Ahhoz a generációhoz tartozom akinek életidejét igéretekkel, hiú reményekkel ámították.

Ifjukoromban, amikor a jövő alapköveit raktuk gőzerővel közel 40 éven át, azzal áltatták korosztályomat, hogyha felépítettük az alapokat, hú de milyen jó lesz.

Azután, pedig még jobb lesz. Tejjel, mézzel folyó kánaán.

Azután a "Fényes szelek" szárnyán más idők jöttek.

Jött a szabadság, sokunknak üres lett a gyomra, mert nem volt elég munka.

És jöttek az ujabb igéretek.

Ujra azt hallottuk, néhány év és hú, de milyen jó lesz.

Miután pár évig tényleg jobb volt valamivel egyszer csak újra a gödör fenekén találtuk magunkat, méghozzá úgy, hogy még lépést  sem vétettünk.

És a gödröt sem mi ástuk

Elfolyó életünk hiú reményekkel, be nem teljesült vágyakkal és ellopott álmokkal tarkított kátyukkal teli göröngyös országútján az élet sokunknak nem nyújt édes bombonokkal megrakott tálcát, csak fűrészpor ízű csokoládé darabkákat....

Mindenki azzal él amilye van Amilyen szellemi és fizikai erővel megajándékozott a sors, abból kell profitáni, azt kell kamatoztatni magunk, családunk boldugulásának javára és embertársaink megsegítésére.

A múlt ismétli önmagát., csak modernebb köntösbe csomagolva a kor trendjéhez igazodva.

Kisértet járja útunkat, a múlt kisértete.

A múltnak kútja azonban kifürkészhetetlenül mély, végtelen lehetőséget bíztosít az ismétlésre.

Életünk, pedig olyan, mint egy halk sóhajtás, és úgy múlik el , mint a tovasuhanó árnyék.