Még szép veled a világ természete

kékes folyó lávája, levegő szele.

Hömpölygő áradat fényében,

zúg a morajlás, siklik a víz medrében.

Valaha egykoron sütkérezett fényem,

miért öregszem, miért nincs reményem?

Lopd el lelkem a természet örömét,

rejtsd el testemben folyami indák özönét!

És a folyó nem válaszol nekem,

nem szeret, ígaz nem a kedvesem...

s a habok dunnája háborog,

dühöng, felgyorsulva elrobog.

Várj reám? - ne hagyj magamra kérlek?

Jöjj vissza hozzám, minek miért remélek -

hadba szállt a folyó a természettel,

itt hagyott, elbánt velem s gyermeki lelkemmel.