Örömre születtünk

Az ember boldogságra született. Ha emberi természetünket éber értelemmel szemléljük, felismerjük belső lényegünket, amely szivünk legmélyéről sóvárog a boldogság, az öröm után.

Az öröm lábujjhegyen jár. Alig vesszük észre, ha belép szivünke. Szivesen ott lakik, ha nem űzzük el erőszakkal. Az öröm kisimogatja szomorú álmaink görcseit. Letörli arcunkról a könnyeket. Összeköti hétköznapjainkat legszebb álmainkkal.

Gratulálunk! Nem sürgetlek! című versed felkerült a Poet.hu-ra.

Nem sürgetlek! Nem tudom mi történt, de félek nagyon, Hol van a régi érzés, hol van a bizalom. Mit tegyek, hogy higgy nekem, Ne kételkedj, s bízzál bennem. De nem, nem bizonyítok, ha nem érzed, félsz, Minek kínlódok, tégy, amit akarsz, várok még! De ha döntöttél, szólj kedvesem, Hiába ne szenvedjen tovább a szívem. Szólj, vagy ints, hogy vége...
	Csoma Julianna

 Gondolatok a rózsáról

Szépséges, kedves virág nekem a rózsa,
Bájos, vidító, mégis oly szelíd a mosolya.
Mikor egy esőcsepp könnyedén megül rajta,
Mintha sírna, midőn az ember a szerelmet siratta.
Sejtelmes, mégis oly bársonyosan kedves,
Vörös színben romantikusan szerelmes.

Rózsában megtalálod az olyant, azokat,
Kik nem pénzért adják az édes álmokat.
Nincs több ilyen virág, mi így átadja gondolatait,
Mely ennyire magába zárja szépségének mély titkait,

Ki sűrű, szúrós tüskével, vértezi fel magát,
Ha meg is szúr, mégis egy hű, szépséges barát.
Illata, csodás ábrándozásra késztet, megrészegít,
Jóérzést csen észrevétlenül szívembe, felvidít.

Rózsát viszek szeretteimnek, rózsát szerelmemnek,
S rózsát a szeretett, már eltemetetteknek.
Az egyetlen virág, mi jó minden alkalomra,
De nem is kell alkalom, jó az minden napra

 Egy
Adj többet, mint amennyit elvárnak tőled, és ezt örömmel tedd!

Kettő
Akármihez fogsz, szenvedéllyel csináld végig!

Három
Harapd el szavaid, ha kritizálni akarsz, de a dicséreteket a tetőről is kiáltsd!

Négy
Mikor azt mondod: Szeretlek, érezd komolyan!

Öt
Mikor bocsánatot kérsz, nézz az illető szemébe!

Hat
Bízz az emberekben, de láss keresztül a hímezett hazugságokon!

Hét
Te egyedüli lélek vagy, aki valamiben a legjobb a világon.

A fiú a tóparton ült, és a vizet bámulta. Gyakran menekült ide, a világzajától, megnyugtatta a hullámok lágy, csobbanása. A romantika cseppenként járta át ereit. Egy lányra gondolt, akit nem rég ismert meg. Szép lassan költözött be életébe, ahogy a magból fa nő, úgy nőtt ki a szerelem virága. Először csak néha jutott eszébe, aztán egyszer csak azt vette észre, hiányzik. Hiányzik a mosolya, szeme villanása, bőrének édes illata, és az a mágneses tér, ami közelében járva csak úgy húzta felé, ami elől nem volt menekvés.

Szerző: Ady Endre

Valamit még szivemben tartok,
Forró, nagy hálát, édesim,
Asszonyaim, leányaim,
Hogy olyan könnyü vállal csaltok
S mégis bennetek úgy hiszek.

Hívő csalások, csalt hitek
S egy semmire örök-vágyóság,
Ezek vagytok s ezek vagyunk.
Elönti szívemet a jóság,
Be jól van így, be jól van így.

