Jelen pillanatban nincs elnöke az MLSZ-nek, sőt nincs szövetségi kapitánya a magyar labdarúgó-válogatottnak sem, ugyanis Lothar Matthäus eddigi szövetségi kapitány szerződése is lejárt december 31-ével. Ugyan az eredmények nem jöttek, a szurkolók mégis megszerették őt. Gyaníthatóan azért, mert német sztárként jött ide, és magyarabb lett a magyar edzőknél. Persze két év neki is elég volt, hogy belesülylyedjen a magyar posványba.
Jöhet ide ilyen-olyan sztáredző külföldről, az az érzésem, nem fog eredményt elérni. Miért? Mert a hal bizony a fejétől bűzlik. A magyar focielitet 16 éve még piciny szele sem fútta meg a rendszerváltoztatásnak. Ugyanazok az arcok 25-30 éve. A magyar fociból élnek, és úgy látszik, mindez jól megéri nekik. A hírek szerint a mostani fociválság sem a magyar fociról szól. Nem mellékes ugyanis, ki zsaluzhatja majd a zsíros betontömböket a felépítendő stadionoknál egy esetleges horvát–magyar futball-eb kapcsán. Persze az UEFA még nem döntött, hogy hol rendezik az eb-t. Az olaszok – legfőbb riválisaink – pedig röhögnek a markukba, és nem győznek hálálkodni a magyar házicirkusz képében érkező segítség láttán. Miközben egész Európában és a volt szocialista országokban is szárnyal a labdarúgás, a magyar foci haldoklik. A magyar bajnokság szánalmas. 2-300 néző előtt tartanak „rangadókat”. A klubcsapatok európai szereplései katasztrofálisak. Tíz éve nem jut be magyar csapat a bajnokok ligájába, de az UEFA kupában is nagyon kevesen érik meg a második kört. Persze mindennek folyománya, hogy a válogatott is pont húsz éve volt utoljára világversenyen. Nekünk már csak ez maradt. És boldog lehet az, aki még látta Puskás Öcsi bácsit játszani.