Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

network.hu

 

A bolygó hollandi legendáját mindenki ismeri, de sejti-e valaki, mi történik manapság a hajó fedélzetén?

Mint tudjuk, annak idején a kapitány rémisztő káromlások közepette megfogadta, inkább soha sem lép többé a szárazföldre, de nem tűri, hogy a szelek kényükre-kedvükre packázzanak vele. Fogadalma meghallgattatott, a hajó hol itt, hol amott bukkan fel a világtengereken, a kapitány rendíthetetlenül áll a parancsnoki hídon, a kormányos és a matrózok teszik a dolgukat, a vitorlák tűrik az orkánokat, a kötélzet feszes, a rézveretek ragyognak. Az is közismert, hogy a bolygó hollandi felbukkanása rosszat jelent, ha valaki megpillantja, nem árt, ha felkeresi a hajólelkészt és előkészíti a mentőmellényt. Persze nem mindig tragikus a találkozás, főleg ha a hajó jó építésű és viharálló, de így is az a legjobb, ha rögvest lezárják a fedélzeti nyílásokat s rögzítik a rakományt.

– Ezt mindenki tudja – vágják rá bármely matrózkocsmában Hamburgtól Valparaisóig, ha valaki szóba hozza a legendát –, de milyen lehet a viszony a bűnös kapitány és a büntetlen legénység között?

– Bizonyára gyűlölik a matrózok – hangzik a tétova válasz –, de ez már édesmindegy, hiszen mindenki elporladt, aki valaha várta őket a kikötőben. Talán – teszik hozzá sokan – már nem akarnak kikötni sehol, jó nekik ott, a tengeren.

A bolygó hollandi manapság is fel-felbukkan, a radar nem jelzi, csak a parancsnoki híd ügyeletesei láthatják, ha jó a szemük, s csak ők mesélhetnek róla, feltéve, hogy partot érnek a baljós találkozás után. Takamura kapitány, egy japán tanker parancsnoka például megmenekült, igaz, hatalmas hajója a Jóreménység foka mellett elsüllyedt. Jokohama szerte beszélik, hogy Takamura azóta éjjel-nappal a Fudzsira függesztett tekintettel térdel egy Zen templomban, és sírva fakad, ha valaki a „tenger” vagy a „hajó” szavakat kiejti a közelében. Hasonképpen járt Jensen úr, a Trelleborg vontató navigátora. A Karib-tengeren járván pillantotta meg a bolygó hollandit, nem sokkal azután, hogy a gép felmondta a szolgálatot, kiszolgáltatván a hajót a hurrikánnak. Jensen (a jamaicai parti őrség emelte ki a megvadult tengerből) csak azért menekült meg, mert pipájában éppen Flying Dutchman dohány izzott. A navigátor megtakarított pénzén korcsmát nyitott Kingstonban, jó messzire a kikötőtől. Mind a ketten közvetlen közelről látták Engelbert – mások szerint Egbert – kapitányt, amint egy levelet akart átadni nekik, Takamura szerint sátáni mosollyal, Jensen szerint korrekt udvariassággal az arcán.

Bármennyire is furcsa, ama levélből tudjuk, milyen viszonyok uralkodnak a hajó fedélzetén.

A koronatanú, Iván Sztyepanovics Morozov elsőosztályú kapitány egy Typhoon-típusú atomtengeralattjárón szelte a tengereket, s éppen az északi szélesség „A”, a nyugati hosszúság „B” fokán járt (a pontos adatokat nem sikerült megtudni az N. ország M. városában székelő flottaparancsnokságon), amikor a periszkópon át megpillantotta a bolygó hollandit.

Iván Sztyepanovics nem ijedt meg, részint mert nem volt szokása, részint mert rettentő hajóját semmiféle veszély nem fenyegethette széles e világon. Mindazonáltal óvatosan járt el, bekapcsoltatta az összes védelmi berendezéseket, nem feledkezett meg a műholdak éles szeme elől rejtő elektronikus zavaróernyőről sem, ellenőrizte a torpedókat is, s a megfelelő manőver után felmerült a víz alól.

A Typhoon jelzőmatróza leadta a szokásos jeleket, s a tengeralattjáró mellett alig kötélhossznyira ringó hajó – igaz, ősrégi kódot használva – válaszolt is. „Kapitány megy kapitányhoz” – lengett az agg hajó tat-árbocán a három zászlócska, s máris vízre tették a sajkát.

– Iván Sztyepanovics, merüljünk le mielőbb – ingatta a fejét Dmitrij Vasziljevics Pavlenko ezredes, a nukleáris rakéták őre. – Nem jelent jót ez a találkozás.

Mert mindenki tudta, kivel van dolguk.

– Talán fél, Dmitrij Vasziljevics? – sértette vérig helyettesét Iván Sztyepanovics.

Engelbert kapitány (maradjunk ennél a névnél, lévén ez a többségi álláspont) ügyesen a fedélzetre ugrott, ékes, aranysújtásos kabátján csillogtak a rendjelek, rövid tengerészkardja megpendült a vaslépcsőn, amint felsietett a parancsnoki toronyba. Illően tisztelgett, lehajtott egy pohár vodkát, s egy lepecsételt borítékot vett elő zsebéből.

– Nagyméltóságú kapitány uram – mondta ódivatú angolsággal –, kérem, eme levelet juttassa el a rotterdami tengerészeti hatósághoz.

Iván Sztyepanovics meghajolt, tétován átvette a levelet.