Fohászkodok: »Isten, talán nem
Helyesled, amit csináltál,
Mert csak buta és gyönyörű,
De engedd meg, hogy folytassuk
Ezt a csaló játékot. Ámen.«

Az idő és a felejtés.



Az idő és a felejtés.

A lány végre rászánta magát, és elindult. Elindult megkeresni az Időt.
Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet
begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa
módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már-már eltűnik,
de elég volt egy zaklatott álom, egy illat, mely megtalálta, egy zene,
mely fülébe kúszott, vagy egy ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra
és újra felszakadt.

Választani tudni kell…

Miért van az, hogy az élet
Folyton válaszút elé állít minket
Miért kell folyton dönteni
Nem lehet már spontán, semmi?

Érzelmek és emberek
Örök küzdelembe lesznek
A harc örök és végtelen
Megfékezni az ember már képtelen?

Sodor magával az áradat
Nincs választásod, add meg magadat
Küzdeni ellene nem lehet
Magával ragad a lendület

De, megálljt kell végre parancsolni
Kénytelen leszel már választani
Az érzelem és az ember harcában
Győznie kell az ész érveknek

Ha nem teszed meg, elveszel
A kilátástalanságba süllyedsz el
Sötét verem mélyén találod magad
S onnan már, valóban nincs kiutad!

Tehát, állj fel a földről BARÁTOM!
Szedd már végre össze magad!
Vedd elő a józanabbik eszedet
Tedd sínre az összetört életedet

Senki más nem tudja helyetted megtenni
Magadat kell a gödör aljáról, összeszedni
Meglásd, megtalálod a helyes utadat
A boldogság „kék madara” felé mutat!

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant.

Vörös tér
Bemegy Gorbacsovhoz a titkára és mondja:
- Gorbacsov elvtárs, nagy baj van: ezek esznek a Vörös téren.
- Nem baj, elvtársaink, ha van mit enniük, egyenek csak.
- De Gorbacsov elvtárs, ezek a Vörös téren esznek!
- Mondtam már hogy nem baj, ha szereztek kaját hadd egyenek.
- De Gorbacsov elvtárs, ezek pálcikával esznek!

Vétkek
Egy katolikus pap és egy rabbi együtt utaznak a vonaton. Kérdezi a pap:
- Ugye, nálatok tilos a disznóhús?
- Igen.
- És nem fordult elő, hogy merő kíváncsiságból mégis ettél?
- De, egyszer valóban.
- Jó volt?
- Hát igen.

Rózsaszerelem

Valamikor réges-régen,
egy kis mag elvetődött
két ember szíve közepében.
Gyökeret eresztett, szépen
lassan, leveleket neveltek,
s egy szép napon bimbót
hozott, gyönyörűt -
Rózsaszerelmet.

A szirmok kibomlottak,
egyenként puha, bársonyos
boldog napokat hoztak,
harmatos gyöngyök
pihentek rajta, vagy csak
könnycseppek lettek volna?
A kisvirág bíborszínben lángolt,
lelkében tündér táncolt,
nektárja oly édes, mint
amikor a száj csóktól mézes.

Ellenállt szélnek és viharnak,
- hiába tépte, hiába zúzta -
nem tudott ártani sem levélnek,
sem bársonyos sziromnak.
Feslő rózsabimbó a nyári éjben,
hitte a csodát, bízott az erejében,
a kis tündér csillagporral szórta,
szerette a párját, becézte, óvta.

Szerelme tiszta volt,
mély mint a tenger, ilyet
nem érezhetsz az életedben,
talán csak egyszer.
Jöttek mégis, hideg napok,
szomorú, keserű gondolatok,
édes szókat nem mondott senki,
s a virág elkezdett haldokolni.

Lassan hullatta szirmait,
egyenként dobta el, s ölte meg álmait.
Egyetlen szirma él már csak e rózsának,
ha lehull az az egy, az az utolsó szirom,
őrzője nincs, hiába várom, keresem,
akkor abban a pillanatban
a virággal, halottá lesz - a Szerelem."