Kis türelmet...
Az erdélyi humor egyetlen, ezért elsőszámú ünnepén, csordultig telt a Kolozsvári Magyar Opera nagyterme. Kovács Péter, a társszervező RMDSZ ügyvezető alelnöke álmai lakossági fórumát vélte felismerni a fesztiválon összegyűlt több száz embert látva. A szervezők rövid, poénszámba menő köszöntése után egymásután mutatkoztak be a színpadon a fiatal hazai humoristák. Legalábbis, akik továbbjutottak a szombati selejtezőn.
Három fiatalember mérte össze tudását a Humorfeszten, amelynek nem titkolt célja leendő fiatal humoristanemzedék kitermelése. Az egyéni produkciók között a Szomszédnéni Produkciós Iroda szórakoztatta különböző jelentekben a közönséget. Zsók Levente a székely-magyar nyelvjárásbeli különbözőségeket lovagolta meg, megfelelően karkírozva.
Az itthoni humorban már hagyományos produkció után Hajós András, a zsűri elnöke spontánul bemutatta a Budapesten használatos nyelv gyengeségeit is. A következő versenyző, Tóth Szilárd szó szerint tökös legénynek bizonyult, valódi tökkel a kezében adta elő önálló műsorát. A zsűri döntése nyomán a harmadik díjat nyerte el a tök szó többértelműségét kihasználó versenyző. Végül Tóth Zsombor, alias Béla állt a deszkákra. A politikát sem kímélő fiatal humorista Stand Up típusú, aktualitásokkal operáló előadása a zsűrit is meggyőzte, ő vihette haza a nagydíjat és a vele járó 700 lejt.
A műsorszeletek előtt, között és után, minden holt időt élővé változtatva a házigazda és szervező Szomszédnéni Produkciós Iroda foglalta el a színpadot. A sztárvendég, Hajos András rögtön fellépésének első másodperceiben meglepetést okozott. „Azt szeretném, ha önök mindnyájan szomorúan és búskomoran ülnének majd a székeikben” – mondta. Hamar kiderült, hogy a magyarországi humorista (bár határozottan tagadta humorista voltát) az ellenhatás mestere. Feltevődik a kérdés: sztárolja-e magát, aki antisztárolja?!
A cél mégis ugyanaz: hogy másnap mindenki heveny rekeszizomlázzal küszködve ébredjen fel. Az Emil Rulez! zenekar frontembere a spontenaitásra épülő őszinteség-showjának végén a rút kiskacsa fordított tragédiájára is rávilágított: miért nézik hattyúnak, ha egyszer rút és kiskacsa?
A közönség pedig csak nevetett és nevetett, ahogyan minden egyes fellépő produkcióján. Amikor mindenki derülni érkezik nincs rossz poén vagy gyönge előadás. A 4. erdélyi Humorfesztivál gálaestjén azért mindenkinek kijutott a sok-sok nevetésből, jókedvből és ökörködésből.
Csíki nyertesek az Erdélyi Humorfesztiválon
Fiatal humoristák és poénfaragók mutatkoztak be a Kolozsváron megrendezett 4. Erdélyi Humorfesztiválon. Az elmúlt hét végén zajlott kétnapos rendezvényen mintegy 28 humorista ontotta magából az élő humort, a továbbjutott versenyzők közül, a Humoristák Párbajából három csíkszeredai lépett a poénok dobogójára.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda és az RMDSZ szervezte Erdélyi Humorfesztivál a kolozsvári Magyar Operában összegyűlt közönséget a megnyitótól kezdve a díjazásig folyamatosan nevettette. Bálint Ferenc, a szervező humortársulat tagja már a megnyitón poénosan érvelt, mint mondta, mivel ez a negyedik fesztivál, valószínű még 96-ot fognak szervezni, aztán elképzelhető, hogy abbahagyják.
Az idei humorfesztivál főnyertese a csíkszeredai Bíró Zsombor lett, aki a politikai-közéleti-társadalmi szférát kifigurázó előadásával arról győzte meg a közönséget és a zsűrit, hogy mindenféle színpadi kellék vagy kiegészítő nélkül is lehet a szórakoztató műfajt művelni. A második helyezett a csíkszeredai Zsók Levente lett, aki egy székely–magyar szótárt mutatott be, a harmadik helyezést pedig a szintén csíki Tóth Szilárd nyerte el abszurd monológjával. A nyolcórás tömény élő humorfesztivál Hajós András sztárhumorista fellépésével zárult.
A teológia–német szakon végzett, jelenleg egy kereskedelmi cégnél dolgozó Bíró Zsombor lapunk kérdésére elmondta, tavaly is indult a Humorfesztiválon, és azzal összehasonlítva, az idei rendezvényt jóval tömörebbnek, pörgőbbnek látta. Mint mondta, nem célja, hogy humorista legyen, de ahová meghívást kap, szívesen elmegy. Különösebben nem is kell készülnie, hisz a produkciói a kötetlen stílusban előadott aktuális poénokból állnak. Az első helyezést hozott előadásában nem kímélte sem Britney Spearset, sem Markó Bélát, de a felfüggesztett államelnököt sem. „Bãsescuról elmondtam a tényszerű hírt: a Cotroceni-palotában árvíz lett, s hogy megóvják az államelnököt a vízbefúlástól, felfüggesztették egy csillárra. Bãsescu felesége azóta is arról ábrándozik, a férje minden öt perce bárcsak ennyit tartana" – kaptunk ízelítőt poénjaiból.
A humorfesztivál három döntőse további díjként meghívást kapott a Félsziget idei humorprogramjába, a Félsziget Humorfeszt Lightba. A Humoristák Párbajára továbbjutott hét versenyző mindegyike pedig részt vehet egy tengerparti nyaraláson az Országos Ifjúsági Hatóság jóvoltából.
ANTAL ILDIKÓ
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!