és kompozíciós rendszerek szintézisén fáradozik. Binder Károly mégis afféle magányos farkasként él és alkot.

– A korábbiakhoz képest mostanában kevesebbet lehet hallani önről. Mivel foglalkozik?

– Többet szerepelek külföldön, legutóbb Törökországban adtam két nagy sikerű koncertet, legközelebb Londonban lépek fel, Ankarába pedig visszahívtak mesterkurzust tartani, illetve az ankarai dzsesszfesztiválon fogok szólóban játszani. Az időm nagy részében azonban új zenékkel, zenei korszakokkal ismerkedem, és ezzel együtt változik, mélyül a zeneszerzői gondolkodásmódom, a zenével való kapcsolatom. Bartók alkotói pályája közepén nyilatkozta: biztosan tudja, mely oldalágakat, hajtásokat kell lenyesnie ahhoz, hogy a növény gyökere még mélyebbre hatoljon, és az ágai az égig érjenek. Magam is tudom, melyek azok a zenék, irányzatok, stílusok, amelyeket el kell vetnem, és melyek azok, amelyekkel igazából foglalkoznom kell. Ha végigtekintünk a művészettörténeten, bármely stílust, irányzatot egy idő után a túlburjánzás, az ornamentizálás jellemez, azt pedig mindig a letisztulás, az egyszerűsödés, a megfoghatóbbá válás időszaka követi. Mindenkor is a zene széles birodalmából merítettem, ezt most sem vetem el, ha minőségről van szó, bármire nyitott vagyok, de úgy érzem, egy letisztulási folyamat közepén tartok.

– Tudna esetleg konkrétumokat is mondani?

– Például az összhangzattan mélyebb ismerete vagy a különböző népzenék mélyrehatóbb tanulmányozása. Foglalkozom vezényléssel, partitúrákkal, olyan dolgokkal, amikkel korábban nem kerültem szoros kapcsolatba. Ez új dimenziókat, gondolkodásmódot, látásmódot, kommunikációt jelent a zenémben. Annak ellenére, hogy a dzsessz a legnyitottabb műfaj, improvizatív és befogadó, megvan a maga sajátos szótára, nyelvezete. Ezt a nyelvet szeretném igazából gazdagítani, mondjuk kétszeresére növelni a szókincsét, megújítani és integrálni a műfajt – a komponált zenékkel egyenrangúvá tenni.

– Tavaly szeptember óta a Gonda János által 1965-ben alapított, 1990 óta főiskolai szintre emelt dzsessztanszak vezetője. Mennyire nehéz az örökség, és mennyire kívánja megreformálni az intézményt?

– Harminchat éve működik a tanszak, Gonda tanár úr áldásos és önfeláldozó munkájának köszönhetjük, hogy itt tartunk. Hogy ez a folyamat lassú volt-e vagy gyors, erről inkább nem beszélek. Az iskola járta a maga kijelölt útját, 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – ma egyetem – Budapesti Tanárképző Intézetének dzsessztanszaka lett. Ami nagyon nagy dolog, mivel a világban kevés helyen oktatják főiskolai szinten a dzsesszt. A zeneoktatás legmagasabb fokán viszont nem nagyon akarnak tudomást venni a zene ilyen fajta megközelítéséről. Mindig felvetődik a kérdés, miként tanítsák az improvizációt és a dzsesszt, ha igazából nem tudják, hogyan kell megközelíteni azt. Az igazi kihívás tehát az, hogy a műfaj oktatását a legmagasabb szinten kell megvalósítani. Ennek a folyamatnak talán az első lépése, hogy Debrecenben, az ottani Liszt Ferenc Konzervatóriumban – mely a debreceni tudományegyetem része – bevezetik az improvizáció oktatását. Ötéves beosztásban. Az első évben a barokk improvizációval foglalkoznának a növendékek, másodikban a bécsi klasszikával, a harmadikban a romantikával, a negyedikben a romantika utáni időszakkal, illetve a huszadik századi zeneszerzői és improvizatív technikákkal, az ötödik évben pedig a dzsesszel. Minden témakörre más és más tanárt kértek fel, a dzsesszt magam vállaltam, megírtam hozzá a kétéves tantervet.

– A dzsessztanszéket sokan támadják, elsősorban azért, mert szerintük ott nem muzsikusokat, inkább zenei szakmunkásokat képeznek, magyarán a növendékek szellemi képzésére kevésbé ügyelnek.

– Ez így nem igaz. Amíg konzervatóriumi szinten működtünk, lehet hogy érték ilyen kritikák az iskolát, de amióta integrálódtunk a felsőoktatásba, tantárgyi struktúránk alkalmazkodott a többi hasonló intézményhez, például filozófia, esztétika, pszichológia is helyet kap a speciális tantárgyak mellett. Mindig szükségünk van jó muzsikusokra, de ugyanakkora szükségünk van elméleti szakemberekre, tanárokra, pedagógusokra is. Kétségtelen, hogy az igazán nagy tehetségekből itt is, ott is kevés van. A dzsesszoktatásban a tanárok naprakész munkáját várom el. A tudásra, az emberségre, a szorgalomra, a kitartásra helyezem a hangsúlyt. A tanszakon a jövő kreatív, improvizatív muzsikusait kell nevelni, és megfelelő pályára állítani. A technikai és zenei tudáson túl egyfajta világlátást, gondolkodásmódot átadni nekik. Szeretném azt is, hogy ne csak gyakorlati muzsikusokat képezzünk, hanem elméleti szakembereket, kritikusokat, dzsessztörténészeket is, akik nagyon hiányoztak, hiányoznak a hazai kulturális életből. Mennek tehát előre a dolgok, sajnos nem mindig olyan tempóban, mint ahogy azt szeretnénk. A dzsessztanszaknak például máig nincs saját épülete. Jelenleg az újpesti Ady Endre Művelődési Központban dolgozunk, amely nem alkalmas a főiskolai nívójú oktatásra.

– Említette, hogy alkotói munkássága újabb állomásához érkezett. Gondolom ennek eredménye hamarosan lemezen is kézzelfoghatóvá válik.

– Változnak, alakulnak a műveim, legalább nyolc-tíz új kompozícióm van, egyedül az idő kevés ahhoz, hogy velük foglalkozzam. A preparált zongorára írt lemezem második része már kész, igazából a nyolcvanas évek eleje óta állandóan jelenlévő, működő problémakör számomra: hogyan lehet a zongorából más hangzást kihozni, hogyan lehet a hangokat másként rendezni, és indirekt módon egzotikumot létrehozni.

– Saját anyagai mellett mások munkáit is időről időre megjelenteti. Honnan ez a késztetés, hisz ezek a CD-k rendkívül lassan és kis példányszámban fogynak.

– Huszonnyolc lemezt adtam ki eddig, egyik sem üzleti vállalkozás. Ha valamelyik esetleg hasznot hozna, akkor abból újabb kiadványok születhetnek. A tevékenységemet küldetésnek fogom fel, értéket szeretnék létrehozni, megmenteni, megőrizni, úgy hogy másokon is segítek és felkarolom a fiatal tehetségeket. Így jöttek létre Kutas Zsolt, Blahó Attila, Lakatos Orsolya, Oláh Kálmán, Márkus Tibor, Szabó Dániel, Lakatos Ágnes lemezei. Ami a jövőt illeti, Nagy János barátomnak például már kész Balassi-lemezanyaga, nekem tetszik, szívesen kiadnám. Szabó Dánielnek megjelentetném azt a szólóanyagát, amelyikkel megnyerte tavaly a montreux-i dzsesszzongoraversenyt. További terveim között szerepel Faragó Béla szerzői lemeze, ő tanárkollégám, tisztelem és becsülöm a munkásságát. Egy régi tanítványom, Lévay Péter pedig jelenleg fizikusként, egyetemi tanárként, elméleti kutatóként Ausztráliában dolgozik, és hihetetlenül jó zenéket ír. Bartóki világ, de saját kompozíciók. Két évtized után találkoztunk újra, feljött hozzám, és ott egyvégtében végigzongorázott egy nagylemeznyi anyagot.

– Az ön pályáját mindig egyfajta magányosság jellemezte. A muzsikus, aki zömében szólókoncerteket ad, esetleg duóban játszik, de zenekarral sosem.

– Nem tudnék ma eltartani egy zenekart, megélhetést biztosítani a számukra. De valami csoda folytán decemberben mégis megtartom a Retropolis című albumom élő bemutatóját, mely nem kis apparátust mozgósít. Természetesen a zongora életem meghatározó hangszere, így a darabjaim mindig a zongorából indulnak útjukra. Nagy örömömre az elmúlt két évben új partnerre találtam, Borbély Mihály barátommal dolgozunk együtt, aki ugyanazt a nyelvet, a – szavaival élve – felhangrendszert használja, amit én. A klasszikus zene, a népzene és a dzsessz ugyanolyan egységet alkot nála, mint nálam. Most dolgozunk második közös albumunkon, melyet terveink szerint jövő tavasszal jelentetünk meg.

J. B. Sz. (Forrás: Népszabadság)

Címkék: jazz

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu