Hivatalosan nálunk senki sem beszél szegénységről.

Állítólag azért, mert az emberek félnek ettől a fogalomtól, az éhezést, éhínséget juttatja eszükbe.

A hivatalok inkább körülírják a jelenséget, anyagi rászorultságról, szükséghelyzetről beszélnek, s rendszerint azokat sorolják a szegények közé, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a minimálbér összegét. A statisztika szerint nálunk 561 ezer személy, azaz a lakosság 10,4%-a nem éri el ezt a jövedelmi szintet.

Az Európa Tanács olyan embereket, családokat, közösségeket sorolt a szegények közé, akiknek, illetve amelyeknek anyagi forrásai annyira korlátozottak, hogy kirekesztik őket az adott országban minimálisan elfogadható életstílusból. Az Európai Unióban szegénynek tartják azt, akiknek jövedelme nem éri el a háztartások átlagos jövedelmének 60 százalékát. Az unióban nagyjából minden hatedik polgárt szegénynek tartanak. Teljes számuk megközelíti a 60 milliót.

 Forr a világ körülöttünk. Minden változik, tombol a szabad rabláson alapuló versenyes kapitalizmus, az infláció ki tudja már hogy hányadik X-be lépve vágtat a fejünk felett, a totális és kíméletlen versenystratégiák az élet minden területén véres áldozataikat szedik.

A versenytűrőbb lelki alkatúak beszállnak és egyre nagyobb vagyonra, hatalomra tesznek szert, a törékenyebbek, békésebbek pedig kiszállnak

.

A szegények közvetett módon munkaalkalmat teremtenek a középosztály számára. Mivel a szegényekről úgy gondolják, hogy szocializációjuk elégtelen, hogy veszélyesek vagy valamiképpen nemkívánatosak, vagy társadalmilag elfogadható viselkedésre kell őket átképezni, vagy el kell különíteni őket a társadalom érdemteljesebb csoportjaitól. Mindeme tevékenységeket különböző szakképzett dolgozók végzik, közöttük sok értelmiségi. Ily módon az érdemtelen szegények hozzájárulnak ahhoz, hogy akadjon munkalehetőség szociális munkások, pszichológusok, viselkedésmódosító szakértők, rendőrök, bírók, börtönőrök számára – sőt még a társadalomtudósok számára is, akik kutatásokat végeznek a "legalul lévők" körében.

A szegénység egyik fő oka a munkanélküliség.

 Persze megjelenésében szerepet játszik az adott állam szociális hálója is. Szakértők szerint a szegénység közvetlenül összefügg a tartós munkanélküliséggel és a szociális rendszer jellegével, amely a szegénység csapdája is lehet. Amennyiben a szociális segélyezés rendje viszonylag kielégítő jövedelmet nyújt, a segélyezettek nem feltétlenül keresnek maguknak munkát, különösen ha itt-ott még illegálisan is jövedelemre tehetnek szert.

A szegények gyerekeit úgy tartják számon, hogy a lepusztult körzetek általános iskoláira kiterjesszék a reformokat – illetőleg, hogy egyáltalán pénzt költsenek rájuk. Jóllehet véget nem érő viták folynak arról, hogy mit is kellene tenni az elszegényedett körzetek általános iskoláinak felzárkóztatására, a végeredmény mindig az, hogy édeskevés történik. Hasonlóképpen, a szegényeknek szánt egyéb közszolgáltatásokat – például a szociális lakásépítést vagy a segélyezést – sem igazán látszik szükségesnek jobbítani, hiszen e rendszerek kudarca mindig megmagyarázható azzal, hogy az érintettek nem tartják karban a lakásukat, nem hajlandók kereső tevékenységbe fogni.

Hatékonynak azt a szociális rendszert tartják, amely nem a tétlenségért fizet, hanem az ilyen vagy olyan segélyt csak akkor folyósítja, ha a címzett valamilyen tevékenységet fejt ki, és javítani igyekszik munkaerőpiaci helyzetén.

A szociális reform ilyen irányban halad, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a reform után már nincs szükség bizonyos fokú szolidaritásra azokkal, akik objektív okok miatt nem képesek megszerezni a túléséshez nélkülözhetetlen jövedelmet.

Megértően kell viselkednünk különösen azok iránt, akik betegség vagy fogyatékosság miatt képtelnek művelődni, szakmát tanulni.

A szegények alkotják a munkaerőnek azt a "tartalékseregét", amely elég magasan képes tartani a munkanélküliségi arányokat ahhoz, hogy a keresetek alacsonyan maradjanak.

Sajnos, a szegények sorait bővíti majd az új nyugdíjrendszer is, amely nagyjából a ki mennyit ad, annyit kap elvre épül. Azok, akik többnyire munkanélküliek voltak, és szociális segélyből éltek, ettől a rendszertől aligha várhatnak “tisztességes” nyugdíjt.

Az új rendszer már nem ismeri a minimális nyugdíjt, amely eddig a létminimum 1,1-szeresének felelt meg.  A statisztika szerint a jelenleg állásban levő idős emberek mintegy egyötöde keres az országos átlagbér felénél kevesebbet. Feltehetőleg ők lesznek azok, akik mint nyugdíjasok a szegénységküszöb alá kerülnek. Ha valami még segíthet rajtuk, az a reform utáni szociális háló.

 Magyarországon súlyosbodnak a megélhetési gondok. A megélhetési költségek drasztikus emelkedése, és az alacsonyan tartott bérek, juttatások, segélyek miatt egyre több család és egyedülálló ember léte és egészsége válik veszélyeztetetté.  A szegénység terjedése nem csak az érintettek létét sodorja veszélybe, hanem az egész ország normális fejlődését is hátrányosan befolyásolja 

. 

     Három-három és fél millióan élnek a létminimum küszöbén, illetve a létminimum alatt. A létminimum  összegből nem biztosítható a folyamatos életvitelhez szükséges igen szerény szükségletek kielégítése sem.  A létminimum környékén élők fogyasztásában döntő részt képvisel az élelmiszer és a háztartási energia. Mindkettő ára gyorsabb ütemben növekszik, mint a fogyasztói árindex. Az élelmiszerárak tényleges emelkedését a mezőgazdasági termelői árak grasztikus  növekedése jelzi a legjobban  A háztartási energiaforrásokon belül a földgáz ára gyakorlatilag megduplázódott az elmúlt két évben.

A szegények közvetlen gazdasági funkciókat is ellátnak, mivel segítenek kielégíteni az illegális, mégis keresett javak iránti keresletet,

A szegényeknek, mivel nincs papírjuk megfelelő képzettségről, vagy úgy gondolják róluk, hogy nem rendelkeznek a megfelelő habitusokkal (pl. pontosság vagy munkaerkölcs), eleve nem kínálnak nekik munkaalkalmat, s tényszerűen kizárják őket a munka piacáról. Ezzel összhangban a kormányzat nem munkanélküliként számol velük, ami azzal jár, hogy a munkanélküliségi ráta alacsonyabbnak, a gazdaság "egészségesebbnek" tűnik fel, mint amilyen valójában.

    Semmiféle hivatalos adat nem áll rendelkezésre, statisztikai kimutatás nem készült a regisztrációból kikerült munkanélküliek, az alkalmi és/vagy feketemunkából élők, a lumpenek, a koldusok és a hajléktalanok jövedelemforrásáról és annak alakulásáról.

 Ez a szélsőséges szegénységben élő réteg fiatal pályakezdőkből, a cigánykisebbség általános iskola 8. osztályát sem végzett rétege és azon idősebbek közül kerül ki, akik nem szereztek akkora munkaviszonyt, hogy valamilyen állami támogatásban részesülhessenek. Ilyen mélyszegénységben - napi 500-1000 forintból -  kb. 1,2 millióan tengődnek Magyarországon.

    Az elszegényedési folyamat kísérő jelensége az egészségi állapot idő előtti megromlása és a korai halálozás rendkívül magas aránya. A létminimum alatt és a mélyszegénységben élők körében hatványozottan jelentkeznek a daganatos-, a szív- és érrendszeri, a mozgásszervi és a depressziós megbetegedések, sokkal magasabb az alkoholisták és a dohányzók aránya. . A szívinfarktus aránya több mint a háromszorosa volt a szegények körében, mint a gazdagok között. Mozgásszervi betegség miatt orvoshozfordulók aránya is növekedett. 

     A daganatos, a szív- és érrendszeri, továbbá az immunrendszeri megbetegedések szempontjából a krónikus stressz jelenti a legsúlyosabb veszélyforrást, a krónikus stresszt pedig elsősorban a súlyosbodó megélhetési gondok, a létbizonytalanság, a megalázottság érzése, a lelki traumák idézik elő.

Az ilyen egyén teljesen elveszti a talajt a lába alól, alkoholizál, elmagányosodik, elszigetelődik, szorongóvá és depresszióssá válik. Ördögi körbe kerül

.

 A szegény rétegek körében tapasztalható depressziós megbetegedések aránya pontosan a duplája a magasabb kategóriákhoz tartozó depressziósokénak. Ugyanakkor súlyos veszélyeztető tényező, hogy a depresszióban szenvedő szegények közül alig 20 százalékot kezelnek. Ez arra utal, hogy a szegények a kívántnál jóval alacsonyabb arányban fordulnak orvoshoz. Ebből egyes politikai körök azt a következtetést vonták le, hogy nincs szükség olyan intézményekre, mint amilyen az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és az Addiktológia.

 Az alábbi következtetéseket lehet levonni a kialakult helyzetből: 

1.      A társadalom több mint egyharmadát (létminimum alatt és mélyszegénységben élők) sújtó létbizonytalanság miatt hazánkban súlyos testi, szellemi és érzelmi leépülés tapasztalható

2.      Azok, akik 1995-ben szegények voltak, mára még szegényebbé váltak, romlott az egészségi állapotuk és romlottak életkilátásaik.

3.      Alapvető emberi jogok sérülnek, az egészséges élethez és a biztos megélhetéshez való jog.

4.      A megélhetési gondok súlyosbodását a megélhetési költségek rohamos emelkedése, és az alacsony szinten tartott, csökkenő vásárlóerejű jövedelmek okozzák. (Nemzetközi összehasonlításban is kirívónak számít, hogy miközben hazánk az utolsó helyre szorult az OECD tagállamainak sorában a bérek és a fizetések tekintetében, a bérekre és fizetésekre kivetett 51 százalékos adózással az éllovasok között szerepel a jövedelem elvonása tekintetében.) 

5.      A megélhetési gondok kiéleződése a társadalmi igazságtalanság elmélyülésével párosul: Magyarországon nemzetközi méretekben is kirívóan csökkent a dolgozóknak és a rászorulóknak juttatott hányad a megtermelt hazai értékből (GDP). (Az OECD 30 állama közül nálunk nyílt a legszélesebbre az olló a legjobban és a legszerényebben kereső tíz-tíz százalék között. )

6.      Úgy látjuk, hogy az elszegényedés folyamatát csak az elosztási viszonyoknak a dolgozó és a nélkülöző rétegek javára történő kiigazításával lehet feltartóztatni.

7.      A létminimumnak meg kell felelnie rendeltetésének: biztosítania kell a legalapvetőbb szükségletek kielégítését! Mindenki részére szavatolni kell a létfenntartáshoz szükséges minimumot.