Kis türelmet...
Az Óvárosból indulva: Medina északnyugati részén elterülő Kaaba területéről. A Bab el -Assa kapu enyhén csúcsos szamárhátive alatt áthaladva a Kasba térre jutunk. Ezen az észak-dél irányú 90 m hosszu téren a legjelentősebb épület a Szultáni palota, a Dar el Makhzen. A palota hófehér, bástyafogazásos oromvonalu homlokzata alkotja a tér nyugati oldalát. Bejárata az épületegyüttes déli oldalán a Kasba mecset minarettjével szemben nyilik.
A palota naponta 8-12-ig és 14-17-ig kisérővel tekinthető meg. Vasár és ünnepnapokon zárva van.
A palotát az angolok kivonulása után 1684-ben Moulay Ismail szultán emeltette. A XVIII század közepén jelenrősen bővitették, a XIX században kétszer is felujították. Négyzetes alaprajzú 50 x 50 m területen fekvő épitmény. Csupán két szultán használta uralkodói rezidenciának és ők is csak rövid ideig, viszont a mindenkori tangeri pasa gyakran tartózkodott itt.
A pasák volt lakóhelyiségei egy központi belső udvar ugynevezett patio körül sorakoznak. Padlózatát Fez környékéről származó üvegmázas kerámia lapokból rakták, közepén a nyolcszögletes medencével körülvett kutat eredeti toutáni mozaik dísziti négy oldalán 3-4 arab stilusu patkóiv tartja a tetőszerkezetet, amelyet fehér, korinthoszi márványoszlopok tartanak.
A palota e részét ma a Marokkói Művészeti Múzeum foglalja el.. Gazdag ornametikáju helységeiben Marokkó lülömbözö tájainak legszebb iparművészeti alkotásait nézhatjük meg.
Az udvaron balról jobb felé haladva láthatjuk a termeket:
1 terem: A Középső Atlasz jellegzetes fehér és piros alapu berber szőnyegeit és uyanonnan származó, barna, okker, lila és kék tónusú kecske és teveszőr takarókat láthatjuk a falakon, a tárlókban berber ékszerekben gyönyörködhetünk.
2.terem: Jellegzetes piros és rózsaszin alapu rabatt szőnyegek vannak. E szőnyegek motivumairól tartja azt a monda, hogy jó 200 évvel ezelőtt egyszer egy hazatérő gólya Rabat felett repültében kiejtette csőréből a fészekrakáshoz messze keletről magával hozott szönyegdarabkát. Ezt találták meg a rabati asszonyok és mintáját mindjárt utánozni kezdték..
Salé környékéről szármaró takarók és kovácsoltvas tárgyakat tekinthetünk itt meg.
3. terem: délről származó fekete alapú berber szőnyegek gyűjteménye.
4. terem Ezüsst és zománc díszítésű ékszerek, réztárgyak
5.terem Meknés városból kerültek ide a festett bútorok, 17.századi kovácsoltvas tárgyak, csipkék, kerámiák gyűjtőhelye.
6.terem: Fez környékének termékei, selymek, brokátok, réztárgyak és legszebb kerámia gyűjteményt nézhetjük itt meg.
A Művészeti múzeum folytatása a palota épületben a Régészeti múzeum. Belső udvarát egy romai kori Volubilisből származó mozaik díszíti. Vénusz a hajón. A szerelem istennője egy gálya végében ül égi rangját megillető kisérettel: a gályát Ámor irányítja a Három Grácia segítségével.
A földszinten és a termekben Marokkó őstörténete elevenedik meg a kiállitott tárgyakon keresztül.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!