Juhász Gyula
Karácsony felé



Szép Tündérország támad föl szívemben 
Ilyenkor decemberben. 
A szeretetnek csillagára nézek, 
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, 
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot, 
S amit az élet vágott, 
Beheggesztem a sebet a szívemben, 
És hiszek újra égi szeretetben, 
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet 
Hallok, szomorún nézek, 
A kis Jézuska itt van a közelben, 
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
S ne csak így decemberben.

  Három árva sír magában,

     Sötét elhagyott szobában;
     Zivataros hideg éj van,
     Édes anyjuk künn a sírban.
     Édes anyám, édes anyám
     altass el már, úgy alhatnám!
     Mond, az egyik s el nem alszik,
     sóhajtása föl- fölhangzik.
     Beteg vagyok édes anyám!
     Hol maradtál? Nem gondolsz rám!
     Mond a másik s jajjal végzi
     A fájdalmat kétszer érzi.
     Édes anyám, gyújts világot!

Édesanyám Emlékére!

A csendes éjben anyámra gondolok,
szívemben most az ő szíve dobog,
szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
nem volt egyebe, csak a szeretet,
szájától vont meg minden falatot,
és ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,
varrással kereste a kenyerünk,
ő mesterkélt ünnepre szép babát,
levágta hozzá dús hajfonatát,
gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
hullottak rá könnyének gyöngyei.