Művész keze által karcsúsodik az alak,

S mint élő ember, úgy lát a szívekbe

SZERELEM, MEGTALÁLTALAK!

Hogy lehetnék márvány, szent istennőd,

Hogy járhatnék, mint egy ősi bálvány,

Bevésve nevem a földbe, mely gyönyöröd

S CSILLAGOS LÁTVÁNY.

A szépség szelídsége kelne életre,

A tengernyi álomittas ámulat,

Az a fellegekből földre érkezett kéksége

SZEMEKNEK KÁBULAT.

Én volnék az első, márványba öntött szerelem,

Én lennék az utolsó őrületes kívánat,

Kit a szobrász keze formálta lelkem:

CSÓKOLNÁ A SZÁDAT.

Azt a szájat, ami régen hideg s értéktelen,

Ima helyett, átkot küld a földre,

Megöl meglásd, téged is az érzelem,

NEM LESZ KI CSÓKOD ÖRÖKÖLJE.

Angyal vagyok, szűz még, mely reád vár,

Márvány vagyok, mosolygós szelídség,

Az agyag összetört, rég elvitte az ár

S MÁRVÁNY TESTEM A GYENGÉDSÉG.

Szeretlek ember, szeretlek természet öle,

Vibrál szívem s keblem pucéran tiéd,

Testem is neked adom, ugye szép az íve?

NEM KELLEK? MIÉRT?

Ha éreznéd az érzelmet, amit én érzek,

Itt vagyok neked és még te rám sem nézel?

Mondd, mondd miért van az, hogy vérzek:

MEZÍTELEN SZÉGYENEMMEL!

Szeretlek mégis, szeretlek ember,

Olyan vagyok hozzád, mint a sikló halak,

És élek, kinek elmondhatod ezerszer:

SZERELEM MEGTALÁLTALAK!