ÉDESEM, VIRULNAK VIRÁGOK,

NYÁR HÍRNÖKE JŐ FELÉNK,

APHRODITÉ VAGY TE, ÉS MOIRÁK

SORSOM: LÁGY MARKÚ KOVÁCSA.

NÉZD A VIRÁGZÓ POMPÁT,

CSODÁT FAKADNI RÜGYBŐL,

LÁTOD-É BENNEM ZÉUSZT ÉS

HADÉSZT, AZ ALVILÁG URÁT ?!

FEJEDELEM VAGYOK!

 SZÍVÜKBEN SOKSZÍNÜ VIRÁGOS RÉTEK ILLATOZNAK,

AMIT A SZÉL FELKAP S TOVAREPÍT A NAPNAK.

NEKÜNK ILLATOZNAK ŐK: SZERETTEIKNEK,

TÜNDÖKLŐ RÓZSÁKKÉNT ISTENNEL BESZÉLGETNEK!

SZEMEIKBEN  SOK KEDVES KÖNNYCSEPP CSILLAGA,

SZÍVÜKBEN ANGYALI KEDVESSÉG SZERETET SZAVA.

Művész keze által karcsúsodik az alak,

S mint élő ember, úgy lát a szívekbe

SZERELEM, MEGTALÁLTALAK!

Hogy lehetnék márvány, szent istennőd,

Hogy járhatnék, mint egy ősi bálvány,

Bevésve nevem a földbe, mely gyönyöröd

S CSILLAGOS LÁTVÁNY.

A szépség szelídsége kelne életre,

A tengernyi álomittas ámulat,

Az a fellegekből földre érkezett kéksége

SZEMEKNEK KÁBULAT.

Rokon holtak, szállnak el ablakom előtt

Ünnepi ruhákban, lejtik táncaikat

Villanó szentek szállva kopogtatnak, Sőt -

Ismerem őket, szeretteim! Virágcsokraikat

Lengeti a szél, így kérve kimenőt:

ISTENTŐL, FÖLDI ÜNNEPEIK MIATT!

Angyalok holtjai éljetek! Hisz földre szállva

Haza jöttetek, te is - ő is...