Jó ízü a csók, a múzsa csókja,

Van benne bor, kenyér, szeretet.

Koldusok költője magyar módra:

Issza e szavakat, Isteni kegyelet!

Haldoklik földünk, a nyári zőld,

Gyere nézdd! - csalás az élet!

Földi kárhozat és nyavaja:

Üszkösödik a magyar nép felett!

Hiába szólsz - hiába szólok

Nincs aki meghallgatna -

Veszekszel velem, te sem vagy látnok,...

Bús és komor a magyarja!

Csend lettem mind akinek nincs nyelve,

A dal, mely valaha népemért szólt,

Közönség nélkül lett eltemetve,

Az élet dala, oly régen holt.

Még szép veled a világ természete

kékes folyó lávája, levegő szele.

Hömpölygő áradat fényében,

zúg a morajlás, siklik a víz medrében.

Valaha egykoron sütkérezett fényem,

miért öregszem, miért nincs reményem?

Lopd el lelkem a természet örömét,

rejtsd el testemben folyami indák özönét!

A forró nyárban alszanak a

színek varázslói a palettán.

A némaság szúró tekintettel figyel,

s sápadt a valaha sáros föld -

ásítása szintén hallgatagra sikeredik

a sült galamb is elrepül -

emlékképpé kövesedik a természet:

s a forró nyárban, alszanak a virágok...

Szobámban ül a por, a zöldlevelű szürkül,

én is sápadtan, búsan élek,

a képzeletem szárnyra kél és üdül,

csókra szomjazó ajakam szárazon görbül...

KÍVÁNOD ?

Még éjjeli álmodat látni

A nappali fényben úszva

Ragyogni a kikelet

Felé szerelmesen, kedvesed

Testével betakarózni remegve.

KÍVÁNOD ?

A reggeli sugár útvonalán

A nappali ébredést köszönteni,

Karcsú alakját megfigyelni

Amint átsüt rajta

A szerelmi lázad forrósítani.

ÉN, SOHA SEM VÁLTOZOM,

AZ IDŐ ÍGY ALKOTOTT MEG.

EREIMBEN KONOK MAGYAR VÉR CSOROG,

S LÁBAIM-KEZEIM SEM REMEG!

ÉBREDÉSKOR DUZZOGOK,

ESTÉRE REMÉNY TŐR REÁM.

MAGAMMAL HARCOLOK-KÜSZKÖDÖK,

SZERET E ENGEMET MAGYAR HAZÁM?

MAGAMRÓL ROSSZ A VÉLEMÉNYEM,

MIÉRT GYÖTRI LELKEM SZERELEM?

"A KÖLTÉSZET VILÁGOSSÁGOT TEREMT ABBA A SÖTÉT ALAGÚTBA, AMIBEN AZ AKTUÁLIS KORMÁNYOK "KÉNY-

SZERHATALMA" ÉPPEN TEVÉKENYKEDIK! AMIT NEM AZ

AKTUÁLIS "KÉNYSZERHATALOM" VALÓSÍT MEG, HANEM A NÉP SZAVA SZÜLI MEG A GONDOLATOT/ KAT! /

AZ A KÖLTÉSZET VIRÁGÁGYA ÉS A " DEMOKRATIKUS ÉS SZABAD SZÓLÁSSZABADSÁG NAPOS CSILLOGÁSA!"

Mondod, hogy szeretsz...s angyalom,

Én meg szólok sietve,

Te vagy fényes csillagom,

Szeretet-szerelem magva lett elvetve,

Magányomban elég bánat ért

Annyira szép, annyira jó -

Hallani, meghalnék szemeidért,

Oda bújva hozzám:

TURBÉKOLÓ GERLEKÉNT!

Mondod, hogy szeretsz...s angyalom,

Kincs vagy nekem, rubint

Tündökölsz velem, virradó hajnalon,

Szereteted távolból is érint,

Amit szellő hoz el hozzám s sóhajom.

Angyal áll a küszöbön: egy apró baba,
Tipeg felém, bár még nem beszél.

A szomszéd asszony az édesanya,

Aki utána sietve felkapja, mint a szél.

Gyengéden megcsókolja,

Popsiját megpaskolja,

Édesanyai kebleken, ölelésen az angyalka

Mosolyog kacagva!

Hogy csillog szeme, életörömök leánykája,

Benne az isteni, szűzi lélek virágzása,

A csöppség arcpírjainak ártatlansága:

Napisten kápráztató ragyogása,

A folyosó zugában

Rúgkapál rabságában,

És gagyog kedvesen, minha szállna

A derű kacagása!

Szentünnep! Virul lelkem boldogságtól

Szentlélek szállt belém.

Egy el nem mondható test lettem,

Örömömben nincs párja bennem,

S én itt vagyok,érzek,látok:

Isten kebelén nyugszom s virágzom.

Mennyire kedves nekem ez a föld s tájék,

Ahol sok a boldog ember, sok a magyar.