– Fontos jelentenivalóm van – magyarázta Engelbert kapitány. – Próbálkoztam palackpostával is – mutatott a vodkásüvegre –, de az bizonytalan portéka.

– Vegyük önöket a fedélzetre, netán vontassuk be a legközelebbi kikötőbe? – nézegette a díszes levelet a Typhoon parancsnoka, mit sem törődve Dmitrij Vasziljevics diszkrét köhintésével.

– Nem, nem – derült a hollandus. – Mi nem léphetünk soha többé szárazföldre, mint tudja, ez örökre elvégeztetett. De – emelte fel az ujját – ez nem jogosít fel senkit a fegyelem megsértésére.

Iván Sztyepanovics maga is roppant fegyelmezett katona volt.

– Arról van szó a levélben – folytatta Engelbert –, hogy a kormányosom tíz évvel ezelőtt öt fok helyett nyolccal fordította délnek a kormánykereket, a másodtiszt száznyolc évvel ezelőtt hat percet késett a délutáni őrség átvételekor, két matróz foltozott ingben vett részt a reggeli sorakozón, a másodtiszt ugyan nem tett semmi rosszat, de hiányzik belőle a kellő buzgalom, a hajósinas nem tanulta meg még a mai napig sem a csúcsvitorla kezelő kötelek nevét.

– Olyan fontos dolgok, ezek? – szólt közbe kétkedve Dmitrij Vasziljevics. – Talán zendülés fenyeget?

– Ugyan már, jó uram – ingatta a fejét Engelbert –, nem akarnak azok semmi rosszat. Meglehet – somolygott –, ők még reménykednek a büntetés elengedésében, de hiába minden, én igazán tudom. Hanem a rotterdami kikötő urai okkal szabták meg a teendőket és írták elő a szabályokat, s bár én vétkes vagyok, őket megmentem a bűnöktől.

Iván Sztyepanovics megpróbálta kihasználni az alkalmat, s számos kérdést tett fel Engelbert kapitánynak a tengerek járásáról, tapasztalatairól, de a hollandus mosolyogva rázta a fejét.

– Nem, nem, kapitány úr, mennem kell, mert bár minden tengerészem tudja a dolgát, s híven követnek bárhova vitorlázom is, mégis sok baj van a hajón, amivel persze megbirkózom, hiszen összességében mindenki elvégzi a munkát, s teljesíti a parancsaimat. De a minap felfedeztem, hogy az írnok rosszul vezeti a hajónaplót, arra hivatkozva, hogy nincs papír, csak palatábla, s úgyis letöröljük nap nap után az adatokat, és a szakács sem mindig készséges vacsoraosztáskor. Nem büntetem meg őket, dehogy – legyintett Engelbert –, mivel is büntethetném őket, tán kimenő-megvonással? De akkor is fontos, hogy a felsőbb hatóság mindent tudjon róluk.

Ennyi a történet, s most joggal kérdezhetik: miért nem terjedt el mindenütt? A szomorú helyzet az, hogy Iván Sztyepanovics jelenleg a haditengerészet elmegyógyintézetének a lakója, mégpedig teljesen indokoltan, hisz csaknem kirobbant miatta a világháború. Hajójával egy egész esztendeig keringett a Balti tengeren, mivel sehogysem akart kikötni Szentpétervárott, hiszen arra volt világos parancsa, hogy Leningrádba fusson be a szokásos karbantartásra.


Mint mondottuk, fegyelmezett katona volt.


Forrás:

http://ezredveg.vasaros.com/html/1995_12/95121.html#krga


Kállai R. Gábor (Budapest, 1953. november 6. –) író, jogász, filozófus, egyetemi oktató (főiskolai tanár).
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1llai_R._G%C3%A1bor


A bolygó hollandi egy 17. századi tengerészlegenda. Eszerint egy hajó arra ítéltetett, hogy az utolsó ítélet napjáig hajózzon a világ tengerein, ami egyértelmű utalás az ugyanekkor terjedő Ahasverus-történetre. A bolygó hollandi egy tengeri Ahasverus, a tengerészek bolygó zsidó változata. A legendához számos eredetmagyarázat tartozik.
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_bolyg%C3%B3_hollandi_(legenda)

Címkék: a bolygó hollandi fedélzetén egyetemi oktató filozófus jogász kállai r. gábor novella író

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

M Imre üzente 5 hónapja

Szergej Krikaljov, az utolsó szovjet űrhajós. (Utána már csak oroszok voltak.) Mikor fellőtték, repülése alatt éppen szétesett a Szovjetúnió és mindenkinek kisebb dolga is nagyobb volt annál, mint hogy lehozzák. A landolásra a végén 10 hónapot kellett várnia, de valahogy kihúzta. Mikor leért, kiderült, hogy egykori országa 15 különálló nemzetté szakadt, sőt szülővárosa, Leningrád neve is megváltozott, tehát új személyire lesz szüksége. De ettől nagyobb meglepetés is várta: sorköteles lévén a KIEG küldött neki egy behívót, majd miután nem jelent meg, elrendelték a bűnügyi körözését. Se égen, se földön nem találták. Tulajdonképpen sehol a Világon nem volt.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=10211143778787372&set=a.2712859357728
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Szergej_Konsztantyinovics_Krikaljov

Ha úgy vesszük, Oroszország maga egy mese, azaz, az orosz mesék szívderítőek, élvezet olvasni mindet. Olyasmi hangulatúak, mint a „Haggyállógva, Vászka” című film (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haggy%C3%A1ll%C3%B3gva,_V%C3%A1szka ). Maga az ország nem mese, és nem is a hiányzó happy end miatt...

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu